A CHA-n scrapbookozom 1.

Kedves Olvasóim!
Számomra ismét egy szürreális élménnyel gazdagodtam tegnap: élőben scrapbookoztam a CHA MegaShow-n - azaz létrehoztam elejétől végéig egy komplett, befejezett alkotást. Nem vagyok az a típus, akinek az otthon zavartalan környezetén kívül nagyon menne a lelazult alkotás - vagy legalább is, eddig azt hittem. A tavalyi kiállításon csak alapanyagokkal készültem, s, ha úgy alakult, hogy valakit megfogott valamelyik scrapbookoldalamon látott alapanyag vagy részlet, akkor abból mutattam valamit egy kis kartondarabon - sablonnal és ilyesmivel készültem. Idén mást terveztem, bevált.

Miközben dolgoztam, megálltak, megnézték, mi készül itt. A legtöbben pont így is kezdték, hogy Helló, megláttuk, hogy itt valamin nagyon dolgozol, ezért kíváncsiak lettünk rá. Ez így azért is jó volt, mert az egyes lépésekről tudtam beszélni, bemutathattam a használt Pentart termékeket, s elmondhattam, mi lesz még, ami rákerül. Mindent ott alakítottam ki, nem volt részemről semmilyen előzetes terv.

Festővászonra építettem fel a kompozíciót. Először a háttér texturáját alakítottam ki papírcsíkok egymásra ragasztgatásával, melyhez az Express Glue-t használtam (hopp, úgy látom, "ő" lemaradt a csoportképről). Ezután kapott egy réteg fehér alapozást - gesso is jó erre, de én most a Decor Paint Soft-tal kísérleteztem, jól működött. A száradás után a Repedőrendszer első fázisa következett, amire ezután Repedőpasztát kentem egy sablonon keresztül.


Így a paszta a sablon mintázatát követve, szépen repedezett felületet alakított ki. Ezután Antikoló pasztát használtam a repedések kiemelésére, majd száradás után a legújabb termékekkel, a Media Mist-tel és a Media Texure Spray-jel fújtam le többféle színben. Hagytam, hogy kissé megfolyjon, hogy keveredjenek a színek, s, hogy kijöjjön a sablon mintája - ugyanis a fújások előtt visszahelyeztem a felületre ugyanazt a sablont.




Végül, jött a játszós rész. Összeállítottam az alsó és a bal felső sarokban található kompozíciókat. Egy Stamperia papírból vágtam ki a szerelmespárt, majd Stamperia és Studio Calico kiegészítőket (matricák és washi tape-ek) használtam. Látszik még a jobb oldalon egy virág is, ami egy Prima Marketing, rezisztens textilmatrica, amit ha az ember Mist-tel fúj le, akkor alakul ki a minta. Nekem (és másoknak is) nagyon tetszett a végeredmény.

Végül az antikolópasztával és fekete gesso-val árnyékoltam a két részt, hogy még nagyobb kontraszt alakuljon ki. Nekem nagyon tetszett, remélem beindítom másnak is a fantáziáját! Az alkotás sajnos nem jön vissza velem Magyarországra, mert egy Pentacolor partner elkérte, repül Bulgáriába. :)

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Unknown üzenete…
:D Már le is nyúlták !? Ezaz ! Csak így tovább ! Pusza, anyu
Rucola Designs üzenete…
Imádat!!! Látom a misteket is! :) Szuper vagy!!!
Bíró Ágnes üzenete…
Valóban nagyon szép lett. Gratulálok!
Hűha, micsoda technikák halmaza, és már megint új termékek! :-o ááá... Kérek szépen egy workshopot hozzá, ahol mindent megfoghatok, kipróbálhatok!!!
Veronika üzenete…
Brigi,minden nagyon szép lett,igen tetszik nekem.