17

A legelső scrapbook oldalam

Kelt: 2009. április 28., kedd Téma: , Bejegyezte: Budaházi Brigitta

Kedves Olvasóim!
Legutóbbi bejegyzésem már többi mint 3 hónapja történt, amelyben bejelentettem új közösségi portálunk indulását. Azóta nem volt alkalmam itt jelentkezni, mert ott a honlapon forgolódom, de olyan kedves invitálásokat kaptam egy újabb játékra, hogy mindenképp írni szerettem volna egy bejegyzés.

SzrJudit, Merika, Moncsi, Ancsika, és Janka tisztelt meg felhívásukkal. A feladat lényege, hogy mutassuk meg melyik volt a legelső scrapbook alkotásunk, írjuk le, mit jelent számunkra a scrapbooking, hogyan kezdtük, hogyan találkoztunk ezzel a tevékenységgel és nevezzünk meg 5 másik embert, akitől kíváncsian várnánk ugyanezt.

A legelső scrapbook alkotásomat 2005. novemberében készítettem, egy anyukák számára szervezett kreatív hétvégét követően, ahol péntek estétől vasárnap ebéd utánig mást sem csináltunk (szinte megállás nélkül), csak ki-ki a maga szerette kreatív hobbiját. Én is készültem képeslapokkal, mert mindenki hozott valamilyen projektet, amit megismertetett a másikkal. Ez az összejövetel a Káposztásmegyeri Református Gyülekezet lelkipásztornőjének, Hajninak a kezdeményezésére történt. Ez azért fontos, mert Hajni egy amerikai utazása során szert tett egy másik gyülekezet adományára, nevezetesen egy rakat Stampin'Up!-os bélyegzőre és egy irdatlan vastag katalógusra. Aki már látott ilyet, az tudja miről beszélek....
Ezt a katalógust lapozgatva jöttem rá, hogy mi mindent lehet még készíteni kreatívkodás címén... Ott a hétvégén nyomdáztam néhány csodaszép bélyegzővel, köztük ezzel a békebeli stílusú nagyon kedves óriásbélyegzővel is.

Majd hazamentem, és rávetettem magam az internetre és elkezdtem keresni-kutatni, mert MINDENT meg szerettem volna tudni erről, aminek akkor még a nevét sem tudtam. Folyamatosan ömlöttek rám a cikkekből, külföldi honlapokról, galériákból az információk, s nagy meglepetésemre, idegen emberek legmélyebb érzései áradtak felém az összeállításokból.... és értettem őket. Értettem, hogy MIÉRT csinálták! Én is ki szerettem volna fejezni az érzéseimet ugyanígy, én is szerettem volna, ha a gyermekeim ilyen albumoldalakat lapozgathatnak ha már felnőttek lesznek. Én is vissza akartam emlékezni azokra a boldogságos és szomorúságos pillanataimra, amiket MOST élek. Sikerült megértenem a scrapbook lényegét (hogy mit jelent nekem, erről bővebben írtam blognyitó bejegzésemben), és elkészítettem az első kis próbálkozásomat.

Az én gyönyörűséges csillagom, meg sem született gyermekem

Meglepő módon nem egy örömteli esemény az, ami a scrapbookozást elindította bennem. Ekkortájt, 2005. október 11-én vesztettük el férjemmel 5 hónapos kisbabánkat. Mindig megtörik egy nő szíve, ha búcsút kell mondania a testében növekvő életnek, de talán megbocsátja mindenki, ez egy már kétszer szült édesanya számára talán még rosszabb. Azokban a napokban, hazatérve a léleképítő hétvégéről (mert, gyülekezeti asszonyok lévén sok mély beszélgetésben is részünk volt), elhatároztam, Őt fogom megörökíteni, az én kis csillagomat, aki már csillag lett.
Az elrendezés még eléggé kiforratlan volt, de a hozzávalókban már a kifejezhető érzéseket kerestem, s talán meg is találtam. Ezért hát a sötétbarna alap (a gyász), a sok-sok arany, és csillagot formáló részlet (én arany kis csillagom), a natúr papírok és raffia szalag (természetes emberi érzések), a csipkemintázatú dekorolló (a babaruhák iránti vágyakozásom), és a gyönyörű bélyegző az anyaságról, alvó kisbabáról, üres babakocsiról. Kézzel írt gondolatok már nem is fértek rá, de talán nem is kellettek.

De nem akarom, hogy nagyon elszomorodjunk! Ezeket az emlékeket igyekeztem belesűríteni ebbe az oldalba, s most - bár szomorú, örömmel mutatom meg Nektek! Erre is jó a scrapbooking, hogy a nem-szeretem élményeket is (ha nem is ünnepeljük), de megörökítsük az életünkből.

Az én választottaim pedig, akiknek továbbadom a stafétát: Kolibri, Tina, Kisvirág, Csuti és Pipacs. Kíváncsian várom, ők hogyan kezdték.

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

17 vélemény érkezett eddig:

  1. Izzie írta...

    Átérzem a fájdalmadat!Én is gondolkodtam már,hogy megörökítsek olyan élményt, ami a szívemet markolássza.De egyenlőre nem vagyok rá képes...
    Örülök a bejegyzésednek,jó volt olvasni a sorokat.

  2. Merika51 írta...

    Nagyon megindító amit leírtál! Könny szökött a szemembe, sajnos tudom , kicsit másképpen milyen ez az érzés!Nagyon szép az első oldalad is és megértem hogy megörökítetted!Köszönöm hogy játszottál velem, velünk!

  3. Ancsika írta...

    Megkönnyeztem a soraid! Köszönöm, hogy megosztottad velem/velünk. Igen én is úgy gondolom azt is meg kell örökíteni ami nem vidam, mert ezek a dolgok is lehetnek pont olyan fontosak az életünkben.
    Szép az első oldalad!

  4. Janka írta...

    Köszönöm, hogy megosztottad velem/velünk ezt a szomorú emléket. Jó volt olvasni arról, Te hogy gondolkodsz erről, hogyan kezdted. Örülök, hogy megismerhettelek, még ha nem is személyesen ;) De ami késik...

  5. Moncsi írta...

    Köszönöm Gigi, hogy leírtad és megmutattad! A szomorú történet ellenére jó volt olvasni, hogy nálad hogyan kezdődött.

  6. Tinci írta...

    Köszi, hogy megosztottad velünk a kezdeteket, még akkor is, ha ilyen emlékekhez kötődnek. Megkönnyeztem a soraidat..

  7. Tina írta...

    Megindító volt olvasni a soraidat, sajnos jól tudom én is, mit jelent az ilyesmi...

    Köszönöm az invitálást a játékba, hamarosan megírom!

  8. altalena írta...

    Nagyon megható, amit irtál, nagyon sajnálom a történteket:(
    ... de örülök is, hogy ezzel elindult egy csodálatos új életed a scrap világában... mert nélküled nem lennénk itt... Te vagy a mi ScrapAnyánk, gyermekeid száma, pedig napról napra növekszik:))

  9. minimalscrap írta...

    van egy kis meglepi a blogomon Számodra!! puszi!

  10. Tinci írta...

    Remélem, elolvasod! Nézz be hozzám, van egy meglepim számodra!

  11. csuti írta...

    Tőlem is vár egy kis meglepi!

  12. Janka írta...

    Hát sehol sem lehetek az első?! Mindegy, hozzám is látogass el! :*

  13. Maja írta...

    Szia Gigi!

    Nem is tudtam, hogy ilyen szomorúság ért titeket. Olyan jó, hogy éppen ebben az időben jutottál el egy csendeshétvégére! Én is nagyon szeretem a rossz dolgokat oldalban foglalni (láttad a karambolos oldalamat...), úgy érzem, nekem sokat segít, mert miközben a téma van előttem fényképen, mégis furcsa módon az alkotás viszont eltereli a gondolataimat, lágyítja, tompítja az élményt. Nem vagyok író, ennél jobban nem tudom megfogalmazni.

    Szerintem a lányok ugyanazért invitálnak a blogjukra, amiért én is, egy bizonyos blogdíj ügyébn. De én is rád gondoltam, csak a blogbejegyzésem után már nem volt időm ide is írni, csak most. Úgyhogy szeretettel várlak hozzám is!

    Maja

  14. Linsey írta...

    Nálam is vár valami:)

  15. Tinci írta...

    Nálam pedig egy másik is!

  16. Sabee írta...

    És még nálam is vár egy meglepetés! :)

  17. Kovaxka írta...

    Nehogy már nálam ne legyen neked egy kis frissítő! :D