Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2009

A legelső scrapbook oldalam

Kép
Kedves Olvasóim! Legutóbbi bejegyzésem már többi mint 3 hónapja történt, amelyben bejelentettem új közösségi portálunk indulását. Azóta nem volt alkalmam itt jelentkezni, mert ott a honlapon forgolódom, de olyan kedves invitálásokat kaptam egy újabb játékra, hogy mindenképp írni szerettem volna egy bejegyzés. SzrJudit , Merika , Moncsi , Ancsika , és Janka tisztelt meg felhívásukkal. A feladat lényege, hogy mutassuk meg melyik volt a legelső scrapbook alkotásunk, írjuk le, mit jelent számunkra a scrapbooking, hogyan kezdtük, hogyan találkoztunk ezzel a tevékenységgel és nevezzünk meg 5 másik embert, akitől kíváncsian várnánk ugyanezt. A legelső scrapbook alkotásomat 2005. novemberében készítettem, egy anyukák számára szervezett kreatív hétvégét követően, ahol péntek estétől vasárnap ebéd utánig mást sem csináltunk (szinte megállás nélkül), csak ki-ki a maga szerette kreatív hobbiját. Én is készültem képeslapokkal, mert mindenki hozott valamilyen projektet, amit megismertetett a másikk