6

December napjai 9. nap

Kelt: 2014. december 16., kedd Téma: , Bejegyezte: Budaházi Brigitta

Kedves Olvasóim!
Meghoztam a 9. napról szóló oldalamat. Egy hetes csúszásban vagyok, de az a szerencse, hogy tudom már előre, hogy melyik napról mit fogok megemlíteni, már csak a formát kell kitalálnom hozzá, (no meg, az időt megteremteni az alkotásra). Élvezem nagyon ezt a projektet, a motivációm csak egyszer hanyatlott meg, de már visszatért. Ezen kívül, örömmel látom a többiek albumának alakulását is, ez még jobban hajt tovább, hogy idén többünk befejezi majd a karácsonyi albumát, velem együtt.
Jelen oldalamat abszolút mértékben Kriszti idei karácsonyváró albumának egyik szépséges oldalpárja inspirálta, így elsőként őt említem, s köszönöm neki, ezúton is!

Ezen a napon családilag nem történt úgy különösebben semmi - Karácsonyhoz köthető - bár velem igen, de ezt az albumot a családi eseményeknek szántam. Nekem, ezen a napon volt néhány barátnőmmel egy közös alkotós délutánunk, ahol karácsonyi képeslapokat készítettünk scrapbooktechnikával. A családi December Napjai albumba viszont inkább egy általánosabb dolgot szántam. Kriszti albumában volt egy oldalpár, a második napé, ami ezt az idézetet tartalmazta. Már akkor nagyon megtetszett ez a gondolatsor. Nagyon szépnek találom, s azt is, ahogy Kriszti kézzel írta az albumba. Én is így szerettem volna. Nézzük, az én oldalam hogyan készült!
  • Először egy rajzlapra berajzoltam egy 9x14,5 cm-es keretet, kb. a közepére. Erre azért volt szükség, mert maszkolószalaggal a rajzlapot a vágóalátétemhez rögzítettem, hogy a gélpasztázáskor kicsit megázó papír vissza tudjon majd simulni a feszítés hatására. 
  • Az átlátszó Pentart gélpasztát összekevertem fehér ultrafinom csillámporral (Rayher), majd egy Stamperia sablonon keresztül felvittem közepes vastagságú rétegben. Ekkor eléggé felhullámosodott a műszaki rajzlap, de nem estem kétségbe. :) Félretettem száradni, ez jó pár órát jelentett. Addig vártam vele, míg a papír teljesen vissza nem simult.
  • Közben elővettem egy termékcsomagolást (SC) és miután méretre vágtam a kartont, felírtam rá az idézetet kézzel, fekete és piros zselés tollal (UniBall). A betűket Gina Marie Huff egy régi Alpha-szetjéből másoltam a papírra (Jess Alpha). Kalligráfus barátnőm bizonyára észreveszi majd az egyenetlenségeket! :) Pedig direkt egy négyzethálós papírt választottam, hogy tudjam tartani a betűnagyságot és a sortávolságokat, de így is eltévedtem. Ezt csak azért mondom és mutatom, hogy tudok róla, de másokat is bátorítanék arra, hogy ha Ti nem vettétek észre, mások sem fogják, ha ilyesmit hibázunk a saját, különbejáratú, privát albumunkban. Nem igaz?
  • A karton sarkait, amire az idézetet írtam, lekerekítettem, körben Pentart ezüst viaszpasztával antikoltam, majd száradás után ragasztós tollal (Rayher) a karton széle mentén húztam egy vonalat, amibe szintén fehér csillámport szórtam.
  • A jobb felső sarkába ragasztottam egy akril csillagot (Studio Calico) és egy csillámos dekorgumi betűmatricát (American Crafts).
  • Amikor megszáradt a gélpasztás rész, kétoldalas ragasztószalaggal beragasztottam az albumba, 3D ragasztópárnákkal pedig rátettem az idézetes kártyát (hopp, kissé nagy lett, így jobb oldalon kilóg az albumból).
  • Végül, hogy legyen egy kis szolid piros szín is az album lapján, piros zselés tollal egy keretet rajzoltam a rátét papír mentén.
Szeretem ezt az oldalamat, jó lett, örülök, hogy elkészült. Hoztam néhány részletfotót is, melyek (a fenti másik képpel együtt), kattintásra megnyílnak nagyban.



**********************************
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?

  • Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat! 
  • A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
  • Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen! 
Tervezem, hogy december 24-én a 2014. december 23-áig legtöbb saját blogbejegyzést linkelő kedves magyar scrapbookost megajándékozom valamivel - természetesen egy vaskos scrapbookcsomaggal, amiben lesz minden: papírok, mixed media alapanyagok és egy kis ajándék tőlem is. A csomagot 29-én adom át a futárnak. Feltételek:  (1) Csak 2014-es karácsonyváró, decemberről szóló albumot linkelhetsz, amiben szinte minden nap készülnek oldalak. (2) Csak saját alkotást linkelhetsz, másét nem! (3) Csak személyes blogot vagy személyes Facebook profilba feltöltött képet tudok elfogadni - üzleti scrapbookblogot (vagy galériát) sajnos nem. :) De, nem kizáró ok, ha kreatív csapat tag vagy valahol! (4) Digitális és hagyományos scrapbookalbummal is lehet nevezni, de én hagyományos technikához fogok Neked ajándékcsomagot adni. (5) Ha több, azonos számú blogbejegyzést/képet linkelő "nyertes" lesz, akkor sorsolással dől majd el a végső nyertes személye. Várom a hozzászólásaitokat, s linkjeiteket!


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

6 vélemény érkezett eddig:

  1. Kovaxka írta...

    Ó, de nagyon tetszik!!! A kalligráfiád is szépséges!

  2. Gólya írta...

    http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-9.html

    Kész vagyok a 14. napig! :)

  3. Gólya írta...

    Ó, atyagatya, most olvasom! Azt hittem, hogy a szöveg nyomtatva van! Gyönyörűséges!!!!

  4. Ányi írta...

    Nagyon jó lett ez a kalligráf írás! Először én is azt hittem, hogy nyomtattad! Sőt, másodjára is! És még most is azt hinném, ha nem írtad volna oda, hogy úgy rajzoltad. Szóval, szuper lett!

    Te is ügyes vagy, Timi! <3

  5. Kriszti írta...

    Ó, ez a bejegyzés valahogy kimaradt (pont ez?), csak most látom...
    Örülök, hogy így megihletett az oldalam, szépséges lett! :)