2

Fotócserés játék | Scrap Tábor 2015. Szedres #1

Kelt: 2015. április 20., hétfő Téma: , Bejegyezte: Budaházi Brigitta

Kedves Olvasóim!
Tegnap délután ért véget az idei magyarországi scrapbook tábor első etapja. A tábor évek óta megrendezésre kerül, én most vettem rajta részt először - és nagyon jól éreztem magam, feltöltődve, inspirált állapotban írom soraimat, tele vagyok pozitív élményekkel. Több bejegyzést szánok rá, hogy beszámoljak a táborról, ezzel kezdem a sort. Jelentkeztem a fotócserés játékra, erről szól ez a poszt. Nézd meg, milyen szép oldalt kaptam ajándékba és azt is, amit én készítettem valakinek.

A fotócserés játék lényege, hogy a tábor időpontja előtt kell jelentkezni rá, a játék szervezőjénél, egy fotó elküldésével. Ezután kisorsolják a fotókat a résztvevők között - amit titokban kell tartani és el kell készíteni egy sztenderd méretű (30,5x30,5 cm-es) scrapbookoldalt a kapott fotóval. A táborban pedig, egy tippelős játék keretében kell eltalálni, hogy ki kinek készített oldalt. Nagyon izgalmas és szórakoztató az egész, evidens és meglepő tippek is születnek ilyenkor. A tippelős játék első három helyezettje pedig, a tábor támogatóinak ajándékaival térhet haza. Bár a játékban nem nyertem, de nagy öröm volt részt venni. Lefotóztam átadás előtt az enyémet és azt is, amit ajándékba kaptam. Itt láthatjátok a képeket, melyek kattintásra megnyílnak nagyban.

Én ezt a szépséges oldalt kaptam ajándékba. Alkotója: Darabánt Anita. Gyönyörű szép oldalnak tartom, meghatott, mennyi finom részlet kidolgozására szánt időt az elkészítés során, s különleges érzés volt a választott idézetet is elolvasnom. Minden szempontból illik a képhez a körítés és az idézet is hozzá. Természetesen megy a családi albumba, s féltve fogom őrizni a saját alkotásaimmal együtt. ♥

Ezúton is köszönöm szépen Anita, nagy örömöt okoztál nekünk ezzel az oldallal, ezt a képen látható fiúsereg nevében is elmondhatom. :)



Én pedig Varga Vikinek készítettem az alábbi scrapbookoldalt, melyen a két kislánya szerepel egy szilveszter reggeli bolondozós, álarcos képen. Úgy építettem fel, hogy a kislányok anyukája ki tudja egészíteni az oldalt a saját szavaival, hagytam helyet a kommentárnak és annak is, hogy a kép bal sarkában az és-jel (&) két oldalára a lányok nevét is oda tudja írni. :)



Az oldalhoz Pebbles scrapbookpapírokat, pauszt, csillámragasztót (Glitter Glue - Rayher) és füstfóliát (Pentart) használtam fel, Stamperia stencil segítségével. Mint később megtudtam, alaposan megleptem az ajándékozottat, s néhány tábori résztvevőt is, mert az elmúlt másfél évben közzétett munkáim alapján egy mixed media stílusban felépített oldalra számítottak tőlem. Pedig, ez is az én stílusom, bizony! A papírhalomból és kivágásokból felépített, szinte textúra nélküli, kontrasztos oldalak készítése is nagyon az én világom. :)

Azért, volt jópár ember a csapatban, aki magabiztosan tippelt rám is. ♥

Vikinek sikerült örömöt okoznom és nagyon örülök, hogy részt vettem a játékban. Nagy köszönet jár a játék megszervezésért és lebonyolításáért CzVikinek. ♥

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

2 vélemény érkezett eddig:

  1. Jade írta...

    Valóban hatalmas öröm és megtiszteltetés volt Tőled ilyen szépséges oldalt kapni! Szégyentelenül dicsekszem is vele! ��Természetesen megkapja örökös helyét a családi legendáriumban. Köszönöm szépen! ❤

  2. Viki, aranyos vagy... :). Jó érzés volt készíteni, de nekem igazából az okozta a legnagyobb örömöt, hogy Neked tetszett. Olyan jó volt látni, amikor kiegészítetted a feliratokkal és a kommentárral. ♥