December napjai - 5. nap

Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az ötödik nap krónikájával. Lemaradásomat néhány családi és egyéb programon való részvétel után óriásléptekkel igyekszem ledolgozni. Nagy örömömre ma két nappal végeztem, s úgy érzem, ezzel a lendülettel simán előkészítek még legalább két napot a holnap reggeli fotózásra. Teljesen feltöltődtem az imént ettől, hogy haladtam, mert, bizony, támogatásotok ellenére nem kissé nyomott lelkileg, hogy nem haladtam tovább a negyedik napnál. De, most lássuk is, hogyan készült az ötödik oldal!

Korábban már közzétettem (ebben a bejegyzésben), hogy mely képeket fogom használni az oldalhoz. Az ötödike legtöbbünknél a Mikulásvárásról szól. Én is ezt örökítettem meg. Témájában egyrészt jól passzol a negyedik oldalhoz, ami a Mikulás postaládáját jelképezi (a poszt óta már belekerültek a gyerekek listái is, annak kihúzószalagjai kandikálnak ki, talán látható ezen a képen, a bal szélen), másrészt az egymás mellett sorakozó, kitisztított hócipők sora szimbolikus jelentéssel is bír: az összetartozást fejezi ki, emléket állít a közös szokásunknak és a "család vagyunk" érzést melengeti bennem (az oldalról készült fénykép kattintásra megnyílik nagyban).

  • Először kerestem egy scrapbookpapírt, ami az oldal alapjául szolgál majd. Mindenképpen piros mintásban gondolkodtam, hogy a baloldal (4. lap) nagy piros felületével összhangban legyen, s kiegészítse azt. Így erre az October Afternoon karácsonyi papírra esett a választásom. Ismét levágtam nagyjából, tudjátok, úgy szemre, méricskélés nélkül a megfelelő méretet, a többi oldalhoz hasonlóan megdolgoztam egy kicsit a papír szélét, hogy rongyos legyen, s körbekontúroztam fekete zselés tollal.
  • Mivel így még elég erőteljesen piros volt, szerettem volna tompítani a színeit. Meg, nagyon egyszerűnek tűnt (és megúszós szagú is volt... ennyi kihagyás után), így gondoltam, feldobom még egy réteggel. Egy szép Stamperia stencilt és fehér akrilfestéket használva, feliratot stencileztem a papírra, a képek helye alá.
  • A felirat aztán a piros-fehér mintán nem érvényesült kellőképpen, ezért egy piros zselés tollal kontúroztam a mintát. Kicsit aprólékos munka volt, de nekem tetszik, s szerintem, megérte.
  • Ekkor még nem ragasztottam be az albumba, mert előbb a fotók és a közöttük futó díszzsinórok következtek. Timi inspirált a pompon-os zseníliaszalag használatára (ezúton is, köszi!), mert el is felejtettem, hogy nekem van ilyen itthon. A filc csillagfüzér már évek óta megvan, 4-5 cm-eket használok belőle. Most tűzőgéppel rögzítettem a háttérpapírhoz.
  • A fotókról elfelejtettem mondani, hogy digitális technikával kapták, előhívás előtt a "Csodára várva" feliratot. Ezt Ányi inspirálta (köszi, Ányi!). Nagyon tetszik és kényelmes megoldás.
  • Ezután beragasztottam az oldalt az albumba, majd 3D ragasztópárnával a jobb alsó sarokba került az 5. szám, ami jelzi a nap sorszámát.
Mivel készen vagyok a 6. oldallal, le is fotóztam, még ma este számítsatok rám egy bejegyzéssel. :) Örülök, hogy sikerült túllendülnöm a holtponton, ez nem kis mértékben a közös játékunkban részt vevő alkotók munkáinak láttán, s önzetlen biztatásuk és kitartásuknak köszönhető! Hiába, mindig is tudtuk, hogy alkotni, s főleg scrapbookozni közösségben a legjobb, nem igaz? ♥


**********************************

De, hogy mi is ez a játék, amiről itt szó van? Aki még nem tudja, annak írom: Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbookalbumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?

  • Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat! 
  • A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
  • Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen! 
Tervezem, hogy december 24-én a 2014. december 23-áig legtöbb saját blogbejegyzést linkelő kedves magyar scrapbookost megajándékozom valamivel - természetesen egy vaskos scrapbookcsomaggal, amiben lesz minden: papírok, mixed media alapanyagok és egy kis ajándék tőlem is. A csomagot 29-én adom át a futárnak. Feltételek:  (1) Csak 2014-es karácsonyváró, decemberről szóló albumot linkelhetsz, amiben szinte minden nap készülnek oldalak. (2) Csak saját alkotást linkelhetsz, másét nem! (3) Csak személyes blogot vagy személyes Facebook profilba feltöltött képet tudok elfogadni - üzleti scrapbookblogot (vagy galériát) sajnos nem. :) De, nem kizáró ok, ha kreatív csapat tag vagy valahol! (4) Digitális és hagyományos scrapbookalbummal is lehet nevezni, de én hagyományos technikához fogok Neked ajándékcsomagot adni. (5) Ha több, azonos számú blogbejegyzést/képet linkelő "nyertes" lesz, akkor sorsolással dől majd el a végső nyertes személye. Várom a hozzászólásaitokat, s linkjeiteket!


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Rucola Designs üzenete…
Nagyon tuti!!! És mingyár látom élőben! :)
Budaházi Brigitta üzenete…
Igen, Te kis kivételezett! :)
Ányi üzenete…
Ezeket a pomponokat imádom! Kár, hogy nálunk nem lehet kapni :( Vagyis egyszer volt 3 méter és mind megvettem, de azóta sincs sehol a városban.
Budaházi Brigitta üzenete…
Én is elfelejtettem, hogy van ilyenem. Még jó, hogy Timi albumjában észrevettem. :)
Gólya üzenete…
Hihetetlen h en tudtalak valamivel inspiralni! Meg ha csak az elfeledett pompomszalag elovetelere is :))))
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-5.html
annaka üzenete…
Íme az ötödik:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096071452593625634?pid=6096071452593625634&oid=113967115483434529398

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096071832840484546?pid=6096071832840484546&oid=113967115483434529398