Élőben scrapbookoztam a Magyar Televízióban. Kétszer.
Kedves Olvasóim!
Az elmúlt heteim hihetetlenek voltak, ezért el kell mesélnem, mert nem írtam mostanában olyan gyakran. Ebben a blogbejegyzésben ezt az időszakot mesélem el: hogyan scrapbookoztam kétszer is a Magyar Televízió élő adásaiban, hogyan tartottam két hétvége leforgása alatt 22, aztán plusz közel 80 résztvevőnek workshopot az alkoholos tintákról, meg aztán, volt közben videófilm-forgatás, a háttérben pedig készül egy katalógus és jópár scrapbook oldal.
Azzal kezdődött, hogy a nyár végén újra felvettem a fonalat, s elkezdődött a Pentacolor új katalógusának az előkészítése. Ebben az a megtisztelő feladat hárul rám, a dekoratőr csapat többi tagjával együtt, hogy az új termékek felhasználásával minta-alkotásokat, bemutatótárgyakat készítsek. Ezeket mindenki a maga stílusában, a saját - hozzá közel álló - hobbitechnikában készítheti el, a cél azonban mindig ugyanaz: egyértelműen észrevehető legyen azon, mely termék szuperjó tulajdonságait vitatott bemutatni az adott alkotás. Én is nagyban gyártottam a címkéket (tag-eket), képeslapokat, természetesen scrapbook stílusban, s főként mixed media technikával heteken át. Nagyon izgalmas, s főként pozitívan visszaható időszak volt számomra. Csak úgy jöttek az ötletek, mit mivel próbálgassak, hogyan nézne majd jól ki, meddig menjek el? A saját határaimat feszegettem, s sok esetben már sikerült is túllépnem azokat - magam, s nagy örömömre a Pentacolor megelégedésére is! ♥
Szóval, egy ilyen aktív, alkotós időszak kellős közepén történt az, hogy egy hét alatt két tévéadásba is meghívást kaptam. Rögtön felborított mindent, mert gyorsan készülnöm kellett bemutatóra-kész anyagokkal, hiszen a katalógusban szereplő munkák idő előtt nem kerülhettek adásba. Az előző két tévészereplésről már írtam, ez volt az RTL-Klub Minden reggel c. műsora, a második pedig rögtön azon a héten pénteken, a Magyar Televízió Család-Barát Magazin c. műsora volt. :)
Ebbe az adásba a nyaralós scrapbookkal kapcsolatos ötleteimet várták, így az idei vakációnk alatt összeállított, de még be nem fejezett albumot vittem magammal, s pár címkét, amit Pentart 3D porral dobtam fel. Ez a felvétel egészen más volt, mint az előző három tévészereplésem. Amikor még 2009-ben az MTV-ben szerepeltem, akkor itt a lakásban forgattak velem, beszéltem vagy másfél órát (!), amiből két 5-perces monológ lett végül bevágva a műsorba. Az RTL-ben kétszer 5-6 perc volt élőben, tehát ott nagyon résen kellett lenni, koncentrálni, figyelni a kérdezők kérdéseire, érhetően, pörgősen, gyorsan válaszolni. Na, itt is hasonló volt ez utóbbi rész, hiszen itt is kétszer volt 5-6 perc, de mindeközben a háttérben szinte végig látszódtam, tehát nem lehetett beleborulva a scrapbookozásba, sok papír (szemetelésnek ható) szétvagdosásba kezdeni, s kétoldalas ragasztócsíkokat halomba rakva rendetlenséget csinálni! Mert, az oké, hogy otthon az ember a fél nappalit elfoglalja alkotás közben, de hogy néz ez már ki a tévében!?
Szóval, csinosan felöltöztem, előre kitaláltam, mit fogok az elején mondani, mit mutatok, majd mit fogok az adás alatt csinálni, hová kell eljutnom. Kitaláltam azt is, hová mit fogok írni. Hiszen, imitálhatom én, hogy a mondatok ott pattannak ki a fejemből, de tök felesleges. Amúgy meg, nem a tévészereplés kedvéért készült az album, hanem a családomnak a nyaralásról, tehát, mindenképp olyat szerettem volna beleírni, amit utána 15 év múlva is szívesen olvasgatok. A felvétel jól sikerült, felkerült az MTV médiatárába is, ha szeretnéd megnézni, hogyan zajlott a két beszélgetés, erre a linkre kattints, ahol jól le kell görgetni és a Család-Barát Magazin 166. részét kell kiválasztanod (2014. szeptember 12.) A mini interjúk, amik velem készültek, kb. 0:14 és 1:04 percnél kezdődnek.
Ezután folytatódott az izgalmas munka, mely ismét a Pentacolorhoz kötődött. A Media Ink, alkoholos tinta használatában rejlő lehetőségeket kellett egy projekten keresztül bemutatnom a cég partnereinek. Két hétvégén tarthattam foglalkozást, az elsőn lengyelországi, a másodikon magyarországi partnereknek. Ez utóbbi egyben az újdonságok termékbemutatója, kétnapos volt, Sólyom Gabi foglalkozása után következtem. Ezen a két napon a foglalkozásomon két turnusban, közel 80 kedves résztvevő volt jelen. Képeslapkészítést választottam, s büszkén mondhatom el, a résztvevők szinte mindegyike befejezte a több lépésből álló projektet.
A következő hetekben két videófilm forgatáson vettem részt Varga Juditnál, amelyből az egyik végül is - a technika ördögének tréfája miatt - sajnos nem valósult meg videó formájában, de blogbejegyzés lett belőle nemcsak a Pentart blogján hanem, képzeljétek a Facebook oldalán kétszázötvenezer(!) kedvelőt számláló Színes Ötletek blogon is (büszkén örül). De a másik, melyben pont az előbb említett Média Ink a főszereplő, abból oktatóvideó is született. Szeretettel ajánlom figyelmetekbe.
Aztán egy újabb megtisztelő meghívás következett, ismét a Magyar Televízió Család-Barát Magazinjába hívtak meg. A Halottak napi adásba az elhunyt szeretteink képkereteinek díszítését választotta a szerkesztőség a kreatív sarok témájául. Nekiveselkedtem megint, gyártottam a képkereteket két napig, majd jött a hívás: ezúttal, kérték, gyerekeket is vigyek magammal. Hopp, egyből borult a konszepsön (koncepció), hiszen, ha gyerekek szorgoskodnak majd, bizony teljesen más díszítési módszereket kell bemutatni - amit ők is könnyedén elkészíthetnek. Áldás, hogy gyermekeim közül egyik - hozzám hasonlóan - nagy alkotókedvvel van megáldva, s nem idegenkedett a tévészerepléstől sem.
Így, számomra történelmi volt a pillanat: gyermekemmel, egyik kis büszkeségemmel, pont a szívszerelmem témában, azaz scrapbookozás kapcsán szerepelhetek majd együtt a televízióban. Kis segítőként még kisfiam néhány iskolatársát választottuk s így, hatan ügyködtünk az adás ideje alatt, a beszélgetések hátterében. Szuper érzés volt és szuper élmény, mindannyiunknak! Képzeljétek, még taxit is küldtek értünk, s azzal is jöttünk haza! Egy nagy, hétszemélyes taxi vitt bennünket - jaj, de édesek voltak a gyerkők! Végig ügyesen és okosan szerepeltek, még egy beszélgetéshez is odahívták őket, ahol az én Balázskám is hozzászólt az - egyébként elég komoly - témához.
S, nem utolsó sorban, ami miatt odahívtak bennünket: szépséges képkeretek készültek! Én csak a technikát ismertettem velük SZÓBAN! Pl: tintával kenjük be a szélét, fesd be a keretet, fűzd össze a virágokat miltonkapoccsal, rendezd a kivágott virágokat csokorba. S ők, teljesen saját ízlésük szerint, önállóan alkottak! Én csak adogattam Nekik a papírokat (amiket ők választottak ki), vágtam Sizzix-szel a formákat, adogattam az asztal egyik végéről az eszközöket. Íme a gyerekek által készített alkotásokból néhány. Hát nem gyönyörűek? ♥
Aki nem látta a műsort, most megnézheti, mert az adás felvétele ma felkerült az MTV médiatárába. Az egész adás nagyon szép volt, érdemes megnézni. Mi, Balival a Család-Barát Magazin 212. rész 2014. november 02. felvételben vagyunk láthatók a következő időpontoktól: 11:00 ; 28:15 ; 1:00:45 (A műsor előtt van egy reklám, aminek nincs hangja és nem lehet lekattintani, hanem végig kell várni. Gyorsan vége.)
Így telt az elmúlt bő két hónapom. Közben a háttérben igyekszem haladni a honlappal is, ami tündérszép, korszerű és csili-vili lesz, de még sajnos nem tudom Nektek megmutatni. Kitartásotokat továbbra is köszönöm - meg a sok biztatást is, amit kapok! ♥
Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta/Gigi
Kiegészítés, melyet utólag írtam a bejegyzéshez: El is felejtettem írni, hogy a háttérben ma kezdődött egy nagyobb volumenű munka. Nagyon sok új scrapbookoldalt készítek, mert ismét utazom jövő év elején, és kellenek a stand dekorációjához a scrapbookos alkalmazások .... ♥

Megjegyzések