Asztali naptár scrapbook technikával

Folytatom a karácsonyra készített ajándékok bemutatását. Ennek az asztali naptárnak az ötlete egy IKEÁ-ban történt látogatásunkkor fogant meg. Ültünk a gyermekbarát áruház éttermében, ahol a menü minden asztalon ebben az asztali, forgathatós képtartóban volt elhelyezve. Fel sem tűnt korábban, mivel az ezüst szélei miatt rá sem tudtam nézni. Nemúgy, amikor karácsony előtt, ötletekre nyitott szemmel jár az ember, mert keresi a legmegfelelőbb ajándékokat!

Ez az asztali fényképtartó ugyanis, kiválóan megfelel arra a célra, amire egy scrapbookosnak szüksége van! Hat, 10x15 cm-es tasakjában elfér tizenkét összeállítás egymás hátuljának fordítva. Adja magát az ötlet: miért ne készüljön ebből asztali naptár? Átforgatható, szép, egyszerű forma, az átlátszó plexi (és az első látásra giccses) ezüst keret pedig elegánssá teszi.

De miért is jó még nekünk ez a fényképtartó scrapbookos szemmel?

  1. Ha naptárt készítek belőle, akkor egy évig kint vannak az összeállítások az ajándékozott asztalán - csúcs! Biztosan nem kerül be a sutba, szem előtt lesz mindig, az ajándékozott "használni" fogja! ;)
  2. A viszonylag kis méret miatt gyorsan elkészíthető.
  3. Ha véget ér az év, az összeállítások könnyedén belecsúsztathatóak egy standard, "zsebes" fotóalbumba.
  4. Jövő karácsonyra is megvan az ötlet: mindössze tizenkét ilyen összeállítást kell készítenem ugyanerre a méretre, s karácsonykor együtt fogjuk kicserélni a lapokat, amit az új albummal adok át, a tavalyi képekhez. Csúcs, nem?! :)
  5. És a ráadás: ha nem karácsonyra ajándékozom, hanem év közben valakinek, akkor csak annyi a dolgom, hogy nem januártól, hanem az ajándékozás hónapjától nyomtatom ki a hónapokat, átnyúlva a következő évbe (mondjuk 2008. májustól - 2009. áprilisig), mivel a lapok simán átforgathatók, azt teszek bele, amit csak szeretnék. Király!

Így született meg ennek a naptárnak az ötlete, és most, lássuk az elkészítés menetét!

Mivel négy ilyen naptárra volt szükség, az idő pedig elég rövid volt, egyszerű megoldásra kellett törekednem. Minden hónaphoz kiválasztottam az elmúlt (2007-es) évből egy-egy jól sikerült portrét a megfelelő hónapból. Ezeket aztán 6x7,5-es méretre vágtam képszerkesztő program segítségével, majd párosával előhívattam (egy 10x15-ös méretű fényképalapra két kis kép fért rá). Így, a naptárak vételárán túl, 24 kép árából "megúsztam" az egészet!

Ezután kitalátam egy végtelenül egyszerű, mégis mutatós elrendezéstervet, amelyet minden oldalon szinte ugyanúgy valósítottam meg. A naptár oldalainak alapja egy 10x15-ös méretű natúr fotókarton. Hónaponként kiválogattam kettő, a fényképek színeivel harmonizáló albumpapírt, valamint egy, ezekhez illő kartonpapírt. Ezután kivágtam a kartonból egy fotósarkot, amelynek háromszögletű közepét szintén fel tudtam használni, ahol úgy éreztem, hogy szükség van rá. A két albumpapír egyikéből kivágtam egy 6x10-es téglalapot, a másikból pedig egy kb. 1,5x10-es sávot. Ez utóbbi nem pontos méret, mert ahol úgy gondoltam, tépett szegéllyel készítettem. Az év napjait, a tulajdonképpeni naptárformát, pauszpapírra nyomtattam. Mindenütt használtam valamilyen folyékony krétát, vagy pigment tintát a papírszélek kiemelésére. A naptárt tartalmazó pauszt, hogy ne legyen feltűnő, mindenütt pontosan a hónap felirata alá helyezett kétoldalú ragasztócsíkkal rögzítettem. Máshol nem volt rá szükség, hiszen "tokba" kerül, nem fog szétesni. Itt-ott, ahol a képek vágása, vagy a fiúk tekintete megkívánta, fordítottam az elrendezésen, így, ha albumként lapozza az ember, változatossá teszi, hogy hol jobb oldalon, hol pedig bal oldalon találhatóak a fényképek.

A négy példánnyal elkészültem karácsonyra és mindenütt nagy örömöt okoztunk vele. Előrelátó voltam, és az idei naptárból már magunknak is készítettem egyet, így a mi fánk alá is kerülhetett egy (félig) meglepetés asztali naptár is. A tavalyiból ugyanis, ami sokkal nagyobb méretű volt, magunknak nem jutott. Így csak "féltékenyen" pislogtam rájuk minduntalan, ha a mamáknál jártunk.


Technika: Hagyományos scrapbooking
Felhasznált hozzávalók: Fotókarton, albumpapírok, pauszpapír. Az albumpapírok szinte kivétel nélkül az Egyesült Államokból jöttek hozzám ajándékba, M-tól. :)

Letölthető a 2010-es naptár itt

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

Szunyo üzenete…
Wow! Én nagyon várom. ;)
Ha már az Ikejában elszalasztottam az alapanyag vásárlását. :O
Egyébként jó ötlet és még jobb/szebb megvalósítás!
hannakj üzenete…
wow awesome calendar!! Love it all!!
Örülök nagyon, hogy feltöltötted a naptárad! Nagyon szépek az oldalak, öröm volt kézbevenni! :)
És én is nagyon várom az ajándékot!!!
Szia Gigi! :)
Egyrészt szeretnék gratulálni a naptárhoz! Csudaszép lett!!! :)
Másrészt jelezném, hogy én is belevetettem magam a blogozásba...:) Majd meglátjuk mi lesz belőle..:)
Nchi üzenete…
Egy hónapja keresek ilyen naptártartót. Ha véletlen nem találom meg az oldalad, akkor azóta is bánkódnék, hogy nem kapok sehol ilyet. Köszönöm az Ikeás ötletet!!!
Budaházi Brigitta üzenete…
Encsi, nagyon örülök, hogy segíthettem!