December napjai 9. nap
Kedves Olvasóim!
Meghoztam a 9. napról szóló oldalamat. Egy hetes csúszásban vagyok, de az a szerencse, hogy tudom már előre, hogy melyik napról mit fogok megemlíteni, már csak a formát kell kitalálnom hozzá, (no meg, az időt megteremteni az alkotásra). Élvezem nagyon ezt a projektet, a motivációm csak egyszer hanyatlott meg, de már visszatért. Ezen kívül, örömmel látom a többiek albumának alakulását is, ez még jobban hajt tovább, hogy idén többünk befejezi majd a karácsonyi albumát, velem együtt.
Jelen oldalamat abszolút mértékben Kriszti idei karácsonyváró albumának egyik szépséges oldalpárja inspirálta, így elsőként őt említem, s köszönöm neki, ezúton is!
Ezen a napon családilag nem történt úgy különösebben semmi - Karácsonyhoz köthető - bár velem igen, de ezt az albumot a családi eseményeknek szántam. Nekem, ezen a napon volt néhány barátnőmmel egy közös alkotós délutánunk, ahol karácsonyi képeslapokat készítettünk scrapbooktechnikával. A családi December Napjai albumba viszont inkább egy általánosabb dolgot szántam. Kriszti albumában volt egy oldalpár, a második napé, ami ezt az idézetet tartalmazta. Már akkor nagyon megtetszett ez a gondolatsor. Nagyon szépnek találom, s azt is, ahogy Kriszti kézzel írta az albumba. Én is így szerettem volna. Nézzük, az én oldalam hogyan készült!
**********************************
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?
Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

- Először egy rajzlapra berajzoltam egy 9x14,5 cm-es keretet, kb. a közepére. Erre azért volt szükség, mert maszkolószalaggal a rajzlapot a vágóalátétemhez rögzítettem, hogy a gélpasztázáskor kicsit megázó papír vissza tudjon majd simulni a feszítés hatására.
- Az átlátszó Pentart gélpasztát összekevertem fehér ultrafinom csillámporral (Rayher), majd egy Stamperia sablonon keresztül felvittem közepes vastagságú rétegben. Ekkor eléggé felhullámosodott a műszaki rajzlap, de nem estem kétségbe. :) Félretettem száradni, ez jó pár órát jelentett. Addig vártam vele, míg a papír teljesen vissza nem simult.
- Közben elővettem egy termékcsomagolást (SC) és miután méretre vágtam a kartont, felírtam rá az idézetet kézzel, fekete és piros zselés tollal (UniBall). A betűket Gina Marie Huff egy régi Alpha-szetjéből másoltam a papírra (Jess Alpha). Kalligráfus barátnőm bizonyára észreveszi majd az egyenetlenségeket! :) Pedig direkt egy négyzethálós papírt választottam, hogy tudjam tartani a betűnagyságot és a sortávolságokat, de így is eltévedtem. Ezt csak azért mondom és mutatom, hogy tudok róla, de másokat is bátorítanék arra, hogy ha Ti nem vettétek észre, mások sem fogják, ha ilyesmit hibázunk a saját, különbejáratú, privát albumunkban. Nem igaz?
- A karton sarkait, amire az idézetet írtam, lekerekítettem, körben Pentart ezüst viaszpasztával antikoltam, majd száradás után ragasztós tollal (Rayher) a karton széle mentén húztam egy vonalat, amibe szintén fehér csillámport szórtam.
- A jobb felső sarkába ragasztottam egy akril csillagot (Studio Calico) és egy csillámos dekorgumi betűmatricát (American Crafts).
- Amikor megszáradt a gélpasztás rész, kétoldalas ragasztószalaggal beragasztottam az albumba, 3D ragasztópárnákkal pedig rátettem az idézetes kártyát (hopp, kissé nagy lett, így jobb oldalon kilóg az albumból).
- Végül, hogy legyen egy kis szolid piros szín is az album lapján, piros zselés tollal egy keretet rajzoltam a rátét papír mentén.
**********************************
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?
- Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat!
- A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
- Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen!
Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi
Megjegyzések
Kész vagyok a 14. napig! :)
Te is ügyes vagy, Timi! <3
Örülök, hogy így megihletett az oldalam, szépséges lett! :)