Naplódíszítés scrapbooktechnikával az RTL Klub műsorában

Kedves Olvasóim!

Ebben a bejegyzésben ötleteket hoztam azoknak, akik szeretnek naplót írni vagy szívesen ajándékoznának valakinek a környezetükben egy szép, egyedi borítású füzetet. Természetesen scrapbooktechnikával tuningoltam fel ezeket a natúr változatban kapható naplókat - mert a scrapbookpapíroknak egyrészt nem lehet ellenállni, másrészt a scrapbook papírkészletek adják magukat, harmonikus összeállításokat és díszítéseket tudunk belőlük varázsolni. Bejegyzésem érdekessége, hogy az elkészült naplók az RTL-Klub kedd délelőtti adásában debütáltak, az erről készült felvételt is megnézheted a bejegyzés alján.

Maga az ötlet, hogy naplókat díszítsek scrapbooktechnikával, bevallom, nem az enyém volt eredetileg. Jött egy megtisztelő hívás a reggeli műsor szerkesztőjétől, hogy bár egy hónapja már beszélgettünk az adásban az utazós témájú scrapbookalbumokról, be tudnék-e ismét jönni, mert most a naplóírás lesz a téma, s ehhez kapcsolódna az egyedi naplódíszítés is? Örömmel mondtam igent, így a hétvége egy részét azzal töltöttem, hogy borítókat rittyentettem különféle nehézségi fokú módszerekkel az à-la-nature kapható füzetekre és naplókra. Néhányan, akik követik az Instagram csatornámat, már látthattak pici részleteket, ezeket munka közben csempésztem ki a világhálóra, mert úgy be voltam indulva, flow-ban voltam erősen, vagy mi, szóval, annyira élveztem az alkotást, hogy úgy éreztem, meg kellett őket osztanom a kreatív scrapbookos ötletekre szomjazókkal. :) :) :) (...  legalább is, ahogy én képzelem azokat, kik figyelemmel követnek engem). A képek kattintásra megnyílnak jó nagyban. Minden naplót a csodálatos BoBunny papírokból készítettem, amelyek minden stílust és ízlést kiszolgálnak.

Ez a napló készült a legegyszerűbb módszerrel, kezdőknek ajánlom leginkább. Itt tulajdonképpen a borítóra (és a hátsó borítóra is) választottam egy szép scrapbookpapírt, s mellé még két másik egyszínű háttérkartont, ezekből összeállítottam egy "képet", s egyszerűen ráragasztottam. Ehhez a borító méreténél 1 cm-rel rövidebb és a spirálozás lyuksorától mérve 1 cm-rel keskenyebb téglalapot vágtam az egyik kartonból. Erre szintén ilyen arányban került a másik egyszínű karton, majd jött a papír. Erre még került két zászló az egyik kartonból és a papír hátoldalának mintájából. Aztán még fogtam egy fekete és egy fehér zselés tollat és kicsit kontúroztam a papírkivágásokat. Ezt a módszert bármilyen más mintázatú papírral meg tudjátok ismételni. Komolyan mondom, max. egy óra munka van vele. Mégis szép, egyedi, egész más érzés kézbe venni, mint egy szimpla füzetet. Horgászos témájú a papír, lehet apukám kapja, ha szívesen használná.

Ez a füzet úgy indult, hogy fiús anyuka révén, egyszerűen fizikai hiányát érzem a lakásban a tündéreknek, csillagpornak és egyéb lányos varázslatnak, ezért, amikor megláttam e papírkészletet, egyszerűen: KELLETT! Tudtam, hogy az egyik napló ilyen lesz, s lehet, nem is adom oda senkinek sem! Írtam is az Insta-kép mellé, hogy tündérszép életmeséknek szántam. Na, de lássuk, hogyan készült? Így szeptember elején, iskolakezdő gyerekek szülei benne vannak még a könyvcsomagolásban, szóval, nekik nem lesz kihívás ez a változat, bár egy kicsivel nagyobb gyakorlatot igényel az előző naplóborítóhoz képest. Választottam egy erőteljes színű háttérpapírt, hozzá egy színben azonos, csillámos felületű másikat, s mellé három szépségeset a tündéresből. Az élénk színűvel bevontam az elejét és a hátulját, az iskolai füzetkötős módszerrel. Mivel kötve van, külön-külön kötöttem, a gerincre pedig egy eltérő mintázatú papír került. De, mielőtt azt felragasztottam, csillámos háttérkartont és a két másik scrapbookpapírt egymásra rétegeztem, 1-1 cm-es méretkülönbséggel szabtam őket. Végül másnap valahogy olyan kis kopasznak tűnt, az amúgy is szerintem szolid borító, ráragasztottam egy szatén masnit is. [Szeretem imádom, nem adom senkinek se!]


Na, ezért a szörnyes papírkészletért meg, szintén odáig vagyok. A Szörny Rt. az egyik legszórakoztatóbb rajzfilm a számomra, de, fiús anyukaként, gondolhatjátok, hogy nálunk több szörny lakik, mint tündér. Sajnos, ezt a papírkészletet itthon senki sem forgalmazza, ajándékba kaptam még Amerikában, ezért csínján kell bánnom vele, jól be kell osztanom. Hogy készült? Ugyanazzal a módszerrel, mint az előző: az iskolai füzetek becsomagolásának technikáját alkalmaztam itt is. De itt, a mintás papírból csak egy réteg került a borító elejére (hát nem haláli ez a nagy, rémesen morgó szörny?) - a gerincet pedig két meghajtott scrapbookpapírral erősítettem meg. Aztán még kivágtam néhány pöttyöt és, mielőtt ráragasztottam őket ide-oda, feltuningoltam őket 3D lakkal és kész. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, szerintem tök jó érzés, ha egy könyvön vagy maradjunk a naplóknál, vannak ilyen kiálló valamik, göcsörtök, textúrák, amiket lehet (már bocs a szóért) fogdosni. Én szeretem pl. észrevenni a profi nyomdatechnikai eljárással készült könyveken a formalakkot (amikor csak egy-egy helyen csillámos mondjuk egy könyvborító) vagy a bársonyport. Na, ezt imitáltam itt is. Nem egy bonyolult változat, kb. másfél-két óra, míg megcsinálja az ember, egyedül a lakk szárad tovább. Szerintem valamelyik fiam kapja majd meg - de, csak ha megígéri, hogy rendszeresen forgatja is. :)

A következő két mininoteszt bonyolultabb eljárásokkal változtattam át, mint az előzőeket. Első lépésként úgy indítottam, hogy szétszedtem őket darabjaira, hogy a borítókat be tudjam festeni akrilfestékkel a spirálozás lyuksora mentén, anélkül, hogy összekentem volna a spiráldrótot. Miután megszáradtak, az előző két naplóhoz hasonlóan beborítottam a napló első és hátsó borítóját, amit aztán romantikus mintázatú scrapbookpapírt választva,  papírkivágásokkal díszítettem. Használtam hegyes papírvágó ollót és a kedvencemet a vágókést is (művész szike, olyan, mint a tapétavágó sniccer csak sokkal nőiesebb, ezért finomabb vágásokat is lehet vele ejteni). A végén pedig a kedvencem (tudjátok): gyöngytoll-pöttyökkel díszítettem a borítót. Száradás után aláragasztottam egy másik scrapbookpapírt, mert ennek a naplónak az eleje gyárilag ki volt vágva szív alakban. Ajándékba szántam valakinek (már megvan, hogy kinek. Pszt!).

Na, ez pedig a családom kedvence, de az enyém is. Életemben először eveztem a steampunk stílus vizeire, nekem nagyon tetszett kipróbálnom magam ebben is, így szerintem még vissza-visszatérek majd ide is. Tény és való, hogy ez a  legnehezebb és legidőigényesebb változat az öt közül. Négy órán keresztül "szórakoztam" (de szó szerint értsétek!) az elkészítésével. Ahogy az a mixed media technikára jellemző, számos alapanyagot (struktúrpasztát, szilikonbélyegzőt, viaszpasztát, bélyegzőtintát használtam). Hosszú lenne mindent ideírni, de a jó megfigyelő felfedezheti a különböző rétegeket. Az alapot itt is először befestettem akrilfestékkel, majd erre rétegeztem fel a scrapbookpapír alapra a különböző anyagokat, mintákat, textúrákat, fémdíszt, strasszokat és papírkivágásokat. Ennél az naplónál érdemes megnézni az Insta részletfotót is, mert az jobban kihozza a rétegeket, mint ez a fotó. Ezt is szeretem, imádom. Munkás volt, nagyon, de örülök, hogy így sikerült, nekem is jó ránézni.


Ezek voltak hát a naplók, melyek elkészítésére én is biztatok mindenkit. Ami nem látszik, de azért elmondom, a naplókat hátul is és belül is még hasonló stílusban díszítettem, mint ahogy a borítójuk készült (persze nem vittem túlzásba, elvégre ez most nem scrapbookalbum). Arra gondoltam, hogy esetleg szívesen tartanék a cikk anyagából egy komplex scrapbook foglalkozást is, ha van rá érdeklődés. Valami olyasmire gondoltam, hogy nehézségi fok szerint lehetne választani, ki melyiket készíti. A mikor-t és a formáját még ki kell találnom, így a lelkesektől még egy kis türelmet kérek.

Itt jegyezném meg, hogy a cikkben bemutatott naplók és a papírok egy része megvásárolható a Rayher Kreatív Centrumban, s idővel a Scrapbook Webáruházban is, ami vélhetően még az ősz folyamán újra megnyílik (csak most, ugye újraépül és szépül a háttérben). A Rayher honlapján ennek a bejegyzésnek a rövidebb változatát is elolvashatjátok.

A szeptember 9-i beszélgetés felvétele felkerült az RTL-Klub honlapjára. Ezen a néhány példán keresztül bemutattuk a nézőknek, hogyan alkalmazhatjuk a scrapbooktechnikát naplók díszítésére.
Kattints a képre vagy erre a linkre, ha szívesen megnéznéd: Hogyan készítsünk egyedi naplót scrapbooktechnikával RTL-Klub
[A link a teljes adás felvétele, ezért, hogy egyből erre a beszélgetésre ugorhass, a videokezelő jobb alsó sarkában lévő utolsó pöttyöt kell kiválasztani!]


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi 

Megjegyzések

Rucola Designs üzenete…
Tudod, mennyire imádom őket! Kedvencem a steampunkos! :)