Amolyan előszóként...
Amióta rátaláltam a scrapbooking csodájára 2005. év vége felé, azóta tudom, ez az én világom! Egyszerre jelenti számomra kézzel foghatóan az életünk csendes csodáinak értékelését és méltó megörökítését, valamint az alkotói tevékenységben rejlő belső kiteljesedést.
A scrapbooking, véleményem szerint sokkal, de sokkal több, mint bármelyik más kézműves hobbi.
A művelői, miközben egyrészről a saját gyönyörűségükre kiélik kreatív hajlamaikat, a család, a barátok és saját maguk számára konzerválják mindazt, amit a világról gondolnak.
Ezek az örökérvényű oldalak, szorosabbá fűzik az emberi kapcsolatokat, mert mögöttes érzelmeket, vallomásokat árulnak el a készítőjük legbensőjéről mások, és az utókor (saját gyermekeink) számára. Szóval, mire jó ez az egész scrapbooking tevékenység? Barátságépítésre, szeretet-kifejezésre, de legfőképpen a pillanatok, az életszakaszok, vagyis az életünk ünneplésére.
Szeretném, ha körülöttem mások is megtapasztalnák, milyen örömmel élni az életet, és hogyan lehet ezeket a mindennapi csodákat megörökíteni. Ezért ennek a blognak az a célja, hogy megosszam Veletek mindazt, amit mi négyen, Márkó, Balázs, Matyi és én együtt átélünk, és, hogy megmutassam, hogyan "konzerválom" közös élményeinket ennek a hobbinak a segítségével.
Szeretném, ha így mások is kedvet kapnának, és egyre több család könyvespolcára kerülne újabb és újabb scrapbook album.
Legyünk büszkék az életünkre és örökítsük meg a legfontosabb pillanatainkat, érzéseinket, örömeinket és bánatainkat a gyermekeink, utódaink számára! Szerezzünk boldog perceket szeretteinknek azzal, hogy élményeink köré vizuálisan is kifejezzük és le is írjuk érzéseinket! Hogy, ha valaki később egyszer megnézegeti őket, legyünk ismerősek számára, és maradjon meg utánunk szép keretbe foglalva, kik is voltunk mi valójában….
Örülök, hogy ma itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések