A nagyfiam benne a pályázati filmben

Kedves Olvasóim!

Egy magántermészetű örömhírt jöttem közhírré tenni. :) Nagyfiam, aki a napokban volt 8 éves, hokizik. (No, nem ez a nagy hír, ez csak a bevezető-bemelegítés, de mindjárt jön az is!) Korizni 4 és fél éves korától kezdett, hokizni pedig 5 évesen. Mivel szeret járni és ügyesen csinálja, sikerélménye van ebben a sportban, ez az elfoglaltság meghatározza az életünket azóta. A család minden tagja ott van a bajnoksági fordulókon, egy emberként szurkolunk neki, érte! 3 éve nem bírok betelni azzal, miközben nézem akár edzésen, akár meccseken, hogy mennyire hajt az én fiam! Milyen ügyes, és mennyire számíthat Rá az edzője és a csapattársai egyaránt.

Ezt a tényt már a kezdet kezdetétől feldolgoztam néhány scrapbook alkotásban. Ez volt az egyik, még 2006 karácsonyáról készült, valamikor 2007-ben... Talán megéreztem, hogy ez a dolog, Márkó és a korcsolya hosszú távra szól...

Azóta már "kiokosodtam" a hokisportból, hiszen előtte nem voltam nagy hokirajongó. Tulajdonképpen nem ismertem ezt a sportágat. De mára már ott tartok, hogy simán tudom a komplett felszerelés felvételének sorrendjét, kezdek ráérezni a szabályokra, sőt, azon túl, hogy számos egész napos gyermek hokibajnokságon üvöltöttem rekedtre magamat szurkolás közben, voltam néhány felnőtt bajnoki mérkőzésen, sőt nemzetközi viadalokon is. Hehe. Például ott voltam a legutóbbi Magyar-Finn mérkőzésen is, sőt, a tavaly áprilisban rendezett szintén Magyar-Finn mérkőzésen a híres finn hokijátékost, a csapatkapitány Petteri Nummelin-t az én kicsi Márkóm vezette fel a jégre, kézenfogva léptek a pályára, és még a tévében is mutatták! :) Igyekszünk Matyival képben lenni a sportágat érintő fontos dolgokkal kapcsolatban is. Így most egy nagyon érdekes dologról számolok be:

Néhány napja Magyarország kapta meg a 2011-es hoki világbajnokság rendezésének jogát! Wow! Klassz dolog ez ám! Ami miatt pedig megosztom Veletek ezt a hírt, az az, hogy a nyertes pályázat egyik mellékleteként benyújtott vicces kisfilmben szerepel az én Márkókám is. 1:59-nél a képernyő közepén háttal álló kisfiú lila mezben és sárga mellényben (11-es számú játékos) az az én kisfiam! Ő az, aki ráfékez a korongra, s próbálja megszerezni. :)

Itt látható a két és félperces kis klipp>>


Szóval, most apával nagyon büszkék vagyunk és örülünk ezer foggal. :) Apró dolog másnak, nagy öröm nekünk... gondoltam, elmesélem!

... a kisfilmről még annyit, hogy a sok maci, amit a jégen szednek össze, a Magyar Jégkorong-válogatotthoz kapcsolódó állandó jótékonysági akció része: amikor a válogatott egy nemzetközi meccsen az első gólt lövi, be kell dobni egy otthonról hozott macit a jégre, hogy aztán az gyermekkórházakba és gyermekjóléti intézményekhez kerülhessen. Mi is mindig dobunk be macit, ha ott vagyunk. NAGYON klassz érzés, bedobni a macit, és utána nézni, ahogy összeszedik a sokat... Itt van erről egy hasonló kezdeményezésről egy mobilfelvétel. Ugyanaz a cél, csak épp ez a videó Calgary-ban készült. De a feeling ugyanaz!


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi
Ui: elnézést kérek mindenkitől, akik az elmúlt időszakban megtiszteltek és játékra hívtak engem.... igyekszem ezeket is pótolni!

Megjegyzések

Tinci üzenete…
ÓÓÓÓÓ, de nagyon büszke vagyok! Márkó milyen szuper módon hokizik!
Veletek örülünk, drágáink!
Janka üzenete…
Hajrá!!! Megnéztem :D
Zsu üzenete…
Megnéztem! :D Hajrá!
altalena üzenete…
Én is megnéztem a kisfilmet... csodálatos dolog, hogy itt láthatjátok a kisfiatokat! Erről a macidobálásról nem is tudtam, milyen jó kis kezdeményezés!Örülök, hogy ezt megosztottad velünk:) Puszi nektek
eralilla üzenete…
Megnéztem én is. Büszke lehetsz a kisfiadra. Erről a maci dobálásról pont pár napja olvastam.
Eszter(beszteri) üzenete…
Tegnap végignéztem ám a videót, és gratulálok a fiadhoz! :) (Csak sikerült kilépnem és az éjszaka kellős közepén jutott eszembe, hogy nem szóltam hozzá... :D) Mekkora öröm lehet ez! Még nekem is az volt, pedig csak az oldalakból ismerem a fiad... :)
Hajrá! Hajrá!!! Nagyon ügyes!!! :)
A macis kezdeményezéstől pedig bekönnyezett a szemem... szip-szip... Nagyon megható és még nem hallottam ilyesmiről! :)
Secima üzenete…
Hú, de klassz!!! Hajrá!!!
icka üzenete…
Gigi, mint székesfehérvári szólok most, gondolhatod, hogy a hoki a kedvenc sportjaim között szerepel...
(Hajrá Volán!!!) Régebben sokat jártam meccsre, amióta a gyerekek vannak kicsit ritkábban jutok el. Gratulálok Márkónak és nektek is, ismerős amiket írtál, csak nálunk az uszodában zajlik mindez.
Sok sikert és kitartást kívánok a jövőre nézve!!!
DAnett üzenete…
Woww Gigi, méltál lehettek büszke Márkóra!! (megnéztem a kisfilmet én is, nagyon szuper) A mackó dobálásról láttam, hallottam már, de még egy ilyen kis összefoglalóban is átjön a feelingje..beleborzongtam. Gondolom élőben ezeszer nagyobb élmény lehet. Gratuláok és HAJRÁ !!
csuti üzenete…
Nagyon ügyes. Gratulálok! Büszke is lehetsz rá:-)
Szilvi üzenete…
De jó, hogy ilyen nagyszerű sportot űz a kisfiad!
Szívet melengető ez a macis dolog!
Izabella Szabó üzenete…
Remek sport a hoki én is kedvelem.Olyan szerencsésnek mondhatom magam,hogy a torinói olimpián láthattam egy mérkőzést Lettország-USA.Amerikai rajongóktól még kitűzőket is kaptunk.Talán egyszer majd oldalba foglalom.
Már én is várom,hogy meccsekre járhassak :)Nálunk a foci a sláger és az összes többi labdajáték.
Gratulálok Márkónak és további sikereket kívánok neki!

Puszi