Scrapbook könyv készül 1. - werkfotók

Kedves Olvasóim!

Néhányszor már utaltam rá, de igazából itt, a blogomon most először szentelek annak egy egész bejegyzést, ami az elmúlt egy-két hónapban eléggé meghatározta a scrapbookos énem mindennapjait. Újabb scrapbook témájú könyv írására nyílt lehetőségem, amely a korábbi, Különleges Albumok c. könyvem folytatása lesz.

Nagyon nagyon szeretem már most ezt a könyvet. Remélem, hogy Ti, akik szintén érdeklődtök a scrapbookozás iránt, és szívesen nézegettek tőlem ebben a témában híradásokat, szintén szeretni fogjátok. Ma részt vehettem a könyv anyagának fotózásán, ahol készíthettem a fotóművész engedélyével néhány werkfotót. Ezt szeretném most megosztani, néhány gondolat kíséretében.

A fényképész, akit meghatottan bámultam munka közben, Csigó László fotóművész. Nagyon mély élmény volt számomra jelen lenni a könyv megszületési folyamatának ennél a lépésénél. Mivel a scrapbookozásnak köszönhetően én magam is egyre közelebb kerülök a fényképezéshez, egyszerre volt inspiráló és tanulságos, ugyanakkor rendkívül boldogságos élmény számomra nézni, ahogy megszületnek a képek, melyek a könyvben fognak szerepelni.

Zavarba ejtő gondosságot, magas szintű igényességet, professzionális munkavégzést tapasztaltam, ahogy az általam oly nagyon megszeretett, s már sokszor átlapozott scrapbook alkotásokkal bánt a művész. Ott lehettem, ötletelhettem, segédkezhettem, véleményt mondhattam, s olvadozhattam lelkesen. A barátságos, felszabadult légkör miatt magamat tudtam adni, mert mindeközben partnerként kezelt egy évtizedek óta profi módon alkotó művész... Hihetetlen volt, és mégis igaz. Ezúton is köszönet az élményért.


Készíthettem néhány werkfotót, sőt a fényképész bátorított arra, hogy fotózzak nyugodtan. A fenti kép az egyetlen, amit nagy méretben is megosztok, mert nem szeretnék előre lelőni minden poént. Előző bejegyzésemből ugye már ismerős Nektek a dublini utazásról készült album fenti oldalpárja? Nos, ilyen volt a berendezett környezet, s majd a könyvben megnézhetitek a teljesen más szögből készített végső felvételt is.

A következő két kép csak kicsiben látható. Szintén két projekt, az egyikről pont a lényeg hiányzik, de majd ez is kiderül a könyvből, milyen dolognak is a része. A bal oldalin egy körbevágott fehér hátteres fénykép készül, a jobb oldalin egy kiegészítő részletfotó.


Végül, de véletlenül sem utolsó sorban, egy fotó arról, hogyan láttam én a művészt munka közben, amikor épp egy részletképet fényképez egy bizonyos technikáról. De vajon kinek az alkotása az ott, ni?

Annyit ugyanis még el kell mondanom, hogy ebben a könyvben még szélesebb spektrumban kerül bemutatásra a hazai scrapbookozás. Mind technika mind pedig stílus tekintetében arra törekedtem, hogy lehetőség szerint minél többet megmutassunk abból, amit e hobbitechnika hagyományos ágának művelői ma készíteni szoktak Magyarországon. Épp ezért, e scrapbook könyvben nemcsak saját munkáim, hanem alkotótársaim munkái is szerepelni fognak.

Sajnos a terjedelem, időhiány, mások elfoglaltságai és más okok megakadályoztak abban, hogy mindenkit felkérhessek a könyvben való szereplésre, akit csak szeretnék. Viszont igazából sokkal többnek érzem a tartalmat így, hogy egy közös könyv születik. Izgalommal várom a következő fotós napot a jövő héten, amikor befejezzük a kép fényképanyagának összeállítását.

Tervezek még bejegyzéseket írni ebben a témában. Úgy érzem, kifogyhatatlan vagyok, csak erről beszélek mindenkinek, olyan nagy öröm és boldogság van bennem. Örülök, hogy időt szántál ennek a kis írásnak az elolvasására Te is.

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Szeretettel üdvözöllek:
Budaházi Brigitta/Gigi

Megjegyzések

Janka üzenete…
jó volt látni pár fotót és olvasni pár gondolatot erről a klassz projektről. én már a könyvet várom, nemcsak a werkfotókat :D
Bíró Ágnes üzenete…
Írnám ugyan azt, mint Janka! Nagyon várom a könyvet, izgalmasnak ígérkezik. :)

IZGALMAAAAAAS!!!! :) Alig várom a folytatást és a végeredményt! :)
Gabi üzenete…
Nagy gratula ! És én is kíváncsian várom a folytatást, a kész könyvről nem is beszélve !!
Réka üzenete…
SZIVBŐL GRATULÁLOK, Gigi! Valóban nagyon izgalmasnak ígérkezik. Alig várom, hogy fény derüljön a projektekre és az alkotókra! Biztos vagyok benne, hogy be fogok szerezni egy dedikált példányt, hasonlóan az első könyvhöz. :)
PUSZI!
Névtelen üzenete…
De jó!!!! Nagyon várom a könyvedet!! :-)