Szerinted létezik olyan, hogy képeslapok mennyországa?

Kedves Olvasóim!

Sokan tudjátok rólam, mennyire szeretem a képeslapokat, magam is sokat összeállítottam már a családom és barátaim számára, s rengeteget kaptam már én is. De nemcsak a kézműves vagy scrapbook technikával készült képeslapokhoz kötődöm. A hagyományos, fényképes és nyomdai úton előállított kártyákat is nagyon szeretem: az utazásos témájúakat, a betegségben jobbulást kívánósakat, a szülinaposokat, a névnaposokat, a szimpla idézeteseket, a szájjal-lábbal festősöket is, szóval, mindegyiket! Mert ezek mind-mind azt üzenik a címzett számára: gondoltam Rád. Szeretlek!

A karácsonyi lapokkal ugyanígy vagyok. Vagy, ha lehet még jobban szeretem őket. Készíteni is, de kapni meg, aztán főleg! Régebben is mindig eltettem őket emlékbe és most sem tudok megválni az ajándékba kapott üdvözlőlapjaimtól. Nagy dilemma ez, kérem, hogy hová kerüljenek? Dobozok mélyére, ahol soha senki nem nézi meg, s egyszer majd talán kidobja valaki, akinek nem jelentett annyit, mint nekem...? Vajon hol lenne igazán méltó helyük, mi lenne az a szép környezet számukra, ami nekem és másoknak is jelzi, ezek az én kincseim voltak egykoron?


Ezen tűnődtem, mikor jött egy ötlet, amit néhány nappal ezelőtt láttam, s még aznap beindította nálam a kreativitás motorját. Készítettem gyorsan egy saját változatot a látott cikk hatására: scrapbook oldalba foglaltam a 2012-ben családtagjaimtól és barátaimtól kapott képeslapjaimat, plusz még egyet, de erről majd később. E scrapbookoldalnak, ami mostantól méltó helyen őrzi szeretteim kedves üzeneteit, leírtam az elkészítési lépéseit egy cikkben, itt el is olvashatod: De mi lesz a karácsonyi képeslapokkal?

A scrapbookoldalra rákerült minden képeslapunk, amit abban az évben családilag kaptunk. Úgy kell elképzelni, hogy tulajdonképpen egy lapozgathatós kis füzetkét állítottam össze, amit egy scrapbook oldal közepére ragasztottam. A legvidámabb színösszeállítású lapot választottam borítónak, körbedíszítettem olyan papírokkal, oldalemekkel, kézműves hatásokkal és textíliával, ami így együtt bennem (s talán másokban is) azt az érzést fejezi ki, amit akkor éreztem, amikor megkaptam őket egyenként. Az egész alkotás belefér majd egy normál (12x12 inch, azaz 30,5x30,5 cm) méretű scrapbook album egy tasakjába. Nincs lim-lomnak tűnő képeslap-kupac, biztos, hogy meg fogom nézni, amikor épp ehhez az oldalhoz érek majd évekkel később az albumomban, s tuti, hogy más is így fog tenni. Egy kicsit én is benne vagyok, s mindenki, más is, akit szeretek. Tetszik.

S, hogy mit rejtenek ezek az oldalak? Három országokon átívelő scrapbook-barátság kapcsán kapott képeslappal kezdődik, érkezett Finnországból, az Egyesült Államokból és Írországból is. Tényleg, de jó! Ez most jutott csak eszembe, mi más lehetne stílusosabb annál, hogy egy scrapbook oldalt, ami a képeslapokról szól, a scrapbooknak köszönhető barátaim kártyáival indítsak! Ezután jön egy kakukktojás, a vállalkozásom nevében tavalyelőtt elküldött céges képeslapot is úgy gondoltam, ide teszem, ezek közé, jó helye lesz annak ott, szép emlék és kedves nekem, bár nem én kaptam, hanem én küldtem. De, mivel maradt belőle néhány példány, egyet becsempésztem a kupacba. Végül a családtól kapott kártyák következnek.

Rövid kis szösszenetemet a bejegyzés címére visszautalva, egy sajátos allegóriával zárnám. Lehet, hogy túl cukormázas lesz a hasonlat, de úgy érzem, ha létezik a képeslapok mennyországa, akkor az valami ilyen lehet számukra. Nem a kuka, nem a doboz mélye, nem egy régi láda alja lesz a végzetük... hanem egy scrapbook album zsebe vagy egy scrapbook oldal, amelyet rendszeresen forgatnak, ahonnan kikandikálhatnak, ahol évek múltán is tündökölhetnek és örömöt oszthatnak...

Eszembe jutott a Fenyőfa meséje Andersentől. Amit sosem szerettem... mert gyermekként nem értettem és megszakadt a szívem a fenyőfáért. Na, az én kedves képeslapjaim nem fogják így végezni! Nem akarom elfelejteni őket és nem lesz belőlük egy marék hamu. És punktum.

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta/Gigi