Elindult a 2015-ös CHA MegaShow
Kedves Olvasóim!
Elkészült a stand, s mi, örvendezve vártuk a látogatókat. Telve reményekkel, hogy most, a frekventáltabb hely, a nagyobb és látványosabb standunk, még jobban fogja vonzani az érdeklődőket. Hála Istennek így is történt. Pörgés volt egész nap, alig tudtam felkapni a fejemet néha, s körbenézésre is csak egy fél órám maradt a nap végén. A bejegyzésemet három felé bontom, úgy döntöttem, mert egy posztba beszúrva nagyon hosszú lenne. Ez az írásom a Pentacolor standján történtekről fog szólni, lesz egy másik, amiben a tegnap készült alkotásom részleteit osztom meg, a harmadikban pedig a standnézegetésen készült fotókat osztom majd meg. Jó olvasást kívánok, szeretettel!
A standunk idén még látogatottabb volt, mint tavaly, már az első napon. Bent vagyunk a forgatag kellős közepén, s a látványos elemek (a dekorfal a keretekkel, a forgatható szuper állvány a srapbookoldalakkal), az élő demonstráció és főleg a termékállvány vonzza a tekinteteket. Mindenki kíváncsiskodik, mi zajlik itt? Számomra zavarbaejtő volt - ismét - ahogy az alkotásaimhoz álltak. Megálltak fotózták, hű, de fantasztikus, ezt nézd, milyen szép, hogy készült ez, mondd el... ilyen reakciókat hallottam.
A nap folyamán többször kellett végigmondanom mind a 16 oldalt és a 24 címkémet, hogy melyiken mi látható, milyen Pentart termék, hogyan lehet még alkalmazni. Tetszett nekik a Gyöngypaszta, még mindig el vannak ájulva a Vaspasztától, a 3D portól és a 3D golyótól, örültek, hogy van már Media Ink, Media Mist és Media Texture Spray. A Viaszpaszta és a Gélpaszta még mindig nyerő és még sorolhatnám.
Sok olyan visszatérő (remélhetőleg leendő jövőbeli üzleti) partner érkezett, akik emlékeztek ránk tavalyról. Végre, mondták, már kíváncsiak voltunk az újdonságokra! Seth Apter, aki tavaly az első napon már nálunk járt, külön felhívta rám a munkatársa figyelmét. Ettől teljesen elaléltam. Seth iszonyat nagy mixed media művész, most is tartott tréninget, galériája van New Yorkban, szóval... ragozhatnám. Ami nagyon nagy dolog, hogy felajánlotta, hogy készít egy blogbejegyzést Pentart termékekkel. Illetve, ami nekem fejbekólintósan "ószam", hogy a tavalyi szófordulatot használjam, felkért (fel-kért....áááááááááááááááááááá), hogy a partnercégük weboldalán, aki stencileket forgalmaz és dizájnol, csináljak egy vendég posztot, mert nekik úgy tetszik a stílusom.... na, kész voltam, mondom....
De, nemcsak a demonstrátori pultnál és a forgó állványnál zajlottak a dolgok. A stand hátsó részében is folyamatosan tárgyaltak a Pentacolor üzletemberei. Én meg, szurkoltam, hogy sikeres legyen hosszú távon, amiről szó van! Hát, így zajlott az első napunk.
Hulla fáradtan értem haza, este még volt egy überszuper, fantasztikus steak vacsoránk ott, ahol laktunk, finomságokkal a pocakomban ájultam ismét egy álomtalan alvásba. Most az Anaheim-i Hilton halljában ülök, innen írom ezt a bejegyzést, mert bent a csarnokban sajnos nincs elérhető wifi, este pedig már nem volt energiám nekiülni megírni a bejegyzéseket. A harmadikat, ami az első standnéző körutamról szól, nem is tudom még közzétenni, türelmeteket kérem, de (nektek) holnap reggel jövök azzal is.
Mindenkit szeretettel üdvözlök, nagyon szépen köszönöm, hogy folyamatosan olvassátok a tudósításaimat!
Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések