December napjai 10. nap
Kedves Olvasóim!
A múlt hét szerdáról készült oldalamat hoztam megmutatni ebben a bejegyzésben. Annak írom, aki még csak most jár itt először, hogy ez egy karácsonyváró album, amibe szinte minden nap kerül egy-egy mini összeállítás. Ha épp történt valami, Karácsonyhoz köthető vagy más fontos családi esemény, akkor arról, ha épp nem, akkor egy díszítőoldal a tél és az ünnepvárás jegyében. Már elseje óta ügyködöm az albumon, többedmagammal osztjuk meg blogbejegyzésben, hogyan alakulnak a December napjairól szóló krónikák. Jelenleg a tizedik napnál tartok.
Ez az oldal a várva-várt hó ígéretét hordozza, de témájában egyáltalán nem kapcsolódik a díszítőelemekhez. A kis tortacsipkéből készült zseb ugyanis, a Karácsonyi vacsoránk tervezett menüjét (legalább is, egy részét) tartalmazza. Férjem ezen a napon, December 10-én vett részt a munkahelyi ünnepi vacsorán, s, bár ez külön nem kerül megemlítésre az albumban, úgy döntöttem, a menütervet ennél a napnál fogom megjeleníteni. Lássuk, hogyan készült ez az egyszerű oldal, amit kb. fél óra alatt állítottam össze.
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?
Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi
A múlt hét szerdáról készült oldalamat hoztam megmutatni ebben a bejegyzésben. Annak írom, aki még csak most jár itt először, hogy ez egy karácsonyváró album, amibe szinte minden nap kerül egy-egy mini összeállítás. Ha épp történt valami, Karácsonyhoz köthető vagy más fontos családi esemény, akkor arról, ha épp nem, akkor egy díszítőoldal a tél és az ünnepvárás jegyében. Már elseje óta ügyködöm az albumon, többedmagammal osztjuk meg blogbejegyzésben, hogyan alakulnak a December napjairól szóló krónikák. Jelenleg a tizedik napnál tartok.
Ez az oldal a várva-várt hó ígéretét hordozza, de témájában egyáltalán nem kapcsolódik a díszítőelemekhez. A kis tortacsipkéből készült zseb ugyanis, a Karácsonyi vacsoránk tervezett menüjét (legalább is, egy részét) tartalmazza. Férjem ezen a napon, December 10-én vett részt a munkahelyi ünnepi vacsorán, s, bár ez külön nem kerül megemlítésre az albumban, úgy döntöttem, a menütervet ennél a napnál fogom megjeleníteni. Lássuk, hogyan készült ez az egyszerű oldal, amit kb. fél óra alatt állítottam össze.
- Kivágtam (úgy szemmértékre) egy téglalapot a karácsonyi papírkészlet (DoveCraft) kék mintás papírjából, papírszél öregítővel (helyettesíthetjük olló élével is) kicsit betépkedtem a széleket, majd körberajzoltam fekete zselés tollal a széle mentén.
- Egy kis tortacsipkét (Lillibet) rásimítottam a közepére, majd behajtottam a túllógó részeket, melyeket a hátoldalán egy-egy pötty folyékony ragasztóval rögzítettem. A tortacsipke alsó részét szintén egy-egy pötty ragasztóval rögzítettem a papírhoz, hogy így - a nyitott felső rész miatt - egy zseb alakuljon ki.
- Egy pufi, betűmatricából (American Crafts) felragasztottam egy tízes számot a csipke jobb felső részére, amit ugyanazzal a zselés tollal, amivel a papírt kontúroztam, körberajzoltam.
- A réges-régi Karen Marie (Rayher) lézervágott díszítőelem-készletből kiválasztottam néhány hóemberkés részt, amit művészkéssel vágtam ki (csak a tartóelemeket kellett elmetszenem), majd ezeket 3D ragasztópárnával a tortacsipkére rögzítettem.
- Végül, a tortacsipke csomagolásából (Lillibet) kivágtam egy kb. 5x10 cm-es részt és lekerekítettem a sarkait. Felragasztottam rá a tegnapi oldal maradék papírjának egy részét (még látszik rajta a csillámporos-gélpasztás díszítés), miután a termékcsomagolás gyári hullámvonalát követve levágtam a műszaki rajzlap-darabka alját. Ráírtam a mini kommentárt, rákötöttem egy spárgadarabot, és becsúsztattam a tortacsipke-zsebbe. Kész is lett.
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?
- Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat!
- A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
- Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen!
Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi
Megjegyzések
az enyém 10-es, és most megyek és olvasom a Tiéd :)
Haladgatok én is, feltettem újabb két oldalt:
Dec. 12: http://krisztikealkot.blogspot.hu/2014/12/december-daily-dec-12.html
Dec. 13-15: http://krisztikealkot.blogspot.hu/2014/12/december-daily-dec-13-15.html
Hiába, én már csak ilyen blokkokban tudok alkotni, ime egy újabb:
http://scrapblogbykatie.blogspot.nl/2014/12/december-days-oldalak-2.html
És ezennel mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-11.html
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-12.html
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-csaladi-festes.html
Hamarosan jövök még egy poszttal :)
Ez nem az én albumom, hanem a kisebbik fiamé (aki lenyúlta tőlem még az elején, így kénytelen voltam újat kezdeni):
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-keve-albuma.html
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-13.html
Csajok, hogy álltok? Olyan magányosnak érzem magamat :( Hajrá, gyertek!
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-14.html
December 20 lett kész:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-15.html
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073206469413410?pid=6096073206469413410&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073349571549538?pid=6096073349571549538&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073601951513442?pid=6096073601951513442&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073706257230850?pid=6096073706257230850&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073922470058578?pid=6096073922470058578&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074059719296226?pid=6096074059719296226&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074308786148706?pid=6096074308786148706&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074462340187074?pid=6096074462340187074&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074690188911026?pid=6096074690188911026&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074818936288274?pid=6096074818936288274&oid=113967115483434529398
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074984003166050?pid=6096074984003166050&oid=113967115483434529398
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-16.html
Legközelebb csak kb egy hét múlva fogok tudni jelentkezni,m ert addig a fotóelőhívás szünetel :(
Annaka, én nem tudom megnézni a képeidet, mert azt írja: nincs jogosultságom a fotók megtekintésére. Nem tudom, a többieknek sikerül-e.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096161605712601170?pid=6096161605712601170&oid=113967115483434529398
Én úgy látom nyilvános, de megnézem ismét.köszi h szóltál.
Békés,szép Karácsonyt mindenkinek!Anna
Akkor most a játékot lezárom, holnap estefelé pedig összesítek.
További bejegyzéseitek linkjeit is szeretettel fogadom, de az már játékon kívül lesz.
Boldog karácsonyt! <3