Art Journal - Breathe [Levegőt venni]

Kedves Olvasóim!
Az idei külföldi utazásom óta ez az első munkám, amit készítettem. Nagy hatással volt rám mindaz, amit láttam és azok szavai és munkái, akikkel alkalmam nyílt beszélgetni. Egy-egy ilyen beszélgetésből nagyon sokat hoztam haza belül, magamban. Új ajtók nyíltak, úgy érzem számomra, a belső hangom árnyaltabb kifejezése, alkotótevékenység és művészeti technikák általi megszólaltatása felé. Az egyik, számomra még új irányzat, amivel közelebbről is megismerkedtem, az art journaling avagy művésznapló-készítés. Első ilyen munkámat, szárnyrebegtetésemet hoztam megmutatni Nektek ebben a bejegyzésemben. Nézzétek meg közelebbről, elmondom azt is, hogyan készült.



Az oldal "otthona" egy vadonatúj Moleskine határidőnapló, amit most szereztem be, direkt erre a célra. Az inspirációt maximálisan Heather Kindt és France Papillon személye és alkotásaik adták számomra. Róluk, kettőjükről a napokban még részletesen tervezek írni, de addig is, nézegessétek a blogjaikat (Heather vendégcikkeit linkeltem, amit egy festékgyártócég blogján jelentettek meg).

France az oldal színeivel, a viaszpaszta használatának ötletével, Heather pedig két stenciljével is "jelen van" az alkotásomban.  Heather gondolatait olvashatjátok a szövegben, ami lefordítva, megközelítőleg így hangzik:
A művészet [az alkotói folyamat maga] segít nekem levegőt venni. Miközben alkotok, a feszültség nyugvó pontra lel, a testem ellazul, a száguldó gondolatok, a rettegés és önkritika [hangjai] lecsendesülnek.
Ezt a gondolatot fejezi ki, úgy érzem teljes mértékben, amit készítettem. Úgy tervezem, a stencilen található motiváló és inspiráló gondolatok (mert egy egész bekezdésnyi van belőle) sorait fogom végigvinni a naplóban, hogy legyen benne egy kis rendszer. Hol ezt, hol azt a szót kiemelve belőle, s abból kiindulva készíteni el az újabb oldalpárokat.




Hogyan készült?
  • Első lépésként Pentart Media ragasztóval 3-3 lapot összeragasztottam, mert a kalendárium lapjai egy rétegben túl vékonyak lennének a sok festékanyaghoz. A Media Glue előnye, hogy kevesebb folyadékot tartalmaz, a száradási, terülési, ragasztási képességeit kifejezetten scrapbookos igényeknek megfelelően lettek beállítva (én teszteltem :) ).
  • Ezután lekentem mindkét oldalt egy rétegben Pentart Primer pasztával, amit gesso-ként is ismerhettek. Ez a művészgipsz néven is futó anyag, egy sűrű, testes "krémszerű" anyag és vízzáró rétegként működik a felületek között. Mivel kvázi nem porózus felületet képez, akvarelltechnikával, vizesbázisú festékkel szuperül lehet rá felvinni a színeket, azok lassabban fognak száradni bár, de kiválóan keverhetők, mert nem szívódnak bele azonnal az anyagba (mint mondjuk egy porózus felületen.
  • A textura következett, melyet Stamperia stencilen keresztül felvitt Pentart Struktúrpasztával alakítottam ki.
  • Jöhettek a színek! A kedvenc részem. A magyar piacon végre megjelent a Pentart Media Mist, ami hiánypótló termék! Imádás használni, én nagyon szeretem! Gyönyörű színei vannak, szép az egész, s különösen kedves a szívemnek. A Mist lényege, hogy szórófejes, vizesbázisú festékről van szó, amit egy kecses spray-ből kell kifújni a felületre. Szépen terül, egyenletesen, de foltokban is fel lehet vinni. Száradás előtt a vékony rétegekben felvitt festékszemcsék szépen keverednek egymással és így átmenetet képeznek. Fújtam  hát a kékkel és a zölddel ide-oda az egész lapon.
  • A fenti közös termékfotóról lemaradt, de egy másik újdonságot is felhasználtam az oldalhoz, a Pentart Texture Spray-t, ami ugyancsak vizesbázisú, szórófejes festék, ugyanolyan flakonban, mint amilyenben a mist-et töltik. Azonban ez a festék merőben másképp viselkedik, mint előbb említett párja. Ez a festék sűrűbb, fényesebb, s a nevében is benne van, textúrát képez a felületen. Ebből a spray-ből is fújkáltam ide-oda, főként a lap jobb alsó sarkára és alsó szélére.

  • Aztán vékony rétegben Pentart viaszpasztát kentem az oldalakra, amitől különleges csillogásúvá vált a felület. Ezt a tippet France-tól lestem el, aki szintén Pentart viaszpasztát használt legutóbbi videójában.
  • Majd a Pentart Struktúrpasztához zöld színű akrilfestéket kevertem, s egy Rayher stencilt használva néhány virágot varázsoltam az oldalpár jobb oldalára.
  • Következtek a fekete és fehér filctollal (Posca, Stabilo, Uniball) rajzolt pöttyök, firkák és feliratok. Ez utóbbit Heather Kindt stencilje segítségével "írtam" az oldalra. Egyszerűen átrajzoltam a stencil betűit alkoholos filccel.
  • Utolsó simítások: a címfelirat egy American Crafts betűmatrica,  washi-tape-darabok a Rayherből, StazOn tintával bélyegzett motívumok pedig dátumbélyegzővel (Office Depot) és Tim Holtz-tól.


Nagy örömömet lelem az elkészült oldalam nézegetésében, s erős késztetést érzek arra, hogy munka helyett inkább nekiálljak csinálni egy újabb oldalpárt. :D Ejnye. :D

**********For my English-speaker friends****************
This page was mainly inspired by two great people I've had an opportunity to meet with, on CHA 2015 MegaShow: Heather Kindt and France Papillon. Those chit-chats together and their artwork opened a hidden door in me, which I've had no idea that existed. Now I open hearted and open minded for everything what this new technique could bring in to my style. And I am ready to see how it influences the way I make art. This is my very first two-pager art journal I have made in my brand new Moleskine calendar. Actually the calendar is from 2014, it is an expired one, but for this artistical purpose would be fine. During the process I used a color combination which I saw on one of the art journals of France Papillon, I also used the Pentart wax paste as the way she used in her latest video (which was a great idea, indeed, thanks)! The stencil I used is designed by Heather. (Thanks for this cool stuff, I just loooove it - you know it well. ;) ♥ ) Her artwork which I admire, touched my heart.
Thanks for the inspiration, ladies!
**************************************************

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Ui: a fenti termékek közül a Pentart Media Mist, Texture Spray és Media Glue 2015. március 1. után kaphatók a Pentacolor viszonteladóknál.

Megjegyzések

Eszter(beszteri) üzenete…
Fantasztikus! Ha egyszer összejön végre a találkánk, kéretik ezt is magatokkal hozni!!!!!!! ♥
Rucola Designs üzenete…
Imádat!!!! A szöveges stencil különösen szuper szerzemény!
france papillon üzenete…
mmmh this peage breathes happy creative time! everything I like :)
It was a pleasure meeting you Briggita and I sure hope we'll see each other in October!
xx
france