Standok: Ranger, Stampers Anonymus, Tim Holtz

Kedves Olvasóim!
Íme az első standlátogatós bejegyzésem, melyet még jó néhány fog követni. Lesz olyan is, amit utólag még ki fogok egészíteni, attól függően, hogy lesz-e időm még visszatérni újra az adott kiállítóhelyhez fotózni, s megszemlélni az újdonságokat. Az első ilyen bejegyzés a Ranger, a Stampers Anonymus és Tim Holtz standjáról szól.

Sokunk kedvencei a Ranger termékek, itt nemcsak a festékekre, kreatív vegyszerekre gondolok. Nagyon sokan vagyunk, akikek nagyon bejön az a dizájnstílus, amit e cég képvisel. A papírok, a bélyegzők, a stencilek..., de még inkább a belőlük készült ötletadó alkotások, s egyik "zászlóshajójuk", a Tim Holtz gondolkodását és életfelfogását szuperül közvetítő üzenetek és maga az ezt körülölelő hangulat a nagy kedvenceink - ugye, jól mondom?
Talán nem tűnik véletlennek, hogy épp ezt a standot látogattam meg én is először. Igaz, ebben közrejátszik az is, hogy a mi "utcánkon" kell egy keveset menni ahhoz, hogy eljussam hozzájuk, szóval, gyorsan ott találtam magam a tegnapi félórás sétám legelején.
A posztomban főként inspirációs alkotásokról osztok meg fotókat, illetve a standokról és a standberendezés különféle kiegészítőiről. Ezek ámulatba ejtettek, s, nagyon jó volt rájuk nézni.

 

A Stampers Anonymus standjánál egy óriás installáció hirdeti, itt Tim Holtz kollekciója van a középpontban. A stand jobb oldalán felállított "boszorkánykonyha"-sarokban rengeteg régiséget halmoztak fel, magyarán tele van mindenféle inspirációs "kacattal" - ahogy ezt Timtől el is várnánk. Ami rendkívül hangulatos volt (a ketrecben pihenő ál-hollón kívül) a tervezőasztal, amin Tim eredeti (!) aláírt vázlatai láthatók - mind-mind az új bélyegzők óriás példányai. Ezt igazán szerettem saját szememmel látni. :)

A stand további részén két kisebb, kártyákból álló inspirációgyűjtemény között széles sorokban az új bélyegzők és stencilek sorakoztak. Pazar látvány, mondhatnám még a jelzőket, hogy nyálcsorgatós, meg ellenállhatatlan, azonnal kipróbálásra ösztönző, stb. Ha még tudtok, írjatok néhányat hozzászólásban. Aki érti, úgyis érteni fogja.




Jöjjön most a Ranger standja. Itt egyelőre még nem sokat fényképeztem, de tervezem, hogy kiegészítem még fotókkal a bejegyzést. Ugyanis a stand közepén az állványokon fantasztikus alkotók munkái sorakoztak, amiket nem tudtam lefényképezni. Amit sikerült lencsevégre kapnom, azt itt láthatjátok:





Tim Holtz maga, anyacégének a Ranger standjának egyik sarkánál tartott demonstrációt az idei év egyik láthatóan nagy újdonságáról, mert nagyon sokan ezzel jöttek ki, a fóliás díszítőelemekről. Az ő megközelítésében, a Ranger-es dekorfóliát a melegített domborítóporra fektessük, s kihűlésig "simogassuk" a felületen a fóliát. Így az a bélyegzett (vagy applikátorral felvitt, akár stencilezett) felületen szépen megmarad. Jó ötlet! Nézzétek csak, így magyarázta:

Ezek után végül, Tim standjához mentem, ahol tüzetesen megnézegettem az újabb rengeteg, felhalmozott "kacatot". Ez mind érték, mondaná a drága mamám.... :) Így is van! A polcok roskadoztak az alkotó elmét megmozgató tárgyaktól, s a sajátos stílusban létrehozott inspirációs alkotásoktól. Itt, kérem, minden van. Kábé egy órát is el lehet(ne) tölteni (vagy még többet is), csak azzal, hogy az ember minden egyes tárgyat megnéz. A stand bal oldalán a fém, papír, üveg és egyéb kütyük lógtak a display-ről, föltötte, mellette, s még egy másik falon pedig a természetes és alkotók által előállított kincsek. 





A következő ilyen bejegyzéssel holnap fogok érkezni, mert ma sikerült újabb standokat meglátogatnom. Elfelejtettem szólni, hogy a fenti képek megnyílnak nagyban. Elnézést, ha TÚL nagyban..., de inkább legyen nagy, mint kicsi, nemdebár? :) ).

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Gabi üzenete…
Szépek! Szépek! SZÉPEK!! És köszi még egyszer, hogy megosztod velünk!
Rucola Designs üzenete…
Ó, jaj! Most kezdtem el sajnálni, hogy nem vagyok ott! :) Mennyi inspiráció!!! Köszi!
Aniko üzenete…
Wow,mennyi kincs:)