December napjai 7. nap

Kedves Olvasóim!
A hetedik napról szóló oldal első látásra talán komornak tűnhet. Főleg, aki tudja, miről is nevezetes az a nap. :) Pedig nem komor oldal ez, csak közelebbről is meg kell nézni a részleteket, és megtudni, mi áll mögötte! Sok időt eltöltöttem a megtervezésével és a kivitelezésével, kicsit ki is lóg - ezt nem tagadom az eddigi stílusból - de, én tudom, hogy jól kifejezi azt, amit aznap éreztem. Elmondom, miért és, hogyan készítettem.

December 7-e a születésnapom. Ezen a napon voltam 42 éves. Egy kedves barátunktól azt az ajándékot kaptuk, hogy férjemmel kettesben elmehettünk megnézni a Szépművészeti Múzeumba a Rembrandt kiállítást. A kiállítás lehengerlő élmény volt. Most, hogy nem voltak velünk a gyerekek, meg, hogy nem siettünk sehová, jó ráérősen időztünk a múzeumban. Azt hiszem, 4 órát voltunk bent, s, csak ezt az egy kiállítást néztük meg. A 178 képet felvonultató gyűjtemény minden egyes képaláírását elolvastuk, perceket töltöttünk el egy-egy képnél, szépen, komótosan jártuk végig. Akit érdekel, hogy mit láthat ott, olvassa el az alábbi cikket: Rembrandt kiállítás a Szépművészetiben és utána menjen el maga is!

Matyival szeretünk képtárba járni, a nászutunkon végignéztük az Uffizit és a Vatikáni Múzeumot is, de számos alkalommal jártunk már különféle kiállításokon. Legutóbb tavasszal Prágában a Mucha Múzeumot jártuk végig. Ez a kiállítás, a mostani, a Rembrandt, nagyon megérintett és nagyon tömény kulturális élmény volt számomra. Művészetileg, tartalmilag, tematikailag is precízen, intelligensen és rendkívüli igényességgel összeállított gyűjtemény, s egyben remek korrajz is Hollandia arany évszázadáról. Szeretettel ajánlom mindenkinek.

  • Mivel az élmény még elég friss volt, én is valami "művészkedős" oldalt szerettem volna összehozni ehhez a naphoz. Így biztosan tudtam, hogy valamilyen kreatív alapanyagot fogok használni, amit én munkálok meg kézzel, ecsettel, bármivel. Végül nem színeztem, nem próbáltam túlmarháskodni, mert nyilván nem ért volna fel az aznapi képek színvonalának horizontnyi távolságból tekintett, apró árnyékával sem. Nem is kell nekik megfelelni egy ilyen karácsonyi scrapbookalbumban. De, mégis ilyen hangulatot szerettem volna. 
  • Ezért úgy döntöttem, hogy valamilyen fémes, elegáns hátteret hozok létre, ami patinát ad az aznapi dolgoknak - legalább is, számomra. Lássuk, hogyan is készült, lépésről-lépésre?
  • Először fogtam a belépőjegyeinket, és felvágtam a színes blokkokat apró csíkokra. A kiállítás belépőjegyén nem szerepelt maga Rembrandt, így nem akartam pl. egy Raffaello képpel illusztrálni a napot. Ahogy szétvágtam és tologattam, már már mondriani rendet követve kialakult egy érdekes keret, melynek minden oldalát én fordítgattam ide-oda. A jobb szélen olvasható Rembrandt neve. Ez a jegy ellenőrszelvénye, amire a teremőr néni firkált egy X-et, jelezvén, hogy már bementünk ezzel a jeggyel. Eredeti dokumentum, jó ez ide!
  • A kis kollázsom közepére a múzeum képe került (szintén a jegyről), kissé kiemelve a térből 3D ragasztópárnákkal. A papírszéleket tintáztam, majd az egészet ráragasztottam egy fehér csillámos scrapbookpapírra.
  • Ezután egy vastag kartont levágtam az oldal méreténél 1-1 cm-rel kisebbre, s azon dolgoztam: összekevertem fekete Pentart alapozófestéket (gesso)-t és Pentart éjkék táblafestéket (de végül a fekete átvette az uralmat), és ecsettel texturált felületet hoztam létre a kartonon. Megvártam, míg megszárad.
  • Az ujjbegyemre kent viaszpasztával végigsimítottam a festett felületet, s így a viaszpaszta szépen kihozta az apró egyenetlenségeket, amelyeket az ecset formált a sűrű anyagban. Először Pentart csillogó ezüst Chamelon viaszpasztát, majd Pentart Metál ezüst viaszpasztát használtam. Ez utóbbit csak a szélén.
  • A viaszpaszta száradását követően lekentem egy réteg Pentart oldószeres lakkal. Így szépen csillog az egész.
  • Ráragasztottam a középső blokkot (megint csak 3D ragasztópárnákkal és az aranymetszés szerint) és a jobb alsó sarokba felragasztottam a számokat: egy 7-est, mint a hetedik nap (és oldal) sorszámát, valamint egy 42-est, utalva a szülinapomra, majd beragasztottam a kész művet az albumba.
Alapvetően úgy érzem, sikerült megfestenem a hangulatát annak a szép élménynek, ami ért engem aznap. Intellektuális művészeti program volt, s ehhez valahogy egyáltalán nem illettek bohókás formák, kiscsillagok, meg zseníliapamacsok. :)))) Meg, hát, olyan antique lett... mint amilyenné lassan én is kezdek válni. :)

Elkészült a 8. oldal is, na azon, lesz móka! Még ma, mutatom azt is. :)

Közben már mozgolódás van, hogy csatlakoznának újak is a játékhoz, én nagyon örülök mindenkinek, aki akár csak egy poszt erejéig is beszáll! Gyertek! S, mi ez a játék? Íme:

**********************************
Emlékeztetőül: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?

  • Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat! 
  • A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
  • Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen! 
Tervezem, hogy december 24-én a 2014. december 23-áig legtöbb saját blogbejegyzést linkelő kedves magyar scrapbookost megajándékozom valamivel - természetesen egy vaskos scrapbookcsomaggal, amiben lesz minden: papírok, mixed media alapanyagok és egy kis ajándék tőlem is. A csomagot 29-én adom át a futárnak. Feltételek:  (1) Csak 2014-es karácsonyváró, decemberről szóló albumot linkelhetsz, amiben szinte minden nap készülnek oldalak. (2) Csak saját alkotást linkelhetsz, másét nem! (3) Csak személyes blogot vagy személyes Facebook profilba feltöltött képet tudok elfogadni - üzleti scrapbookblogot (vagy galériát) sajnos nem. :) De, nem kizáró ok, ha kreatív csapat tag vagy valahol! (4) Digitális és hagyományos scrapbookalbummal is lehet nevezni, de én hagyományos technikához fogok Neked ajándékcsomagot adni. (5) Ha több, azonos számú blogbejegyzést/képet linkelő "nyertes" lesz, akkor sorsolással dől majd el a végső nyertes személye. Várom a hozzászólásaitokat, s linkjeiteket!


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Ányi üzenete…
Gigi nekem nagyon tetszik az oldalad, olyan igazi "útiszemét", ahogy - igaz, kissé furcsán -a férjemmel nevezzük és mi is elrakjuk ezeket. //Nálunk a fényképes albumokat (nagy, A4-nél még nagyobbakat) a férjem készíti, fehér fotókartonra ragasztja fel a képeket, és feliratozza meg címet rajzol az oldalaknak, szóval, jóval egyszerűbb, mint ez, de nálunk oda kerülnek be az útiszemetek.//
Egy fura dolog van a bejegyzésedben: miért szabadkozol, hogy ilyen lett? Ez nem te vagy, remélem, tudod ;) Szóval, klassz lett és jól kihasználtad a jegy adta titkos lehetőséget!
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszi, Ányi! Igen, ez jó szó, bár erős nekem, hogy útiszemét. :D
Hm, várj, megnézem, hol szabadkozom... S, ha megtalálom, revideálom :D
Gólya üzenete…
Nagyon tetszik. Irigykedem a negy oranyi kepnezegetesert! :)
Gabi üzenete…
Nekem is tetszik, szerintem nagyon jól visszaadja a képek hangulatát (én őket Amsterdamban a Rijksmuseum-ban láttam ... naaagy sóhaj ...). És olyan jó ötlet, ahogy a 7-es mellett ott van a 42-es is.
Rucola Designs üzenete…
Tökéletesen bejövős a program és az oldal is!!!
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-7.html
Bori üzenete…
Nagyon különleges ez a háttér! Illik ehhez a különleges szülinaphoz :)

Én most csak a borítómat hozom:
http://kopapirstb.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-borito.html
Hú, nekem nagyon tetszik!!!
annaka üzenete…
Hetedik ilyen lett:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096072135834473714?pid=6096072135834473714&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096072409918496834?pid=6096072409918496834&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096072329062694914?pid=6096072329062694914&oid=113967115483434529398