Szárnyak, egy pint kóla, láz, rendszerezés és tévéfelvétel

Kedves Olvasóim!
Rég jelentkeztem, ezért gondoltam, gyorsan írok egy kis helyzetjelentést. Erről szól majd ez a kis híradás. A cím már sokat sejtet, de röviden leírom, mi minden történt az elmúlt majd' három hétben.

Biztos emlékeztek a legutóbbi blogbejegyzésemre, amiben egy art journal technikával készült oldalpárt mutattam. Jelenleg ez a poszt nem elérhető, de nemsokára újra az lesz. El kellett rejtenem, mert megkértek rá. Én is sajnálom, de akkor majd, ha publikus lesz, újra megnézheti az is, aki lemaradt róla.Nagyon tetszik ez a technika, Amerikában szerettem bele. Úgy tört rám, mint anno a scrapbook, amikor először láttam életemben ilyet. Most ott kint jópár ilyen albumot átlapoztam, abban az áldásos helyzetben voltam ugyanis, hogy nem akármilyen alkotóktól kaphattam az indító löketet! Nosza, egyből fel is vásároltam az egyik elérhető ilyen témájú könyvet és azzal tértem haza. Plusz újságokat is kaptam ajándékba ilyen témában, s így már teljes volt a kép, ki kellett próbálnom magam. A fenti képen láthatjátok a második szárnypróbálgatásom egy kis részletét. Ha picit jobban magamhoz tértek (erről mindjárt írok), akkor befotózom normális fényviszonyok mellett és megosztom az egészet. Én nagyon szeretem most ezt az oldalpárt, szerintem, Nektek is tetszeni fog, ha az egészet leírom, hogyan készült, meg, milyen indíttatásból. A lánykát teljes mértékben én rajzoltam-színeztem. ^_^
Az a tervem, hogy ebben az új Moleskine naplóban afféle privát stílusgyakorlatokat végzek, mert amiket itt kipróbálok, szeretném a scrapbook technikával ötvözni. Ez lesz igazán az én világom, úgy érzem! Emlékmegőrzés + minél több varázslat a különféle textúrákkal, hogy részletgazdag, kimunkált alkotások, jelentéssel bíró, az életünkről szóló scrapbook-élménykapszulák születhessenek. Jee! Jól megmondtam, mi? :D

Na, és mi ez a magamhoz térés téma? Kb. két héttel ezelőtt levert a totál magas láz a lábamról, amiből egyelőre nem tudok felgyógyulni. Kisebb-nagyobb hullámokban vissza-visszatér. Nem tudok alkotni, a gondolkodás is fáraszt, a fekvést unom, olvasni nincs kedvem, dolgozni még kevésbé. Voltam orvosnál is, influenzát diagnosztizált, s ennyiben maradtunk. Elvileg már kifelé vagyok belőle, remélem, nem kiabálom el, mert már volt egy visszaesésem.

De, azért nem annyira rossz a helyzet. Ettől még ünneplem az életem! Aki Facebookon is követ, ott már olvashatta az alábbi rövid írásomat, de mivel annyira szerették sokan, gondoltam, itt is megosztom, olvassátok Ti is.

Egy pint kóla
Bali fiamat megkértem az imént, hozna-e nekem a hűtőből egy pohár kólát. Bő egy hete fekszem influenzában, mára már valami más, fájdalmas is előjött. Gondoltam, bedobom a "klasszikus", bevált receptet: Nyitok a boldogságra, azaz közömbösítem a fájdalmat egy kis Coca-Colával. Tegnap ünnepeltünk, volt is itthon. Már jó régen nem ittam, fenti okokból.
Balinak mondom, ágyban fekve:

- Kicsikém, megtennéd, hogy hozol nekem egy kis kólát a Bailey's-es pohárban? - persze. Mondja lelkesen, azzal, kiszalad a hálóból a konyhába.
Kb. két deci elég is lesz, gondoltam, s türelmesen vártam Balit, akit rövidesen meghallottam lassan, óvatosan közeledni.
Mikor megláttam mivel érkezett, lebiggyesztett ajakkal, ugyanakkor könnyesen mosolygós szemekkel szólaltam meg.
- Ezt mind nekem, Balikám? - Miért, anya? - kérdezte, két kis kezében egy óriás, egy pint űrtartalmú (kb. 5,6 dl) Guiness poharat tartva, tele kólával.
- A Bailey's-es pohárra gondoltam.
- Miért, ez nem az? - Nem, ez Guiness-es.

Igaza van. Mindkettő ír szeszes ital, talán mindkét poharat a testvéremtől kaptuk, miért is kellene tudnia 10,5 évesen, melyik-melyik? Addig jó, míg nem tudja.
Így kaptam hát egy pint kólát, pohárba töltve, a bajomra, tiszta jószándékból és szeretetből az én gondoskodó kisfiamtól. ♥

Azon a napon, amikor úgy éreztem, hogy na, most már "hű, de jól vagyok", kitaláltam magamnak egy elfoglaltságot, amitől jobb kedvem kerekedett, s végig is tudtam csinálni. Elkezdtem rendszerezni a scrapbookozásra váró útiemlékeket, képeslapokat, emléktárgyakat. Ismét azon vettem észre magamat, hogy hol itt, hol ott gyűjtök kupacokban, borítékokban, mini iratgyűjtő papucsokba különféle utazásainkról, eseményekről származó tárgyi emlékeket. Persze, mindegyiket tervezem, hogy méltó helyükre kerülnek - scrapbookalbumokba vagy legalább scrapbookoldalakra. De, addig is, hol legyenek, mert ez így, bizony méltatlan? Eszembe jutott, hogy lehet kapni ezeket a rekeszes iratgyűjtőket. Közönséges, A/4-es méretű, műanyag cucc, fent kiálló kis fülek, ahová beírhatom, az adott rekeszben mely emlékeink sorakoznak, akarom mondani várakoznak, kívül gumival záródik. Neki is álltam. Először kupacokba rendeztem, majd megírtam a cetliket, s szépen elkezdtem hátulról előre megtölteni a fakkokat. Ezzel foglalatoskodtam egy teljes délutánon, s most jó érzés egyben látni őket. Bármelyiket választhatom, s, már alkothatok is belőlük! Sőt, ha a kezembe kerül a lakásban egy emlék, máris lesz helye vagy a megkezdett rekeszekben, vagy a még üresek közt nyithatok egyet. Ajánlom mindenkinek, ezt az egészen felszabadító, s ugyanakkor inspiráló tevékenységet!

Szóval, most abban a stádiumban vagyok, hogy már volt kedvem leülni, s írni egyet, szeretettel integetek mindenkinek, aki olvassa. Már nem a takaró melegébe burkolózva, mobilról jelentkezem, kimerészkedtem ide, a géphez is. Ja, és még egy hírt hagytam a végére.

Pont, mikor időlegesen jobban lettem, csütörtökön kaptam egy hívást, hogy holnap, azaz 2015. február 10-ére meghívnának az RTL-Klub reggeli, beszélgetős magazinjába, a 8:08 Minden reggel c. műsorba. Elfogadtam a meghívást, bár azóta visszaestem, de holnapra összeszedem magamat. Így, ha épp tévé elé kerülsz délelőtt 9:50 körül, láthatod, amint épp Bálint napra elkészíthető, scrapbooktechnikával összeállított kis figyelmességeket mutatok be. Az ábrázatomért nem vállalok felelősséget, de majd a sminkesek bedobják magukat! ;)

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi