Nyári utazós scrapbook album, mely készült...

Kedves Olvasóim!
Nyári utazós scrapbook album, mely készült... háborítatlan nyugalomban - a címben megkezdett mondat így folytatódik. Nem akartam ennyire hosszú címet adni ennek a bejegyzésnek, de ha felidézem azt a júliusi, napfényes délutánt, családi nyaralásunk közepén, s végignézek a fényképeken, ezt a címet tudom adni az élmény emlékének.

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az itthonról (látatlanban) foglalt, kedvező árú horvátországi apartman több szempontból is messze magasan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Már-már megkockáztathatom azt az ezoterikus "technikát", hogy e szállásunkkal beteljesült az utazás előtt többször elképzelt vágyálmom. Szerettem volna közvetlen tengeri kilátást, elképzeltem, hogyan koccintunk majd esténként a férjemmel a teraszon, a szuszogó gyerekeket hallgatva a háttérben, hogy végig jó idő lesz, hogy majd alkotni is lesz kedvem (!) és időm, és, hogy olyan nyugalmat fogok érezni, ami pihentet s, egyben feltölt is majd hosszú időre.

Boldogan mesélhetem, így történt. Ennek egyik mozzanata volt az, amit most elmesélek. Az első képet gyönyörűségemben fotóztam, az egyik délutánon az album készítése közepette. Egy pohár bor, száznyolcvan fokos tengeri panoráma, kellemes meleg és napsütés, a háttérben a sziesztázó család szurkol a foci VB aktuális meccsének, ebben az idilli környezetben hódolhattam kedvenc időtöltésemnek. Tele voltam hálaérzettel, örömmel, felszabadultan alkottam, s csak úgy jöttek a kreatív ötletek!

Scrapbook album hagyományos technikával
Készült a Graphic 45 By the Sea
scrapbookpapír-készlet felhasználásával.
Az albumhoz két olló (egy nagy és egy precíz kisolló), egy tekercs kétoldalas ragasztó, néhány egyszínű és natúr karton, s pár scrapbookpapír kellett. Igen, jól olvassátok, vonalzó és vágógép nem volt nálam. Így, nincs egy darab vonalzó sem a listán, sem vágógép vagy művészkés sem. Előbbit véletlenül itthon felejtettem, utóbbiakat szándékosan nem pakoltam el indulás előtt. Talán jobb is!
A vaskos kis könyvre emlékeztető scrapbookalbum minden oldala más és más, hol itt nyílik, hol ott, kisebb-nagyobb méretű lapok váltogatják egymást. Néhány képnek már előre elkészítettem a helyét, natúr kartonszegélyt kapnak majd, néhánynak pedig (az utazós tárgyi bizonyítékokkal együtt) zsebeket hajtogattam.



Az album középső oldalpárjára a szépséges papírkészlet különleges díszpapírja került. Ide kerülnek majd még apró fényképek, a kockás felületre. De, ez a dizájn anno annyira tetszett, már első látásra is, hogy semmiképp nem akartam kihagyni az albumból.

Erről az albumról beszéltem a Scrapbook Hírlevél feliratkozóinak a legutóbbi két levelemben is, most feléjük rovom le tartozásomat ezzel a kis beszámolóval. Nagyon szeretem ezt a munkámat (is). Főként, amiatt, amit a bevezetőben írtam, mert maga a készítésének az emléke is (hiszen külső és belső háborítatlan nyugalomban készült) kedves számomra. De, jó érzés végignézni, hogy rögtönzésből, inspiráció híján, vonalzó és méricskélés nélkül is tudom hozni azt a stílust, ami bennem van és magam számára ez fontos. Azért is szeretem, mert szép számomra, ennyi év gyakorlata után is jó ránézni mint egyedi, önálló ötleteim alapján készült, saját munkámra. De, ami még szebbé fogja tenni számomra, hogy a fényképek beragasztása és a kommentárok megírása után idei nyári családi emlékeink elevenednek majd meg lapjairól - családunk scrapbookos krónikájának újabb darabja lesz.

Ugye ti is szeretitek az alkotásaitokat? Ha még nem, kezdjetek megbarátkozni velük - minden egyessel! S, aztán ti magatokkal is, szépen... ♥

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Rucola Designs üzenete…
Imádom az albumod, és szuper volt beszélgetni ezekről az élményekről! Alig várom, hogy élőben is lássam!
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszönöm, Ildi! No, igen. Jól elfeledtem magammal vinni. Majd akkor, megnézed készen.
:-)