Scrapbook tábor 2017 1.


Kedves Olvasóim!
Az elmúlt hétvégén Szedresen jártam, a szokásos tavaszi scrapbook táborban. Ebben a bejegyzésben bemutatom két alkotásomat, amit mások által tartott workshopokon készítettem, valamint a fotócserés játékon Vikinek készült scrapbookoldalamat

Az idei tábor ismét meghozta számomra azt, amit vártam tőle. Nevezetesen, hogy megint feltöltött és nagy adag inspirációt nyújtott számomra az, hogy ismét időt tölthettem más scrapbookosokkal, jókat nevettünk és beszélgettünk, láthattam munkáikat, együtt alkothattunk és friss ötleteket, technikákat próbálhattam ki én is.

A hat workshopból négyet terveztem elkészíteni (az enyémet nem számoltam bele), ebből kettőt sikerült befejeznem (ami nagy szó, tekintve az előző táborok félbehagyott munkáit). Egy további workshopnak megvettem a hozzávalóit (még várnak rám), egy workshop pedig (amely négy különféle albumból állt) szintén a scrapbookos bakancslistámra került. Ezt a két, sikerrel befejezett két munkámat mutatom be részletesen ebben a bejegyzésben.

Ismét részt vettem a fotócserés játékban is. Ennek a játéknak az a lényege, hogy kvázi "vakon" alkotunk valakinek egy ajándékoldalt. Be kell küldenünk előre néhány fényképet, a szervezők pedig kisorsolnak mindenkinek egy párt. Ennek a személynek kell elkészíteni az ajándékoldalt úgy, ahogy mi gondoljuk - vagyis, leginkább úgy, hogy a másiknak tetsszen. A bejegyzésem második felében ezt az oldalt mutatom be.

Mixed-media workshop Sztarenki Szilvivel

Ez a tárgy, mely első látásra talán furának tűnhet, tulajdonképpen egy emlékkapszula a tavaly Belfastban, a Titanic múzeumban átélt élményeimről.




Az alapja egy Philadelphia sajtos doboz (ilyen), ami nem véletlen! Amikor kint vagyok a testvéremnél, mindig ilyet eszünk - s, direkt ennek emlékére használtam most fel ezt (bár, Szilvi halkonzerveset javasolt eredetileg, de a műanyagon is klasszul működtek a Pentart termékek).
A dobozt és a díszítőelemeket Pentart patina hatás festékekkel és arany színű viaszpasztával varázsoltam elsüllyedt Titanic-stílusúvá. Vagy, legalább is, erre késztetett az emlékidézés.



A doboz közepén látható fotót én készítettem a múzeumban kiállított eredeti vastábláról. A hajó fő adatait tartalmazza: melyik dokkban épült, ki tervezte, mikor volt az első útja. Köszönet Vikinek, hogy ezt a fotómat elhozta nekem és így fel tudtam használni.

A felhasznált fémdísz, a "szegecselt" hatás, a fogaskerekek, a régi könyvlap, a szizál mind-mind jelentéssel bír számomra: a múzeumban látott hatalmas szerkezetek, a hajógyári munkások hihetetlen teljesítménye jutott eszembe, miközben készítettem. A pici szív, az "olajág" és a csillogó strasszkövek alul pedig, megannyi könnycsepp vagy vízcsepp, az áldozatok emlékét idézi...



Hálás köszönet Szilvinek a fantasztikus inspirációért, a workshopért és a Pentacolornak a hozzávalókért!

Akvarelltechnika scrapbookoldalon Ranga Sophie-val

Scrapbookoldal magamról, egy győztes harc emlékére. A fotó 2007 decemberében készült, s nagy jelentősége volt a gyógyulásomban.


Ennek a scrapbookoldalnak a leglátványosabb eleme a chipboard kartonból készült liliomdísz, amelyhez először az akvarellkartont festettük akvarelltechnikával. Ezután kerültek rá a különféle díszek, a klassz, varrható, ugyancsak chipboardból készült címketartó és a fényképkeret is (amelyet Pentart füstfóliával díszítettünk). A scrapbookpapírokat és a kivágatokat a Kaisercraft Boho Dreams kollekciójából választottam. Íme az oldal néhány részlete közelebbi képeken:



Nagy köszönet Sophie-nak a workshopért és az inspirációért, nélküled nem született volna meg ez az oldalam, amit nagyon megszerettem és fontos lett nekem.

Ajándék scrapbookoldal Vikinek

Amikor megkaptam a képeket, napokig nem volt ötletem, mit kezdhetnék az amúgy igazán helyes fényképpel, amelyen négy gyermek volt látható, valamiféle falécek vagy kerítések között állva, miközben egy irányba néztek. :) Információm nem volt a képről, így magamnak kellett valamit kitalálni.

Aztán, eszembe jutott egy October Afternoon scrapbookpapír, mely egy nyírfaerdőt ábrázol, s rájöttem, hogy ezek a gyerekek a fák között fognak kukucskálni.


Beletúrtam a Sizzix késeim közé és hármat-négyet használva már össze is állt az oldalam! Kiegészítőként Tim Holtz Seasonal scrapbookpapír-készletét, pauszpapírból művészkéssel, szabadkézzel kivágott hókupacokat, és washi-tape matricákat használtam (márkájára már nem emlékszem). A jobb alsó sarokban ezüst fonállal hímeztem a papírt, hópehely alakban, amire a washi tape matricák részlete inspirált.


Az oldal talán érdekes részlete, hogy a gyerekek fotóját a 3D ragasztópárnákkal felemelt, scrapbookpapírból kivágott ablakok mögé helyeztem, hogy a papír így árnyékot vessen rájuk, mintha csak tényleg fák között állnának.


Nagyon örültem, hogy Vikinek is tetszett az elkészült oldal. ♥

Az oldalhoz az Ellison jóvoltából az alábbi klassz Sizzix eszközöket, vágókéseket használtam. Ha teheted, kérlek, kattints az alábbi linkekre:

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések