Megújul a Scrapbook.hu

Kedves Olvasóim!

Örömmel adom hírül Nektek, akik már egy ideje figyelemmel követitek személyes blogomat, hogy honlapom, a Scrapbook.hu rövidesen megújul. A felfrissülés folyamata, ahogyan én hívom ezt magamban, mint arról már korábbi bejegyzésemben is beszámoltam, megkezdődött. Szeretnék egy-két dolgot elárulni azzal kapcsolatban, mit találtok majd az új Scrapbook.hu honlapon?

A Scrapbook.hu 2009-ben az első olyan üzleti vállalkozás és honlap volt Magyarországon, amely kifejezetten azért jött létre, hogy ugyanaz a hely szolgáljon tudásbázisként, közösségi találkozóhelyként és scrapbookos beszerzési forrásként a magyar scrabookosok számára. Külföldi mintára kialakított működési és honlapszerkezete újdonság volt a hazai netes közösségben.

Ma már a sok munka, az idő és a lelkesedés eredményeként megtöbbszöröződött a magyar anyanyelvű scrapbookosok száma, s, számos ehhez a témához kapcsolódó üzleti kezdeményezés is szárba szökkent az elmúlt években. Több honlap között lehet válogatni, megnőtt a választék, 2009-hez képest ismerősebben cseng a tevékenység neve az alkotásra kész emberek számára.

Mindezt mi sem bizonyíthatná jobban, hogy ma már a régi motorosok ott tartanak, hogy korábbi lelkesen felhalmozott scrapbookos holmijuk egy részét kiárusítják, melyre mások csapnak le, hogy aztán ők is felkínálhassák amijük van. Ez jelzi, hogy már megjelentek az egyre inkább tudatosan vásárló alkotók, a korábbi kezdők tanítják már az újakat - megnőtt a tábor, erősödik az egész. És ezt nagyon nagyon jó látni!

De, miért is mondtam el mindezt? Az idén 5 éves honlapom, a Scrapbook.hu megjelenésében és tartalmában is megújul. Tartalmilag az egyik legfontosabb változás, hogy a korábbi, mindent egybefoglaló funkciót a letisztult, áttekinthető szerkezet váltja majd fel. Külön honlapra kerül(nek) majd a kezdők és haladók számára ötleteket és eligazodást nyújtó cikkgyűjtemény és galéria, a scrapbook tanfolyamok és a scrapbook webáruház. Az így kialakuló honlapcsalád minden eleméhez természetesen személyesen én is kapcsolódni fogok, de a napi adminisztrációs teendőkben egyre kevesebb feladatot fogok ellátni.

  • A változások célja, hogy segítsen megoldást találni számodra épp abban a helyzetben, amilyen céllal az adott pillanatban meglátogattad a scrapbook.hu-t. Ötletet keresel vagy tanulni szeretnél? Esetleg beszerzési problémádra keresel megoldást? Most már nem kell majd keresgélned a különböző menüpontok, keresőszavak és találatok között! Az új szerkezet célja az, hogy a találati idő lerövidüljön, s te minél hamarabb megtaláld majd, amit keresel!
  • A hasznos tartalmat pedig egy kellemes, divatos, vidám - és hozzám nagyon közel álló - honlapdizájn fogja támogatni, melyet nem kisebb név, mint az az általam igazán kedvelt és nagyrabecsült grafikus készítette, kit sok scrapbookos már jól ismer... (de neve egyelőre még titok!). Az új embléma egyik változata az, amit a fenti képen láthattok (ezen picit változtattunk azóta) - és én nagyonimááádom! ♥ Ezt csak úgy közbeszúrnám. ;)
  • A honlap megújulásának több fázisa lesz, elsőként a cikkgyűjtemény, majd a webáruház indul, ezt követi majd a tanfolyamok oldala, majd legvégül a fórum/galéria mely szintén megújul. Ez utóbbi, emiatt még egy ideig nem lesz látható. Kérem szíves türelmeteket.
  • A honlap internetes címén az átmeneti időszakban egy kis bepillantást nyerhettek az új arculatba, illetve feliratkozhattok arra az e-mail listára, akiket elsőként fogok értesíteni, ha elindult az új honlap (s a többi honlaprész). Kattintson ide és iratkozzon fel, aki máris kíváncsi rá: Scrapbook.hu

Végül, egy kis személyes vonatkozás. Ahogy arra a bevezetőben linkelt bejegyzésemben is utaltam, megváltoztak bennem és körülöttem a dolgok. Ennek fő oka pedig az, hogy nagy örömömre egyre több feladatban számít rám a jövőben a Pentacolor hazai hobbivegyszer-gyártó cég, s emiatt főként az inspirációk összeállítására, a különböző festékek és mixed media alapanyagok alkalmazásának bemutatására (tehát alkotásra, cikkírásra és okatóvideók felvételére) fogok koncentrálni. Ritkábban fogok tudni tanfolyamokat tartani és sokat fogok utazni. Ezekről a - természetesen a scrapbookhoz kötődő  - utazásaimról folyamatosan beszámolok majd Nektek - s Ti, kedves olvasóim, - s a Scrapbook.hu honlap követői fogják elsőként megtudni mi mindennel találkozunk, milyen újdonságokkal ismerkedhetünk majd meg együtt szeretett hobbinkkal kapcsolatban. Pszt! Most épp az új termékkatalógushoz készítem az ötletadó alkotásokat (jaj, de szeretem!). A Webáruház továbbra is üzemel majd, működtetésében külsős segítséget veszek igénybe.

Nekem is új még mindez, sokat vívódtam, gondolkodtam, töprengtem, hogyan lesz a legjobb, de végül mégis ugyanott kötöttem ki egy dolog nem változik: ami e blog indulásakor is a célom volt, azt máig nem adtam fel. Megosztani másokkal a scrapbooktechnika alkalmazási területeit és lehetőségeit, mert "szeretném, ha így mások is kedvet kapnának, és egyre több család könyvespolcára kerülne újabb és újabb scrapbook album." Így a Scrapbok.hu továbbra is ezt a célt fogja szolgálni - kicsit más szerkezetben, de a tőlem megszokott alapossággal, lendülettel és lelkesedéssel. Remélem, szeretni fogjátok továbbra is. ♥

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések

Rucola Designs üzenete…
Őszintén örülök és gratulálok, kíváncsian várom a részleteket szóban is!!! :)
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszönöm szépen, Ildi! ♥
Linsey üzenete…
Gratulálok! :) Sok sikert az új honlaphoz és a Pentacoloros együttműködéshez is! :)
Gólya üzenete…
Nagyon várom!!!
Budaházi Brigitta üzenete…
Kedvesek vagytok, nagyon szépen köszi!
Wow! Nagyon izgalmasnak hangzik! Ez tényleg nagy és sok változás! Várom mindig a beszámolóidat! ;-)
Kriszta (hozak) üzenete…
Gigi, annyira örülök a téged körülvevő pozitív változásoknak! Jó látni, hogy egyre jobban kiteljesedsz és csupa kalandos, új dologba fogsz. Nagyon várom a megújult honlapot és büszke vagyok rá, hogy a kezdetektől tagja lehetek. Szívemből kívánok Neked teljes sikert az utadon!
Bastia üzenete…
Jajj de jó, már nagyon várom! Fel is iratkoztam gyorsan az értesítőre. Csak azt sajnálom, hogy kevesebb tanfolyamot fogsz tartani. Annak viszont örülök hogy így döntöttél, biztos nagyon izgalmas lesz a sok új kihívás! :)
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszönöm szépen! Nagyon jól esik, amiket írtok. Én is tele vagyok izgalommal, az új feladatok és a változások kapcsán.
@Piroska, köszi szépen!!
@Kriszta, köszönöm szépen a jókívánságot, nagyon virul a fejem soraidtól! Bizony, mi már jó régóta ismerjük egymást! ♥
@Alexandra, köszi-köszi! Igen, kevesebbet fogok tartani, de, azért igyekszem időt szakítani rá, mert nagyon szeretem a közös alkotós napokat!
Névtelen üzenete…
Sok sikert Gigi!
Sajnálom, hogy a digitális vonal megszűnik...de azért be-be fogok nézni hozzátok :)
Budaházi Brigitta üzenete…
Várlak, Rita! Hátha egyszer Te is kedvet kapsz kipróbálni! :)
A digitális scrapbooktechnikára az elmúlt időszakban kevesebb időt tudtam szánni. Azonban Kata (7szindizajn.hu) és Krisssz (CEWE fotókönyv) oldalai profi segítséget nyújtanak már évek óta a digitális scrapbookosoknak, így nem maradunk inspiráció és technikai trükkök nélkül ezen a téren sem.
Jómagam pedig úgysem tudom majd a jövőben sem megtagadni, biztos fogok olyan cikkeket írni, ami digitális és hagyományos alkotóknak is hasznára válhat - olyan általános scrapbookos témákra gondolok, tudod. :)
Meg, hát az én scrapbookos szívem egyik fele is a digitális technikához húz... Néha biztos fogok még kattintgatni az egeremmel, én is.