Összecsapjuk a tenyerünket?

Kedves Olvasóim!

Ez óriási! Végre-valahára idetévedtem az egykor oly sűrűn vezetett személyes blogomra, hogy írjak egy bejegyzést, s mit látok? Az egykor lelkesen életben tartott blogon ez a bejegyzésem lesz idén a második, s egyúttal búcsúztathatom is az óévet. Az előző bejegyzés címe "Évet nyitok a blogon - már épp ideje!" volt. :) Ha nem olvastad, most megteheted. Kihagyhatatlan! ;)

Kapolcson, a Művészetek Völgyében,
a Palya Udvarban, Beát hallgatva

Szóval, ha kértél belőle, s kapod a blogértesítőmet, most bizonyára meglepődtél, s talán meg is örültél, hogy új bejegyzésről szóló levél érkezett. Gyorsan vázolom a helyzetet. Az elmúlt év gazdag volt számomra személyes és családi élményekben, scrapbookozásban, üzleti teendőkben, anyai kihívásokban. Sok dolgot át kellett gondolnom, át kellett szerveznem, s ezzel oly' rettentően lefoglaltam magam, hogy úgy sikerült, hogy e szívemnek oly kedves szeglete a világhálónak, egy kivétellel egész évben érintetlen maradt.

Időközben rájöttem, hiányzik nekem az írás, s sikerült felelevenítenem magamban azt a régi-régi érzést, ami arra késztetett anno, hogy személyes mesemondásba kezdjek ezeregy éjszakával ezelőtt...


Mivel folytatni fogom, ezért most kedvesen figyelmeztetlek. Miközben ezeket a sorokat olvasod, eldöntheted, jövőre szívesen olvasnál-e tőlem személyes jellegű (ámde meglehetősen sokszor scrapbookos vonatkozású), valószínűleg többször alkotásaimmal illusztrált, rövid vagy hosszú szösszeneteket? Ha igen, akkor most HÍÍÍJJJA, felkiáltással virtuálisan összecsaphatjuk a tenyerünket (ha nem vagy az a felkiáltós-fajta, akkor csak egy kis mosolygást küldök Feléd), mert én is épp így örülök Neked! Kinek is írna az ember, ha nem azoknak, akiket tudja, hogy érdekel? Ha nem szeretnél lemaradni a következő soraimról, akkor itt jobb oldalt kérhetsz frissítést e-mailben (fehér borítékos link), vagy, ha nem szereted az e-mail értesítőket, viszont te is Facebookozol, akkor követheted a profilomat. Itt mindig megemlítem, ha írok valamit.

Ha persze, most, hogy olvastad felszabadult és meglehetősen lazára sikeredett soraimat rájöttél, hogy ebből te nem kérsz, akkor köszönöm, hogy eddig olvastál, és tenyeremet ütemesen lengetve feléd, elbúcsúzom Tőled.

Mi történt a múltkori bejegyzés óta? Egyik fontos dolog, hogy idén áttértem a mobiltelefonos fényképezésre, s azt vettem észre magamon, az elmúlt évben ez a módszer vált a saját életem dokumentálásának egyik legfontosabb eszközévé. Ezért nyitottam egy Instagram profilt is, ha okostelefonod van, sbgigi72 néven találhatsz meg. Hozok néhányat a kedvenceim közül, amit idén fényképeztem.

A képekről: Szülinapi tortám, a családtól - Kastély Írország nyugati partjainál - Mi a kisfiunk szemével, Kapolcson, a művészetek völgyében - Készül(t) az új scrapbook tanfolyami helyiségem - A fiúk sikeresen befejezték az előző tanévet - Anna-Maria Wolniak kétszer is itt járt nálam

Készült nagyon sok scrapbook alkotás, szám szerint 17 db hagyományos oldal, 36 digitális oldal (ennek jó részét az iskolai ajándék fotókönyv teszi ki), 5 minialbum és jópár képeslap is. Megosztottam őket folyamatosan, egy részük a Scrapbook.hu galériájában látható, illetve fotózásra vár. Tartottam sok-sok tanfolyamot, így új embereket ismerhettem meg, több oldalas cikk jelent meg a munkáimmal a Praktikában, a Fahéj magazinban és az UP! Stílusmagazinban, nagyon sok webáruházas csomagot bocsátottam útjára, vadiúj helyszíneken tevékenykedhetem, s nagyszerű új partnerekkel működhetek együtt, mely közös munkák reményeim szerint hosszú távra szólnak.

Továbbra is azt érzem, a legjobb dolog, amit csinálhatok, hogy a scrapbookozás hazai elterjesztésével foglalatoskodom. Ezt most nem szeretném túlbeszélni. Csak annyit mondok, ezt az érzést ti, az olvasóim, a tanfolyamom résztvevői, a családtagjaim és a különböző ismeretségekből származó visszajelzések is erősítik bennem.

Tele vagyok köszönettel és hálával amiatt, amit idén átéltem. Továbbra is ünneplem az életem. Szívből remélem, továbbra is világíthatok magam körül, s másoknak is örömöt okozhatok - akár e blog vezetésével.

Na, most már végleg kifogytam a szóból. Köszönöm, hogy eddig jutottál az olvasásban. Most már csak egy kérdésem van: Nos, akkor összecsapjuk a tenyerünket? 

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta, Gigi