Évet nyitok a blogon - már épp ideje!

Kedves Olvasóim!
Idén ez a legelső bejegyzésem, ezért is adtam ezt a címet. Gondoltam, összefoglalom mi is történt velem az elmúlt két és fél hónapban, ami alatt nem kerültek fel bejegyzések. Lehet, hogy hosszú lesz, előre szólok, mert sok minden történt velem. Lesznek benne személyes vonatkozású gondolatok, de persze, valahogy a legtöbb mondat vége a scrapbook felé kanyarodik. :)


Hogyan tudnék ENNI nélküled?
Digitális scrapbook oldal
Christina Renée, Gina-Marie Huff
és Katie Pertiet
készleteinek felhasználásával.
A január egy év eleji elmenekülős hosszú hétvégével kezdődött. Kettesben töltöttünk néhány napot férjemmel Visegrádon. Ezt kértük egymástól és a szeretteinktől is Karácsonyra. Nagyon klassz, feltöltődős, meghitt hétvége volt. Nagyokat sétáltunk, jókat beszélgettünk, megnéztünk jópár filmet laptopról (ingyen wifi a szállodában rulez!), s nagyon jókat ettünk! Íme a hotel, az egyik és a másik  kedvenc éttermünk, mind a hármat jó szívvel ajánlom. Az itt látható scrapbook oldalra rákerült egy Demjén szám szövege, a "Hogyan tudnék élni nélküled" c. számé. Az oldal címe azonban nem véletlenül lett más. Minden reggel, amikor lementünk a hotel étkezőjébe, a reggeli úgy kezdődött, hogy a pultos lány bekapcsolt egy Demjén feldolgozásokat tartalmazó CD-t, aminek ez volt a kezdő dala. Minden egyes reggel. :-) Így, amikor már a harmadik reggelen szólalt meg, nem bírtuk nevetés nélkül. Természetesen, a dal szövegének valódi jelentését is kedveljük, s illik ahhoz, amit egymás iránt érzünk, de ezt az áthallást, illetve a vicces szituációra való emlékezést nem akartam kihagyni. A bal oldali fénykép most készült Visegrádon, a hotel étkezőjében, a jobb oldali közös fotónk pedig egy hónappal ezelőtt, a szülinapi meglepetés-vacsorámon. A kép kattintásra megnyílik nagyban.


Kezdő Scrapbook Tanfolyam
2013. január-március
Ismét scrapbook tanfolyamot indítottam kezdők számára. A négyalkalmas tanfolyamsorozat elméleti és gyakorlati anyagát már 17. alkalommal mesélem el újabb kedves tanfolyami résztvevőimnek. Nna, ez az a helyzet, amiben a legeslegjobban érzem magam, amikor a kezdőket egy csodavilágba vezethetem be, és figyelemmel tudom kísérni első szárnybontogatásaikat, egészen odáig, hogy a harmadik alkalomra már kezdenek magabiztosan alkotni. Csudajó velük beszélgetni, mert egy picit barátnőkké is válunk a scrapbook személyességének köszönhetően, ami igazán megtisztelő számomra. Közben pedig gyönyörű emlékoldalakat készítenek, ami a közös időtöltésünk természetes velejárója. Szeretem a munkámat, mondtam már :) ? A következő kezdő scrapbook tanfolyamsorozatot áprilistól tartom. Ha szeretnél eljönni, küldök erről e-mailben Hírlevelet, itt tudsz rá feliratkozni.


Készítettem egy-egy farsangi jelmezt a gyerekeimnek, egy egyiptomi Thot jelmezt és egy Optimus Prime jelmezt, ez utóbbi a Transformers filmekből ismert. Bali egyiptomi jelmeze nem volt olyan óriási kihívás, bár így is beletettem minden tudásom. Jól jött, hogy hetente járok bevásárolni vásárlóim számára a nagyker partneremhez, mert be tudtam szerezni a hozzávalókat. Papírmasé álarcot, filcanyagot, csillámos ragasztót, flittereket. Ehhez az egészhez elég volt az egyiptomi kultúráról szóló könyvünket átlapozni, s már meg is volt, hogyan nézzen majd ki a jelmez. Egy körgallér, egy ágyékkötő, némi kiegészítő, na jó, a fejdíszen gondolkodtam egy kicsit, mert íbiszfejet nem mindennap kell modelleznem, de a papírmasé álarc jó alapnak bizonyult. Viszont Márkó jelmeze már keményebb dió volt, s sokkal hosszabb ideig tartott elkészíteni. Nagyon sokat böngésztem az internetet, de nagy örömömre, ismét megtaláltam, amit kerestem. Mivel Amerikában Halloween ünnepét elég komolyan veszik még a felnőttek is, számos olyan blogra bukkantam, ami házi készítésű Optimus Prime jelmezek alkotói folyamatát mutatja be lépésről lépésre. Kész! Elég hihetetlen volt, viszont nagyon megörültem neki. Így az egyik ilyen alapján, elkészítettem a jelmezt. A legnagyobb kihívást a sisak okozta, mert ezen múlt minden, főleg Márkó véleménye számított, mert, bizony egy lassan 11 éves fiút nem "lephetek meg" valami (számára) elfogadhatatlan jelmezzel. Sokat dolgoztam vele, de megérte, mert hála Istennek elnyerte a tetszését és örömmel viselte (az alatt a három óra alatt az osztályfarsangon, amíg rajta volt)...



Torma Viki és Csikós Vera
Házikence Tanoda
Valentin nap előtt néhány nappal részt vettem egy nagyon klassz programon, a Házikence Tanoda szervezésében. Klassz program volt, amiről scrapbook oldal is készül, de még nem volt alkalmam leülni és elkészíteni. A programon Valentin napi ajándéknak szánt illatgyertyát, maszázstömböt és légfrissítőnek is használható illatpermetet készítettünk, természetes alapanyagokból, kézzel. Nagyon klassz program volt, kevertem-kavartam, ahogy tanították. Kikapcsolódás és ismeretszerzés szempontjából egyaránt szuper program. Viki és Vera nagyon értik a dolgukat, ezúton is köszönöm és nagyon örülök, hogy ott lehettem! Jó példák számomra nemcsak emberileg, hanem sikeres vállalalkozóként is. Csodás az alkotóműhelyük, őszintén örülök a sikereiknek. A tanfolyamaikat, amelyeket folyamatosan tartanak jó szívvel és bátran ajánlom minden kedves olvasóm figyelmébe.

2013. február 13-án négy éves lett a Scrapbook.hu, választott munkahelyem, vállalkozásom honlapja. :) Ez bizony nagy öröm volt, számomra: belső meghatottság és külsőleg pedig jól érzékelhető öröm, és a honlapon zajló események tömkelege kísérte. Indítottunk kihívásokat, Facebook játékokat, sorsoltunk ajándékot, volt sok-sok gratuláció, ami nagyon nagyon jól esett! Itt is köszönöm minden barátom és jóakaróm szeretetét, biztatását. Ilyenkor szállni tudnék, az ilyen napokon, egészen az égig. A visszajelzésekből szoktam érzékelni leginkább, hogy van értelme a munkámnak, hogy átmegy az üzenet, hogy mit csinálok, és miért csinálom. Ölelek ezúton is mindenkit érte. Örülök, hogy jónak találjátok, és, hogy szeretitek a honlapunkat.

Februárban indítottam egy kétalkalmas scrapbook tanfolyamot a dublini utazásunkról készült album témájában. A kezdő tanfolyamok után, most először tartottam olyan offline (beülős) tanfolyamot, ami egy konkrét projekt köré lett felépítve. Nehezen tudom megfogalmazni az érzéseimet, mert egészen újakat éltem át. Haladó scrapbookosok is voltak a csapatban, kezdők is, egykori kezdő tanfolyamot végzett, most már haladó scrapbookos is, sőt, közeli barátnőim is. Megtisztelő volt. Úgy, ahogy olvassátok, úgy értsétek. Ugyanakkor, rájöttem, hogy ez az érzés nem hülyített meg, nem lettem ettől idétlen. Ha értitek mire gondolok. Bár már 2009. októbere óta csinálom, mégis azt hiszem, ezen a tanfolyamon váltam igazán scrapbookos oktatóvá... A nap végén kapott visszajelzések, a második nap kezdetén és a kész albumok láttán egyszerűen olyan felismeréseket engedett meg nekem a sors, hogy átéljek, amit még eddig nemigen. Saját szememmel láttam az alkotásaikon, a kész albumokon, hogy csak egy pici lökés kellett nekik ahhoz, hogy ezt kihozzák magukból. Ez a pici lökés voltam én és az elméleti tananyagom (amit sikerült átadnom, s nekik sikerült befogadniuk), s minden mást már ők tettek hozzá. Ahogy kellett! Mert mindig mondom, ezt tanfolyami hallgatóim is megerősíthetik: attól lesz jó, hogy TE MAGAD készíted, MAGADNAK, hogy felismered, hogy ATTÓL LESZ SZÉP, mert TE ANNAK TARTOD, s ha van olyan, ami az enyémben tetszik, vedd át, de nem azért, mert én úgy csináltam, hanem mert TE ÚGY ÉRZED, beleépülhet a stílusodba és komfortosnak érzed azt a tippet vagy megvalósítási módszert. Hű, remélem sikerült leírnom, ami bennem van. Azóta már a tanfolyami résztvevőim itt-ott már megosztották kész albumjaikat, örömmel venném, ha itt olvassák most ezt, ha egy megjegyzésben belinkelnék, hol tudják az Olvasóim megnézni! Erre a tanfolyamra olyan sok visszajelzés érkezett, hogy áprilisban ismét tartok egy ilyet, sőt az online (otthon végezhető) változatát is meghirdetem. Ha erről tudomást szeretnél szerezni, itt fel tudsz iratkozni a Scrapbook.hu Hírlevelére, amiben küldök értesítést.


Az egyik legnagyobb dolog, ami meghatározta az elmúlt két hónapban a mindennapjaimat, az egy nemzetközi scrapbookos esemény megszervezése volt. Anna-Maria Wolniak, a lengyelországi scrapbook-dizájner  a Scrapbook.hu meghívására Magyarországra érkezik és egynapos mixed media scrapbook workshopot fog tartani. Ez a rendezvény kiemelt jelentőséggel bír a hazai scrapbookosok körében, hiszen Anna-Maria egy világszerte ismert és elismert dizájner, alkotóművész és tanfolyami oktató scrapbook sztár. Nagyon sok háttérmunka és előkészítés előzte meg az ő ideutazását, még korántsem dőlhetek hátra, mindenesetre azt hiszem, a hazai scrapbookért való többéves ténykedésemben mindenképpen az egyik mérföldkőnek fogom tekinteni. Alig várom már, hogy jövő héten, pont ilyen időtájt már indulhassak érte a repülőtérre, hogy aztán együtt töltsünk egy hosszú hétvégét. Nálunk fog lakni és hétfőig marad, mert kikötötte, hogy meg kell neki mutatnom Budapestet! :) A rendezvényre még vannak szabad helyek, de már csak 2013.03.12-éig lehet rá jelentkezni, ezen a honlapon Anna-Maria Wolniak Scrapbook Workshop Budapest.

Időközben volt még néhány fontos esemény, amit most így, a cikk vége felé, inkább csak röviden említenék meg.

Viszonylag sokat scrapbookoztam, ami őszinte örömmel töltött el, mert igazából ettől tudok feltöltődni. Ezeket az oldalaimat a Scrapbook.hu galériájában tudod megnézni. Készítettem néhány digitális scrapbook oldalt és egy hagyományos oldalt is, valamint egy miniajándékot férjemnek, Bálint napra (ez utóbbit videóra is vettem), bemutattam videón egy régi albumomat, amit férjemnek készítettem a kapcsolatunk első emlékeiről, egyéni stílusban bevontam egy kis naplót, ennek elkészítését részletesen, cikk formájában is bemutattam a honlapomon. Tartozik hozzá egy alkotós játék is, amit Farkas Líviával, az Urban:Eve blog szerzőjével közösen írtunk ki. Ettől azóta is repesek, hogy közösen ügyködhetem vele valamiben. Nagyon rég óta olvasom, szeretem Viát. Írtam 6 témainspirációs cikket is, amelyek heti rendszerességgel jelentek meg. Ezek linkjeit mind megtalálod a bejegyzésem végén, szeretettel ajánlom figyelmedbe! Azért is érdekesek, mert mindegyik témainspirációs cikkhez készítettem Pinterest mappát is, azokból jól lehet inspirálódni!

Fontosnak tartom, hogy jártamban-keltemben sikerüljön felhívnom a figyelmet a scrapbookozás mentálhigiénés hasznára is. Egy ilyen beszélgetés kapcsán kerültem kapcsolatba az Országos Baleseti Sebészeten az egyik főorvos asszonnyal. Beszélgetésünknek az lett az eredménye, hogy már három alkalommal voltam kreatív foglalkozást tartani a mozgásszervi rehabilitáción bent fekvő gyógyulóknak. Az ilyen alkalmak lehetőséget biztosítanak számukra, hogy egy kicsit kiszakadjanak a közegből, s az alkotás révén a lelkük is gyógyuljon. Szeretem ezt a tevékenységet, és örülök, hogy mehetek.


Cikkeim január-februárban

Scrapbook.hu videók január-februárban
Miről írok majd legközelebb?
  • Március-áprilisban is sok érdekes és izgalmas teendőm lesz, az biztos. Indítok kezdő scrapbook tanfolyamot, utazós album készítő tanfolyamot, és Anyák napi album készítő tanfolyamot. Ezekről a Scrapbook Hírlevélben tudsz tájékozódni.
  • Elkészítettem egy kétoldalas cikket egy újság számára, ennek most volt a fotózása, hamarosan közzé is tehetem majd az ezzel kapcsolatos híreket. Hű, de örültem ennek!
  • Néhány nappal ezelőtt részt vettem a Magyar Vállalkozónők Egyesületének rendezvényén, ahol harmadmagammal kérdésekre válaszolva mutattuk be vállalkozásainkat. Megélt sikereinkről és kudarcainkról egyaránt beszéltünk, amit a jelenlévő vállakozónő-társaink, kezdők és tapasztaltak egyaránt örömmel fogadtak. Erről is be fogok számolni itt ebben a blogban, amint megkapom a fényképes anyagot, hogy illusztrálni tudjam a mondandómat.

Köszönöm, hogy eljutottál idáig az olvasásban! Nekem nagyon jól esett megírni ezt az összefoglaló blogbejegyzést, mert indítása óta nagyon szerettem a személyes blogomat. A célja tulajdonképpen az volt, hogy remélem találsz majd a bejegyzésben  néhány olyan, számodra hasznos tudnivalót, amit bár érdekelt volna, de valami miatt kihagytál az elmúlt két hónapban. Aki ismer, tudja, hogy mindig mindent sokkal jobban, hatékonyabban szeretnék csinálni, mint ahogy csinálom. Ez már csak így alakult. Ezért az ilyen összefoglaló írások azért is jók számomra, mert én magam is látom, mivel is töltöttem az időt. :)

Köszönöm, hogy itt jártál,
szeretettel üdvözöllek és örömteli scrapbookozást kívánok!
Budaházi Brigitta/Gigi

Ui: Ha szívesen hallasz a velem kapcsolatos hírekről, állítsd be a Facebook-on a bejegyzéseim követését: Budaházi Brigitta Facebook oldala

Megjegyzések

Janka üzenete…
Mozgalmas 2 hónapot tudhatsz magad mögött, és mindjárt elrepül ez a hónap is :) Gratulálok a sikereidhez, örömeidhez :)
Ági üzenete…
Tényleg elég mozgalmas volt :) Gratulálok és sikeres folytatást kívánok!
Rucola Designs üzenete…
Még sok ilyen időszakot kívánok! :) Örülök, hogy részt vehettem az Utazós tanfolyamon! Az albumomat itt lehet megnézni: http://borsmustar.blogspot.hu/2013/02/utazos-albumom-no1.html
T üzenete…
:)
Micsoda mozgalmas időszak...(örülök, hogy egy-egy este, néhány röpke gondolat, zene, videó erejéig belecsöppentem...)További pörgős, de nem rohanós, tartalmas napokat heteket kívánok...:)
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszönöm szépen, Janka, Ági, Ildi és Timo a visszajelzéseiteket és jókívánságaitokat. <3
Ildi, köszönöm a linket!