December napjai 10. nap

Kedves Olvasóim!
A múlt hét szerdáról készült oldalamat hoztam megmutatni ebben a bejegyzésben. Annak írom, aki még csak most jár itt először, hogy ez egy karácsonyváró album, amibe szinte minden nap kerül egy-egy mini összeállítás. Ha épp történt valami, Karácsonyhoz köthető vagy más fontos családi esemény, akkor arról, ha épp nem, akkor egy díszítőoldal a tél és az ünnepvárás jegyében. Már elseje óta ügyködöm az albumon, többedmagammal osztjuk meg blogbejegyzésben, hogyan alakulnak a December napjairól szóló krónikák. Jelenleg a tizedik napnál tartok.
Ez az oldal a várva-várt hó ígéretét hordozza, de témájában egyáltalán nem kapcsolódik a díszítőelemekhez. A kis tortacsipkéből készült zseb ugyanis, a Karácsonyi vacsoránk tervezett menüjét (legalább is, egy részét) tartalmazza.  Férjem ezen a napon, December 10-én vett részt a munkahelyi ünnepi vacsorán, s, bár ez külön nem kerül megemlítésre az albumban, úgy döntöttem, a menütervet ennél a napnál fogom megjeleníteni. Lássuk, hogyan készült ez az egyszerű oldal, amit kb. fél óra alatt állítottam össze.

  • Kivágtam (úgy szemmértékre) egy téglalapot a karácsonyi papírkészlet (DoveCraft) kék mintás papírjából, papírszél öregítővel (helyettesíthetjük olló élével is) kicsit betépkedtem a széleket, majd körberajzoltam fekete zselés tollal a széle mentén.
  • Egy kis tortacsipkét (Lillibet) rásimítottam a közepére, majd behajtottam a túllógó részeket, melyeket a hátoldalán egy-egy pötty folyékony ragasztóval rögzítettem. A tortacsipke alsó részét szintén egy-egy pötty ragasztóval rögzítettem a papírhoz, hogy így - a nyitott felső rész miatt - egy zseb alakuljon ki.
  • Egy pufi, betűmatricából (American Crafts) felragasztottam egy tízes számot a csipke jobb felső részére, amit ugyanazzal a zselés tollal, amivel a papírt kontúroztam, körberajzoltam.
  • A réges-régi Karen Marie (Rayher) lézervágott díszítőelem-készletből kiválasztottam néhány hóemberkés részt, amit művészkéssel vágtam ki (csak a tartóelemeket kellett elmetszenem), majd ezeket 3D ragasztópárnával a tortacsipkére rögzítettem.
  • Végül, a tortacsipke csomagolásából (Lillibet) kivágtam egy kb. 5x10 cm-es részt és lekerekítettem a sarkait. Felragasztottam rá a tegnapi oldal maradék papírjának egy részét (még látszik rajta a csillámporos-gélpasztás díszítés), miután a termékcsomagolás gyári hullámvonalát követve levágtam a műszaki rajzlap-darabka alját. Ráírtam a mini kommentárt, rákötöttem egy spárgadarabot, és becsúsztattam a tortacsipke-zsebbe. Kész is lett.
**********************************
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?

  • Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat! 
  • A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
  • Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen! 
Tervezem, hogy december 24-én a 2014. december 23-áig legtöbb saját blogbejegyzést linkelő kedves magyar scrapbookost megajándékozom valamivel - természetesen egy vaskos scrapbookcsomaggal, amiben lesz minden: papírok, mixed media alapanyagok és egy kis ajándék tőlem is. A csomagot 29-én adom át a futárnak. Feltételek:  (1) Csak 2014-es karácsonyváró, decemberről szóló albumot linkelhetsz, amiben szinte minden nap készülnek oldalak. (2) Csak saját alkotást linkelhetsz, másét nem! (3) Csak személyes blogot vagy személyes Facebook profilba feltöltött képet tudok elfogadni - üzleti scrapbookblogot (vagy galériát) sajnos nem. :) De, nem kizáró ok, ha kreatív csapat tag vagy valahol! (4) Digitális és hagyományos scrapbookalbummal is lehet nevezni, de én hagyományos technikához fogok Neked ajándékcsomagot adni. (5) Ha több, azonos számú blogbejegyzést/képet linkelő "nyertes" lesz, akkor sorsolással dől majd el a végső nyertes személye. Várom a hozzászólásaitokat, s linkjeiteket!


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-10-megerkezett.html
az enyém 10-es, és most megyek és olvasom a Tiéd :)
Gólya üzenete…
Eccerű-naccerű!
Ányi üzenete…
Nagyon cuki lett! A tortacsipkés zsebecske megihletett :)
Rucola Designs üzenete…
Mekkora ötlet megint! :) Tündéri! A csomagoláshasznosításodat meg külön imádom!
Kriszti üzenete…
Annyira jó kis havas lett tényleg a hangulata a tortacsipkével, pufi számmal, hóemberkékkel. És imádom a csomagolás-újrahasznosítós ötleteket! :)
Haladgatok én is, feltettem újabb két oldalt:
Dec. 12: http://krisztikealkot.blogspot.hu/2014/12/december-daily-dec-12.html
Dec. 13-15: http://krisztikealkot.blogspot.hu/2014/12/december-daily-dec-13-15.html
Katie üzenete…
Ez gyönyörűséges lett! Nagyon inspiráló, én is neki fogok állni egy hóemberes oldalnak :)
Hiába, én már csak ilyen blokkokban tudok alkotni, ime egy újabb:
http://scrapblogbykatie.blogspot.nl/2014/12/december-days-oldalak-2.html
És ezennel mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!
Ányi üzenete…
Készen van a hétfői oldalam is:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-11.html
Ányi üzenete…
A keddi (16-i) oldalam is megvan egy pótlapocskával egyetemben:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-12.html
Ányi üzenete…
Ma oldal nem készült, "csak" festettünk.
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-csaladi-festes.html

Hamarosan jövök még egy poszttal :)
Ányi üzenete…
Na, mondtam, hogy mindjárt jövök még eggyel :)
Ez nem az én albumom, hanem a kisebbik fiamé (aki lenyúlta tőlem még az elején, így kénytelen voltam újat kezdeni):
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-keve-albuma.html
Ányi üzenete…
December 17-18 is elkészült:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-13.html

Csajok, hogy álltok? Olyan magányosnak érzem magamat :( Hajrá, gyertek!
Ányi üzenete…
December 19:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-14.html
Budaházi Brigitta üzenete…
Ányi, a finalisták egyelőre még készülődnek, szerintem... :) Még van hátra egy-két nap! Te, viszont FANTASZTIKUS VAGY!!
Ányi üzenete…
OK, nem türelmetlenkedek, annál is inkább, mert most egy hétig nem lesz nyitva a fotólabor, így én sem fogok tudni haladni :(
December 20 lett kész:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-15.html
annaka üzenete…
Íme kilencedike:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073206469413410?pid=6096073206469413410&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
És kész van 10-e:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073349571549538?pid=6096073349571549538&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
és 11dike:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073601951513442?pid=6096073601951513442&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073706257230850?pid=6096073706257230850&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
elkészült még péntek 12:


https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096073922470058578?pid=6096073922470058578&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074059719296226?pid=6096074059719296226&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074308786148706?pid=6096074308786148706&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
13-a is kész:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074462340187074?pid=6096074462340187074&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074690188911026?pid=6096074690188911026&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074818936288274?pid=6096074818936288274&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
És végül vasárnap 14 is.

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096074984003166050?pid=6096074984003166050&oid=113967115483434529398
Ányi üzenete…
December 21-i oldalam:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-16.html

Legközelebb csak kb egy hét múlva fogok tudni jelentkezni,m ert addig a fotóelőhívás szünetel :(

Annaka, én nem tudom megnézni a képeidet, mert azt írja: nincs jogosultságom a fotók megtekintésére. Nem tudom, a többieknek sikerül-e.

Boldog karácsonyt mindenkinek!
annaka üzenete…
sziasztok!Ez itt 15-e

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096161605712601170?pid=6096161605712601170&oid=113967115483434529398

Én úgy látom nyilvános, de megnézem ismét.köszi h szóltál.

Békés,szép Karácsonyt mindenkinek!Anna
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-11.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-12.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-13.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-14.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-15.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-16.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-17.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-18.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-19.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-20.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-21.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-22.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-23.html
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-24.html
Gólya üzenete…
huhhhhh :)
Budaházi Brigitta üzenete…
FANTASZTIKUSAK vagytok! Mennyi új bejegyzés!!
Akkor most a játékot lezárom, holnap estefelé pedig összesítek.
További bejegyzéseitek linkjeit is szeretettel fogadom, de az már játékon kívül lesz.
Ányi üzenete…
Remélem, csak a határidőig beérkezett linkek számítanak ;)

Boldog karácsonyt! <3
Budaházi Brigitta üzenete…
Most még karácsonyozunk, de rövidesen összesítem a linkeket, s hozom a végeredményt!