December napjai - 1. nap

Kedves Olvasóim!
A karácsonyváró scrapbook albumok készítése meglehetősen népszerű a scrapbookosok körében. November elején-közepén számos kezdeményezés indul szerte a világon, azzal a céllal, hogy az abban résztvevők december elejére már kész albummal rendelkezve várják a decemberi eseményeket - a nagy hajtásban már ne legyen másra gondjuk, mint beragasztani az aznapi fotókat vagy ha az nem készült, valami tárgyi bizonyítékot vagy csak egy szép idézetet, gondolatot az ünnepváráshoz kapcsolódóan. Én is készítettem már legalább 3 ilyen albumot.... Ebben az évben nagy fába vágtam a fejszémet. Szeretném az ideit be is fejezni. :)

Tervezem, hogy ebben a hónapban szinte minden nap jövök egy rövid bejegyzéssel a készülő albumról. Röviden meg is osztom, hogyan készült az adott oldal - hátha más is kedvet kap (én tegnap reggel döntöttem el, khm.... majd ezt mindjárt el is mesélem), vagy ha már eleve készíted a sajátodat, ötleteket adhat az enyém Neked is. Sőt, van egy jó ötletem, erről majd az utolsó bekezdésben olvashatsz!

Szóval, az úgy volt, hogy december elsején reggel, az iskolába készülés (nekem) korai, ébredezős félórájában, mobillal a kezemben, ittam a kávémat a fotelban. Bambulok (férjem erős szavával élve sztondulok :D), és sorra jöttek elém a szebbnél-szebb ötletek, örvendezések a különböző blogokról - ó, de szépek! - mindenki kezdi készíteni a decemberi albumát... :/ Lelkifurdalásos tekintettel pillantottam oda a tavalyi évben Anna-Maria Wolniak budapesti workshopján készült albumomra - melyen ott díszelgett a 2013-as felirat. Hát persze! Hiszen tavaly is megvolt az elhatározásom. Megcsinálom! Meg én! ... Aztán, csak odáig jutottam, hogy egy nagy dobozba összekészítettem a hozzávalókat, amim csak volt és nem lett belőle semmi. Pfff. Így történt ez a 2012-es és a 2011-es albumommal is. Kész vannak, de üresek. Nehéz ez, kérem, nehéz. De, sokan mondják nagyon megéri!

Most viszont, valahogy jött egy hirtelen ötlet! Fogtam, leműtöttem a dekorgumiból készült, öntapadó 3-ast az album gerincéről és ráragasztottam egy 4-est. Hopp! Kész is az idei album! Király! Jöhetnek is az emlékek, az élmények, a kész oldalak!

Az idei Karácsonyváró albumom legelső oldala  ilyen lett, itt láthatjátok. Úgy tervezem egyszerűbb mixed-media elemekkel is fogom kombinálni az ezúttal csupa színes, vidám albumot, de most még nem pörögtem be kellőképpen, csak épp, hogy tettem-vettem valamit (ja, hogy hogy néz ki most a környezetem, azt ne kérdezzétek)....

Szóval, azzal kezdtem, hogy az amúgy fehér műszaki rajzlapból készült első oldalt fehér színű Pentart akrilfestékkel FN-Deco-s kárómintás sablon segítségével finoman díszítettem. Majd egy karácsonyi Stamperia sablonon keresztül pecsételgettem világoszöld bélyegzőtintával - ami nem annyira sikerült, nem jött ki a bélyegző mintája ezért átváltottam ecsetre és bepamacsoltam az egészet. Épp csak, hogy egy kis színt akartam neki adni, hogy legyen valami a Sizzix-szel kivágott fenyőágak alatt. A fenyőágakat először fehér műszaki rajzlapból, majd sötétzöld kartonból vágtam ki. Utóbbit fehér akrilfestékkel színeztem. Vágtam még ki, szintén Sizzix-szel és fehér műszaki rajzlapból egy karácsonyfadíszt, ráhúztam a fenyőágra a tetejét, s egy strasszkővel díszítettem a függőt. A másik, lógó "karácsonyfadísz" a gyerekek adventi naptárának első kis ablaka lett. Téptem egy karácsonyi mintás scrapbookpapírból egy darabot, s az oldal aljára ragasztottam. Ezután pecsételtem egy keretet, majd fogtam a fekete zselés tollamat és szépen körbekontúroztam mindent, majd megírtam a kommentárt. Na, ezen a hely - hiszen, tudjátok, hogy bőbeszédű vagyok - egyből kevésnek bizonyult, így kénytelen voltam feltépni a scrapbookpapírt, pecsételni még egyet a kerettel, visszaragasztani, és befejeztem a mondatot. :D

**********************************

És most, egy felhívás, ami Téged is érdekelhet! Készítesz idén te is karácsonyváró scrapbook albumot? Van kedved megmutatni és inspirálni másokat?
  • Linkeld be az albumoldaladat egy hozzászólásban az enyém alá! Az én blogomat sokan olvassák, ezért szívesen megosztom a Tiédet is, hadd lássák mások is, s hadd kapjanak idén (vagy jövőre) kedvet ők is, hogy elkészítsék a saját albumukat! 
  • A blogbejegyzéseket (vagy Facebook képeket!) folyamatosan frissítem, így mindenkinek az adott napi bejegyzését linkelem majd be utólag az enyém alá, mindig azt, amit belinkeltél. Természetesen napokra visszamenőleg is szívesen belinkelem majd a blogjaitokat, minden adott napit az enyém alá, de nem keresem vissza, ha valami kimaradt, ezt Neked kell megtenned, hogy hozzászólásban linkeled.
  • Így, közösen érhetjük el azt, hogy inspiráljuk egymást, s vidáman kövessük nyomon, ki, hogyan birkózik meg a feladattal! Az biztos, hogy nekem is nagy szükségem lesz a folyamatos inspirációra! Gyertek minél többen! 
Tervezem, hogy december 24-én a 2014. december 23-áig legtöbb saját blogbejegyzést linkelő kedves magyar scrapbookost megajándékozom valamivel - természetesen egy vaskos scrapbookcsomaggal, amiben lesz minden: papírok, mixed media alapanyagok és egy kis ajándék tőlem is. A csomagot 29-én adom át a futárnak. Feltételek: (1) Csak 2014-es karácsonyváró, decemberről szóló albumot linkelhetsz, amiben szinte minden nap készülnek oldalak. (2) Csak saját alkotást linkelhetsz, másét nem! (3) Csak személyes blogot vagy személyes Facebook profilba feltöltött képet tudok elfogadni - üzleti scrapbook blogot (vagy galériát) sajnos nem. :) De, nem kizáró ok, ha kreatív csapat tag vagy valahol! (4) Digitális és hagyományos scrapbook albummal is lehet nevezni, de én hagyományos technikához fogok Neked ajándékcsomagot adni. (5) Ha több, azonos számú blogbejegyzést/képet linkelő "nyertes" lesz, akkor sorsolással dől majd el a végső nyertes személye. Várom a hozzászólásaitokat, s linkjeiteket!

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi


**********************************
December napjai játék résztvevőinek albumoldalai:

Megjegyzések

Rucola Designs üzenete…
Én nem készítek ilyen albumot, de izgatottan várom a te oldalaidat! Máris gyönyörködöm az elsőben! Szuper! :)
Ányi üzenete…
Szia Gigi! Még kész albumoldalam nincs, de remélem, holnapra már lesz. Addig is hoztam az előkészületekről egy rövid írást:
http://scrapbookgimp.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-1.html
Örülök a felhívásodnak, mert idén én is szeretném időben befejezni az albumot és ez a játék elég nagy inspiráció! Köszi!
Budaházi Brigitta üzenete…
Ildi, köszönöm szépen! ♥
Budaházi Brigitta üzenete…
Ányi, de örülök Neked! Jó, hogy jöttél! Kíváncsi vagyok az albumodra, nagyon! Akkor ezek szerint, egymást fogjuk támogatni, ha épp lanyhulna a "munkakedv". :)
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-napjai-on.html

Megjöttem én is! (bocs az előző törléséért, rossz linket tettem bele :)
Budaházi Brigitta üzenete…
Timi, nagyon örülök Neked! Szép lett a borítód, sokat ígér! ♥
Hajrá, csak így tovább!
Gólya üzenete…
http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-belso-borito.html

http://keleplo.blogspot.hu/2014/12/december-daily-1.html

Azaz végre eljutottam egy tisztességesnek mondható blogolásig....
annaka üzenete…
Kedves Gigi!
íme az én borítóm:
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096070306782584130?pid=6096070306782584130&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
Sziasztok!

Van egy nulladik oldalam (kétoldalas lett).Íme az első:
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096070298980298882?pid=6096070298980298882&oid=113967115483434529398

annaka üzenete…
Sziasztok!

Íme a másik fele a nulladik oldalamnak:

https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096070348115521778?pid=6096070348115521778&oid=113967115483434529398
annaka üzenete…
És végül az oldalam december elsejéről:
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096070665439813794?pid=6096070665439813794&oid=113967115483434529398

mivel kihajthatós mutatom úgy is:
https://plus.google.com/u/0/photos/113967115483434529398/albums/6096070295361012897/6096070569220065458?pid=6096070569220065458&oid=113967115483434529398