Boldog, scrapbookozós 2010-et kívánok!
Kedves Olvasóim!
Idei utolsó blogbejegyzésemben mi mást kívánhatnék Nektek és magamnak is, mint hogy ugyanilyen jó hangulatban, szeretetben, kedvességben és rengeteg sok, örömteli, scrapbookozással vagy ahhoz köthető tevékenységgel töltsük a 2010-es évet is, mint ahogy a 2009-es évet is töltöttük!
Szeretném köszönetemet és nagyrabecsülésemet kifejezni amiatt, hogy rendszeresen, hónapról-hónapra, hétről-hétre, napról-napra, s a Scrapbook Napok ünnepségsorozatain pedig óráról-órára kitartottatok mellettem és a Scrapbook.hu mellett, visszatértetek blogomra és honlapunkra és jelenlétetekkel, lelkesedésetekkel bátorítottatok engem és bennünket nemcsak a folytatásra, hanem a folytonos megújulásra és fejlődésre is.
Ebből a számomra nagyon sokat jelentő, sok tapasztalatot és még több örömöt adó évből erőt merítve szeretnék nyitottan és lelkesen a 2010-es év elé nézni. Bízom benne, hogy barátságom Veletek még szorosabbá válhat a jövőben, és, hogy még több érdekességgel, inspirációval, könnyen megtanulható trükkel, közösségi eseményekkel és változatos termékpalettával állhatunk (a Scrapbook.hu csapata és jómagam) rendelkezésetekre. Közös célunk a jövőben sem lesz más: a scrapbookozás, az albumkészítés magyarországi elterjesztése, hogy azt az örömöt, amit MI MÁR MINDANNYIAN megismertünk és karácsony elmúltával még frissen érezhetünk, amit ez a tevékenység adhat számunkra még többen átélhessék jövőre is.
Boldog, scrapbookozós 2010-es évet kívánok!
Nagyon sok szeretettel ölellek Benneteket
hálás köszönettel:
Gigi
Ui: Végül, fogadjátok szeretettel ezt az apró naptár freebie-t, ami nemcsak naptár-alapként, de digitális vagy kinyomtatott formában oldalaink díszítőelemévé is válhat a következő évben.

Megjegyzések
Köszönöm neked Gigi, hogy mint Scapanyánk terelgettél minket ezen a csodálatos úton. Az eredményt láthatod, mennyi ügyes magyar scapper került ki a kezeid közül! Bár ez az év is fantasztikus volt, még is azt kívánom hogy minden amit terveztek, sikerrel járjon! Sok sok új taggal bővüljön a SB.hu. Jövőre is veletek leszünk... B.U.É.K.
Köszönöm!
Kellemes szilvesztert és boldog új évet nektek! Találkozunk jövőre is a SB.hu-n! :D
Kérlek nézz be hozzám, vár rád egy kis meglepetés!