Iskolai házi feladat scrapbook technikával
Kedves Olvasóim!
Úgy bizony, jól jön néha a srapbookos kelléktár és a scrapbook technikában gondolkodó anyuka is a háznál. Egyik este kisebbik fiam rémülten észbe kapott, hogy három nap múlva be kell vinni majd az iskolába egy tablót, egy választott növényről vagy állatról. Szó, ami szó, elsőre rövidnek tűnt az idő, viszont én annál lelkesebb lettem, végre együtt scrapbookozunk, s csinálunk egy jó kis tablót a mókusról!
Ebben a blogbejegyzésben ennek a közös munkánk végeredményét láthatjátok. Bőven alkalmaztunk scrapbookos trükköket, az albumkészítésben bevált díszítési technikákat. Jól jött, hogy anyának vannak itthon mindenféle eszközei, s klassz alkalom volt az együtt alkotásra is.
Fatörzset domborítottunk, amit a kéregminta mentén végigvágtunk, majd Bali javaslatára tintával átszíneztem a domborítást. A fatörzsre rányúló mókusfotó kapott egy fűzöld alátétet, a fotót 3D ragasztópárnával kiemeltük a síkból. Az alatta lévő három kisebb kép (a National Geographic honlapjáról töltöttük le) kapott egy közös, sötétebb zöld alátétet, ezáltal olyan lett, mint egy filmcsík. A tabló bal alsó részére Bali írt három füzetlapra ismertetőt a mókusról.
Az összes (internetről nyomtatott) fotót háromféle zöld kartonból kivágott, 3-4 mm-rel nagyobb alátétre ragasztottuk. A háttér egy nagy, sötétbarna fotókarton.
A címfelirat maradék betűmatricából készült, "a" betűnk már nem is volt, egy fordított "b" betűből készítettem. A betűket először világosbarna kartonra ragasztottam, majd körbevágtam, és úgy kerültek rá, együtt felragasztva a háttérre. A kivágás túl nehéz lett volna Balinak, de nagyon örült, hogy elkészült. Azt mondta, ez a kedvenc része az egész oldalon. :)
A lap felső részére keskenyebb, ág-szerű formákat vágtam a domborított, tintázott, famintás kartonból. Bali lyukasztotta ki a háromféle színű zöld kartonból a leveleket. Igen, igen, stílusosabb lett volna, ha nem juhar-, hanem tölgyfalevél-mintás lyukasztóval vágunk, de az erdőben, ugye más fák is vannak a mókus közelében? A levelek illesztéséhez ragasztópöttyöt használtunk, amit Bali ragasztott fel gondosan a lyukasztások hátoldalára. Ezerszer gyorsabb volt így, s tisztább is, mintha folyékony vagy 3D-s, vagy akár kétoldalas ragasztóból vágott darabkákat használtunk volna.
Az én kedvenc részem a tablón viszont, a Bali-féle mókusrajz. ♥
Nyomtattunk még kiegészítő információkat a Wikipedia-ról, ezeket ráragasztottuk kétoldalas ragasztóval egy-egy színes kartonra. A három szövegrész pedig egy stilizált, makk alakú zsebbe került. Bali még ráírta a saját nevét, osztályát és az évszámot egy kis papírra, én pedig még ráragasztottam négy, nagy fotósarkot, amit a címbetűkhöz illeszkedő mintázatú matricán találtam.

Balinak nagyon tetszett az eredmény, büszkén vitte be ma az iskolába. Számomra is egy klassz emlék, többféle szempontból is.
Anyukák, ha van kedvetek beletanulni ebbe a dologba, mármint a scrapbookozásba, szeretettel jelzem, hogy folyamatosan tartok scrapbook tanfolyamokat. Most vasárnap is lesz egy, kezdők számára, jövő szombaton pedig úgy szintén. Mindkettőre lehet még jelentkezni, ide kattintva. Köszönöm, hogy ma is itt jártál. Szeretettel üdvözöllek: Budaházi Brigitta/Gigi |
Megjegyzések