Bejegyzések

Gesztenyevadászat

Kép
A gyerekekkel minden évben kimegyünk a Városligetbe gesztenyét szedni. Mielőtt elindulunk, már olyan izgatottak, hogy alig lehet velük bírni! Az üres kis kosarukkal és vödrükkel szaladgálnak kacagva a lakásban, és percenként megkérdezik, hogy "Anyaaaaa, mikor megyünk máááááár?" Aztán, ahogy kiérünk, hihetetlenül lelkesen tudják kikutatni az avarban bújkáló, csillogó gesztenyeszemeket. :) Ezeket a pillanatokat nem lehet nem megörökíteni! Én mást sem tettem, csak fényképeztem. Erről a kedves emlékről szólnak a legújabb összeállításaim, ezúttal megint digitális technikával. Ugyanaz az elrendezésterv inspirált mindkét oldalnál (Thorunn munkája). A Márkóról készült oldalnál egyszerűbb dolgom volt, hiszen voltak fekvő formátumú képeim. Balázsról viszont főként álló képeket készítettem, így elforgattam a "sablon" elrendezést, és kiegészítettem még egy közeli termésképpel. Így, mivel emlékeztetnek egymásra egymás mellett és külön-külön is jól mutathatnak az oldalak. Mindkét...

A csukott szemű kisfiú (1.)

Kép
Márkónak, úgy körülbelül egy évig, volt egy aranyos szokása: minden alkalommal, ha tudott arról, hogy fényképezzük (pláne, ha azt kértük, hogy figyeljen ránk), a vaku villanásának pillanatában becsukta a szemét. Nem szorosan, hanem lazán, mintha aludna. Kedvesen lehunyta. Ez az egész csak egy pillanatig tartott, és olyan gyorsan tette, hogy a fénykép készítése közben mi észre sem vettük. Akkor láttuk csak meg, mi történt, amikor előhívattuk a képeket. Eddig ezek a képek egy sárga, fotós borítékban lapultak. Valahogy nem kívánkoztak bele a "hagyományos" fotóalbumba. De nemrég elővettem őket. Ahogy végigmosolyogtam mind a 32 csupa csukott szemű képet, azt gondoltam: ha erről az időszakról csak ilyen fényképeink vannak, miért ne készíthetnék egy albumot csak ezek felhasználásával? :) Hiszen ezeken is Ő van, sőt, az egyik legjellemzőbb tulajdonságát örökítik meg. Legyen hát egy ilyen mini-albumunk! A címe pedig: A csukott szemű kisfiú. A képeken az első három oldalpárt mutatom be...

"Különleges albumok. Scrapbooking" - kedvezményes vásárlás

Első scrapbook-témájú könyvem megjelenése nagy ünnep az életemben! Valóra vált az első lépése annak az álomnak, amibe belevágtam: a könyvön keresztül személyesen közreműködhetem abban, hogy a scrapbooking csodája minél több magyar anyanyelvű érdeklődőhöz eljuthasson. Fontosnak tartom, hogy én magam minél több eszközzel hozzájáruljak ehhez a célkitűzéshez. Ennek érdekében... Kedvezményes vásárlás a blogom olvasói számára. A kedvezményes vásárlás részletei a következők: -- A könyvek ára: 678,- Ft (a bolti árhoz képest 15% -kal kedvezményesebb) -- Minden példányt név szerint dedikálok a vásárló (vagy az ajándékozott személy) részére. -- Átvállalom a postázással kapcsolatos költségek 25% -át. -- A könyvek Magyar Posta által, ajánlott küldeményeként , levélben lesznek kézbesítve. A könyv megvásárlására két lehetőség áll rendelkezésre: átutalással előre fizetve, vagy pedig kézbesítéskor utánvéttel . A két fizetési módnál a postázási költségek eltérőek. Átutalásos fizetés esetén: 208,- Ft ...

Megjelent első scrapbook könyvem!

Kép
Nagy örömmel szeretném megosztani minden kedves olvasómmal a hírt: pénteken átvettem a Cser Kiadó irodájában a "Különleges albumok. Scrapbooking" c. kiadványom első példányait! :) :) Hihetetlenül jó érzés volt számomra! Olyan lett, amilyenre szerettem volna. Kiváló munkát végzett a Színes Ötletek - Fortélyok sorozatának szerkesztője, tördelője és a fotóművész egyaránt. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani név szerint Gulázsi Auréliának, Pető Erzsébetnek és Pecsics Máriának. Különleges köszönet jár azonban mindenek előtt Mudrák Bélának és Fodor Katalinnak, akik támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ez a kiadvány! Köszönöm mindannyiójuknak! Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, itt szeretném még egyszer megköszönni férjemnek is, azt, hogy türelemmel és maximális támogatással "élte végig" mellettem és velem a könyv elkészültének hónapjait. Köszönöm, Matyi. :) A kiadvány előszava a következő: "Mindenki szeret fényképeket nézegetni, hisz azok feleleveníten...

Mi és egy grátisz freebie

Kép
Ez a legkedvesebb fotósorozatom kettőnkről. Azért készítettem ezt az oldalt, hogy kifejezzem vele, mennyire sokat számít nekem mostanában, hogy tudhatom, nem vagyok egyedül: nem csak ÉN vagyok, hanem MI vagyunk. Megint visszatértem a digitális scrapbooking-hoz (már nagyon hiányzott!). A háttérpapír erőteljes színét, a kiegészítők és a fotók tónusát egy kedves barátnőm összeállításán láttam (köszönöm Franci!), nagyon inspirálóan hatottak rám, így én is hasonlóakat választottam. Mivel a háttérpapíron már eleve rajta voltak a kacskaringós minták, adták magukat a kézirajz firkák (doodle) is. Szeretem mostanában rátenni ezeket az oldalaimra, mert vidámságot, érzelmet, könnyedséget adnak az összeállításoknak, és még inkább kézműves hatást keltenek (Franci ehhez is jó ötletet adott nekem!). Először próbáltam ki a műanyag festett szívet, nem bántam meg. De a mostani nagy kedvenceim a fotóra tekert szalagköteg és a pici, tűzzománcozott, fémfoglalatos miltonkapcsok. Jó volt használni végre őket...

Vendégköszöntő

Kép
Első soraimban szeretném megköszönni a hozzászólásokat és a sok-sok támogató, bátorító, bíztató e-mailt, amit kaptam az elmúlt időszakban. Ezekben egyrészt a megjelenő könyvemhez gratuláltatok, másrészt pedig a gyógyulásommal kapcsolatban érdeklődtetek. Hihetetlenül sokat jelentettek számomra, köszönöm Nektek! Bár, még csak most jön a neheze, igyekszem minél hamarabb, újult erővel és sokkal nagyobb aktivitással visszatérni! Addig is, íme egy újabb scrapbook ötlet, ezúttal lakásdekoráció. Néhány napon belül pedig, egy apró meglepetést találhat majd az oldalon, aki visszatér. Ez egy freebie (azaz egy ingyenesen letölthető scrapbook kiegészítő) lesz, amelyet nagy örömmel készítettem minden kedves látogatóm számára! Tehát, ezt a bekeretezett scrapbook oldalt amolyan vendégköszöntőnek szántam. Amióta elkészült, itt függ az előszobánk falán a bejárat mellett. Nagyon egyszerű maga a technika: mindössze 14 db 4,5x4,5 cm-es négyzetet használtam fel, hálószerűen elrendezve. Egy alappapír, három ...

Magyar nyelvű scrapbook könyv a nyomdában!

Szeretnék mindenkit tájékoztatni, aki megtisztel azzal, hogy olvassa az Ünnepeld az életed! sorait, hogy egy időre szüneteltetnem kell a bejegyzéseket. Sajnos nem leszek számítógépközelben egy ideig, egészségproblémáim adódtak. : De, hogy azért jó is legyen az egészben, októberben megjelenik a könyvem!!!! Juhhéj! Mindenkinek szeretettel ajánlom tehát a Cser Kiadó Színes Ötletek Sorozatának újabb részét! A címe: Különleges albumok - Scrapbook Szerzője pedig: Budaházi Brigitta :) :) Könyvemben a scrapbook hagyományos változatát mutatom be: az albumkészítés fortélyait részletes útmutatással, kezdők és haladók számára. Számos témát, oldalméretet és megvalósítási módot érintek, azt hiszem, mindenki talál majd benne kedvére valót! Hamarosan felteszem ide a blogra a borító képét! A könyv e-mailben előjegyezhő nálam, a bolti árhoz képest 15%-os kedvezménnyel. Hm? :) Akkor most befejezem, és hamarosan jövök! Örülök, hogy ma is itt jártál! A visszatértemig is szeretettel üdvözöllek, Gigi

Fényképtartó 1.

Kép
Barátaink esküvöi ajándékának kísérője volt ez a fényképtartó. Organza szalaggal záródik. Középre kell behelyezni majd egy esküvői képet. A fotósarok úgy van megoldva, hogy 3D ragasztópárnák tartják, tehát be lehet alá csúsztatni a 10x15-ös képet. Kétoldalt a zsebeken az ifjú pár nevének kezdöbetűi vannak (művészkéssel kivágva). A zsebekbe készítettem egy egy csomagcimkét, vonalazott, különleges levélpapírral kiegészítve. Romantikus csipkeszalag díszíti, azzal kell kihúzni. Erre kerülhetnek az üzenetek egymásnak a távoli jövöbe: ki mit szeret most éppen a legjobban a másikban? Melyiküknek mit jelent az, hogy összeházasodtak? Vagy bármi olyasmi, ami szerelmes és boldogító... ;) Technika: Hagyományos Scrapbooking Hozzávalók: háromféle fotókarton, organza szalag, csipke, farkasfog, papírvirág, bélyegzőpárna, albumpapír: K & Company Brenda Walton (Peach Striped Vines) Örülök, hogy ma is itt jártál! Szeretettel üdvözöllek: Gigi

Hajtogatott minialbum

Kép
Bali kijárta a bölcsit, most szeptembertől óvodás lett. Szerettem volna valahogy kifezni a gondozónőknek, mennyire hálás vagyok azért, hogy Balit átsegítették a beszokás nehéz időszakán és, hogy mindig nagyon óvó gonddal vigyáztak rá a bölcsiben. Készítettem hát mindkettőjüknek egy-egy minialbumot emlékül Baliról. Ő adta át a kis dobozkát. Nagyon örült mindkét gondozónő, mi meg úgyszintén. Az album dobozát és az oldalait is albumpapírból hajtogattam, ragasztót csak az oldalakat összekötő gerincek, a zárószalag és a fényképek/képaláírások (jegyzetek) rögzítésére, valamit a doboz belsejébe használtam. A doboz fedelét és alját is 4-4 db 6x6-os méretű (15x15 cm-es) albumpapírból hajtogattam. Ragasztani nem kellett, csupán egy kb. 4x4-es méretű (kb. 9x9 cm-es) vajszínű kartonból kivágott négyzetet tettem a fedél és a doboz aljának belsejébe, hogy szebb legyen. Ezután az éleket körbekrétáztam bélyegzőpárnával. Az album oldalait 6 db 6x6-os méretű (15x15 cm-es) albumpapírból hajtogattam. Ezut...

Szerelem

Kép
Elkezdtem egy albumot férjem, Matyi számára. Az album arról szól majd, mit jelent számomra, hogy együtt vagyunk. Ezen az összeállításon, amely a kezdő oldalpár lesz, a legelső "hivatalos" fényképeinket dolgoztam fel: az együttjárás, a nászút, a gyermekvárás egy-egy képét. Férjem nagyon örült az összeállításnak, izgatottan várja a következő oldalakat. A fényképeket egyforma méretű kartonkártyákra ragasztottam, aztán lekerekítettem a sarkokat. A képaláírás körül kézzel rajzoltam keretet, majd kézírással írtam rá a képhez tartozó "bizonyítékot" ;) , miért Ő az... A vízszintes papírcsíkokkal ellensúlyoztam a képek elhelyezéséből adódó függőlegesek szigorúságát. A papírcsíkok mindkét rövidebb végég dekorollóval vágtam, széleiket, csakúgy mint a fényképkártyákét, bélyegzőpárnával (folyékony kréta - fluid chalk) öregítettem. A papírcsíkokból álló blokkokat ragasztás után körbevarrtam varrógéppel, ezáltal érdekes textúrát kapott az oldal. A címblokk betűit az albumpapír hát...

Családi nyaralás 3.

Kép
A következő három összeállítás szintén az idei nyár emlékeit örökíti meg, három eltérő stílusban. Az elsőn oldalon az autóban készült képeket használtam fel. Nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzem le a gyerekeket, olyan édesen aludtak utazás közben. Az oldalon helyet kapott a határon készített fénykép is: Átléptünk Olaszországba, hűűűha!!! A kézirajz irka-firkák olyan kacskaringósak, mint amilyen csak egy gyermeki álom lehet... Technika: Digitális Scrapbooking Hozzávalók: Papír: Jackie Eckles - Kommentár bélyegző: Katie Pertiet - Betűkészlet: Yvette Keohuloa - Karton: ksharonk - Kézirajz firkák: Gina Marie Huff - Papír virág: Anita Stergiou - Térkép rátét: Shellyrea Cusbert - Betűtípus: Rage Italic A második kép Grado világosszürke színű homokos tengerpartján készült. Strandidő nem volt, de jót sétáltunk. A teljesen egyszerű összeállításon látszik, hogy sokszor egy kép nem igényel, vagy nem is bír el maga köré túl sok díszt. Technika: Digitális Scrapbooking Hozzávalók: (minden ...

Családi nyaralás 2.

Kép
Folytattam a nyaraláson készült képek feldolgozását. Itt épp ráknézegetés közben vagyunk a tengerparton, egy szeles reggelen. A gyerekek számára minden élménnyé tehető, csak meg kell mutatni nekik az apró titkokat - ez most megint bebizonyosodott. Technika: Digitális Scrapbooking Hozzávalók: Felhasznált cuccok:Krém színü háttérpapír: Atomic Cupcake (Happy Campers) - Lila színü háttérpapír: Katie Pertiet (Ad Challenge) - Krétázott brush: Kellie Mize (Web Challenge) - Cikk-cakk varrás: Debbie Fisher (Laura's Pocket) - Kézirajzok: Leaves of Time - Címbetűk: Michelle Coleman (Hand Stamped Alpha) Örülök, hogy ma is itt jártál! Szeretettel üdvözöllek: Gigi

Családi nyaralás 2007. 1.

Kép
Egy hetet töltöttünk a gyerekekkel júliusban az olasz tengerparton. Tonnányi képet készítettünk, hiszen nagyon sok látnivaló volt. Bejártuk Triesztet, Velencét, Grado-t és Monfalconé-t, meg, persze strandoltunk is sokat - a gyerekek legnagyobb örömére. A tengerparti fotók közül, Balázsról ez az egyik kedvencem. Az első nap ahogy megérkeztünk, futottunk is le a vízhez. A többit pedig már talán ki is lehet találni: hatalmas strandolás következett, a fiaink részéről pedig mindez olyan rutionsan történt, mintha csak egész életünkben ezt "kellett" volna csinálniunk. :) Technika: Digitális Scrapbooking Hozzávalók: Krétázás és pecsétek: Yvette Keohuloa (Plain Dots Kit) Fényképkeret: Monica Larsen (Ever Been Framed Kit) - Világoskék papír: Katie Pertiet (Web Challenge) - Krémszínű papír: ksharonkdesigns (Sophistication Mini Kit) - Kacskaringós pecsétek: Jesse Edwards (Ad Challenge) - Jegyzetlap: ksharonkdesigns (Fairy Footsteps Mini Kit) - Kapcsok: ksharonkdesigns (Fairy Footsteps ...

Ovis kiránduláson

Kép
Az ovis csoporttársakkal kirándultunk májusban a Mátrába, pont a Márkó szülinapja utáni napon. Eredetileg négyesben mentünk volna, de Bali csak két nappal előtte jött haza a kórházból, úgyhogy, neki és Matyinak otthon kellett maradnia.Emiatt, mi csak kettesben voltunk, Márkó és én, a többi gyerek meg a szüleivel és a testvéreivel. De így is szuper volt! Tele élménnyel és vidámsággal és sok-sok közös titokkal, amiket csak mi ketten ismerünk :) ! Sőt így, most már azt is tudjuk, hová menjünk majd el legközelebb, négyesben! Technika: Digitális Scrapbooking Hozzávalók: Kék háttérpapír: Yvette Keohuloa (Baseline Lounge Kit) - Fehér háttérpapír: Katie Pertiet (Cabana White Paper) - Tépett hullámpapír: Jana M (Paperstuff) - Varrott csillag és hullámpapír csillag: Jana M (Grunge Stars) - Fehér farmer csillag: Monica Larsen (Cool Denim Kit) - Szalag: Kellie Mize (Tortuga Template #9) - Jegyzetpapír: Tia Bennett (New Growth Kit - Freebie) - Pecsételt keret: Jessica Sprague (Echoes of Asia Kit)...

Balázs meggyógyult

Kép
Több, mint egyhetes, kórházi bentlét után, túl vagyunk kisebbik kisfiunk eddigi életének legnehezebb szakaszán. A kórházi időszak alatt sokminden kavargott a fejemben, kétségek, aggódás, gyötrelem, a műtét utáni napokban pedig megannyi vidámság, öröm és hála. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne kattintgassak egyet-kettőt, mikor örült a frissen kapott ajándékainak, amikor feltette a bohócdoktoroktól kapott piros bohócorrot, vagy épp elégedetten hátradőlve, nézte a kórházban a mesecsatornát. :) Meg, amikor Márkó büszkén ölelte át bátor kisöccsét! Technika: Digitális Scrapbooking Hozzávalók: Háttérpapír: Yvette Keohuloa - Baseline Lounge Kit Pecsételt betűk a címben: Yvette Keohuloa - Woodblock Alpha Fotókeretek (és árnyékok is): Monica Larsen - Ever Been Framed Festékpöttyök: Yvette Keohuloa - Painted Spots Brushes Hullámpapír csillag: Jana M - Grunge Stars Farmer csillag: Monica Larsen - Cool Denim KitKartoncsillag: Melanie Violette - Shining Star Kit (Freebie) Kézirajz firkák: Va...

Amolyan előszóként...

Amióta rátaláltam a scrapbooking csodájára 2005. év vége felé, azóta tudom, ez az én világom! Egyszerre jelenti számomra kézzel foghatóan az életünk csendes csodáinak értékelését és méltó megörökítését, valamint az alkotói tevékenységben rejlő belső kiteljesedést. A scrapbooking, véleményem szerint sokkal, de sokkal több, mint bármelyik más kézműves hobbi. A művelői, miközben egyrészről a saját gyönyörűségükre kiélik kreatív hajlamaikat, a család, a barátok és saját maguk számára konzerválják mindazt, amit a világról gondolnak. Ezek az örökérvényű oldalak, szorosabbá fűzik az emberi kapcsolatokat, mert mögöttes érzelmeket, vallomásokat árulnak el a készítőjük legbensőjéről mások, és az utókor (saját gyermekeink) számára. Szóval, mire jó ez az egész scrapbooking tevékenység? Barátságépítésre, szeretet-kifejezésre, de legfőképpen a pillanatok, az életszakaszok, vagyis az életünk ünneplésére. Szeretném, ha körülöttem mások is megtapasztalnák, milyen örömmel élni az életet, és hogyan lehet...