Michaels 2. és a pálmák

Kedves Olvasóim!
Ma befejezem a tegnap elkezdett Michaels üzletben szerzett tapasztalataimról szóló beszámolót. Ez megint egy fél bejegyzés lesz, a mai napról csak néhány sort és egy képet fogok megosztani, bővebben holnap írok majd.

A mai nap nagyon sűrű és eseménydús, szervezős volt: egy valódi amerikai reggeliben volt részem, ami után a juharszirupos palacsintát is megkóstoltam (saját kérésemre, természetesen). Elmentünk a CHA helyszínére, megkaptam a kitűzőmet, rajta a nevemmel, felépítettük a Pentacolor standot, néhány standra körülöttünk már rá tudtam pillantani (irtó csúcs minden, majd mesélek), három helyre mentünk még bevásárolni, ettem kínai kaját (olyan amerikásan csomagolt, kockadobozosat, tudjátok) nagyon vidám beszélgetéseink voltak, megerősítő és boldog napom volt és végül, ráadásul még klassz üzenet volt a szerencsesütimben is.


De, most akkor térjünk vissza a tegnapi szuper kreatív hobbiboltra, a Michaels-ra, amelynek látványosan széles választékkal rendelkező scrapbook részlegét szerettem volna nektek megmutatni. Ez a második rész, ha nem olvastad az elsőt, itt kezdd: Bagel, Donut és Michaels 1.


A fenti három kép alapján feltételezem, hogy a NewPort Beach-i Michaels vonzáskörzetében élő scrapbookosoknak nem lesz mostanában gondjuk a scrapbook albumuk kiválasztásakor. Csak úgy ránézésre is legalább százféle albumból válogathatnak.


Az akril- és fabélyegzők végeláthatatlan sora (1. kép), a Ranger (2. kép) és Heidi Swapp (3. kép) kínálata lenyűgöző volt. Igazi, kísértő gondolák egy scrapbookos számára. Kaptam ajándékokat is (Tim Holtz-osat!), aminek nagyon örülök, két könyvet és egy bélyegzőt.


Ezt a képet nem tudom magamnak megtartani, meg kell osztanom Veletek. Ez itt a csöppnyi egyszínű karton, az egyoldalas és a kétoldalas scrapbookpapír-választék. Na, leesett az állam. Ezt a képet azért is érdemes megjegyezni, mert ugyanilyen hosszúak azok a gondolák, amelyeket előbb is megosztottam, csak azokon a képeken nem jött ki ennyire.


Ezzel a három képpel búcsúzunk a Michaelstől, a kreatív kánaántól. Az elsőn a tárolódobozok részlege látható. Nem látványos, igaz, viszont mindannyian tudjuk, mennyire hasznos holmik is ezek! A második kép kakukktojás, muffinkészítési kellékek láthatók rajta. Ezt Bíró Vikinek, a Süss Velem! webáruház tulajdonosának, kedves muffinszerető-vállalkozó barátnőmnek küldöm, hogy tudja, gondolok Rá! A harmadik képen pedig az eszközök részlegét láthatjátok. A Fiskars, a Crop-a-Dile, és néhány lyukasztó fért fel erre a képre, nagy nehezen.

A bejegyzés végét pedig egy magánjellegű élménnyel folytatom. Lenyűgöznek a kaliforniai pálmafák. Én nem tudtam, illetve ne hittem a filmeknek, rajzoknak, karikatúráknak, miszerint itt rengeteg pálma van. Pedig, de! Olyan sok van belőlük, mint nálunk bármilyen közönséges fából. Úgy szeretem, hogy ezek szegélyezik az utakat, az autópályákat, a magánházakban és az éttermek előtt is találhatunk belőlük!Az alábbi montázson néhány ma fotózott képemet láthatjátok. A bal felső és a jobb alsó igényel egy kis magyarázatot. A rendezvény helyszínén az első emeleten van egy kis pihenős-étkezős rész, ahol ma teáztunk. Az utcára ültetett pálmáknak a koronája pedig pont addig ér. Olyan szép látvány volt, le kellett fényképeznem, ez került a bal felső sarokba. A jobb alsó sarokban pedig egy újabb meglepetést örökítettem meg, ami rám várt: Kiderült, hogy a CHA helyszíne pontosan ott van, ahol Disneyland. Az utca egyik oldalán ez van, a másik oldalán pedig az. Amikor ma kipakoltunk, és felmentünk a parkolóház tetőszintjére a kocsihoz, akkor vettem észre, hogy pont átlátni Disneyland-be. Ezt fotóztam le. Annyira imádom-képek lettek.

Ha kíváncsi vagy a következő ilyen témájú bejegyzésekre, iratkozz fel a jobb felső sarokban az e-mail frissítésekre, vagy kövesd a Facebook profilomat, mert ott is közzéteszem majd ezeket a bejegyzéseket, aminek a CHA Winter 2014 címkét adtam, ha később kapcsolódsz be, ezt a címkét válaszd a jobb oldalon, hogy minden bejegyzést elolvashass ebben a témában.

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta/Gigi

Megjegyzések

Rucola Designs üzenete…
Imádom a beszámolóidat! :) http://balzerdesigns.typepad.com/balzer_designs/2014/01/where-ill-be-at-cha.html Ezzel a csajjal feltétlenül ismerkedj meg, már több online tanfit végigjártam nála, nagyon jó fej a videók alapján is!
Rucola Designs üzenete…
Kifejezetten örülök, hogy ez a bolt nem a közelemben van! :D :D :D
Milyen érzés a filmekből már jól ismert dolgokat (pl. Kockadobozos kínai) előben megtapasztalni? Filmszerű? Vagy nagyon ismerős dejavu?
Ginnie üzenete…
Nagy élmény a beszámolódat olvasni és a fotókat megcsodálni. Olyan lehet most Neked, mint a mesében,
Egy közös fotót Tim Holtzal ne hagyj ki! :)
Grósz Éva üzenete…
Én is olvasom a bejegyzéseid és nagyon hálás vagyok minden sorért! Hányszor csípted meg magad mostanában, hogy nem álmodsz-e? :)) Nagyon örülök, hogy Te vagy ott! Nem ismerek senkit aki jobban megérdemelné!