Három új cikk scrapbook témában

Kedves Olvasóim!

Az elmúlt napokban három új cikkem jelent meg az interneten, ezeket ajánlom most figyelmetekbe. 2011. decemberétől a Sikeres Nők online magazinban és a Háziasszonysuli honlapon is jelennek majd meg írásaim, természetesen scrapbook témában. Nagyon örültem a felkéréseknek, hiszen bármikor szívesen beszélek (akarom mondani szívesen is írok) arról, miért jó dolog scrapbookozni. E két cikken kívül a harmadik írásom pedig az Anyazin e-magazinban jelent meg. Ez az e-magazin egy egészen új kezdeményezés, vállalkozó édesanyákkal fogtunk össze, hogy beszéljünk azokról a dolgokról, amelyek bennünket nőket, anyukákat, háziasszonyokat érdekelhetnek. Olvass bele a cikkekbe most!

Újévkor egyszer királylány voltam

"Gondoltál már így magadra? Bevallom, én is ritkán teszem,  hogy királylányként gondolok magamra. De egyszer vettem a bátorságot, és koronát tettem a saját fejemre. A fenti képen láthatod az eredményét.

Ez egy digitális technikával, képszerkesztővel készített, úgynevezett scrapbook oldal. A témája a 2010-es év volt, és a saját életemre vonatkoztatott jókívánságaimat örökítettem meg rajta. Leültem 2010. januárjának első napjaiban, és átgondoltam, mit is szeretnék a saját életemben másképp 2010-ben. Fogtam egy akkor számomra kedves portrémat, végigpásztáztam a digitális scrapbook hozzávalóimat tartalmazó mappákat, és nekikezdtem ennek az oldalnak.

Azt akartam, hogy saját magam, és a gyermekeim számára is maradjon egy olyan emlék, ami megőrzi, ki voltam aznap, és mik voltak a vágyaim. Még egy koronát is tettem a fejemre, pedig ez igencsak fura dolog. De miért ne? A Szilveszterrel, Újévi ünnepléssel együtt jár a csillogás! A saját, belső kis szféránkban pedig mi vagyunk a királylányok, nem?"
Olvasd el a teljes cikket a Sikeres Nők honlapon>>


Miért kezd scrapbookozni egy édesanya?

"Az album témája nem csak utazás lehet, és nálam itt esett le a tantusz! Amikor a rájöttem, hogy hoppá, ezek az amerikai, francia, skandináv, lengyel lányok nem csak utazásról szóló albumokat készítenek! A fele társaság már édesanya, és pont, hogy a gyermekének készíti ezeket az albumokat.

Meghatottan olvasgattam az összeállításokra írt jó tanácsokat, az anyai szív aggódásait, örömeit, félelmeit és nekem is túlcsordult a szívem. De hiszen én is ezt érzem az én drágáim iránt! Én is akarom, hogy olvassák majd később a soraimat, amikor arról írok, mit éreztem, mikor énekversenyen szurkoltam Nekik, vagy épp az óvodai farsangon csetlettek botlottak a jelmezeikben, és még sorolhatnám. Büszke vagyok rájuk, és szeretném, ha tudnák, ezt, és soha nem felejtenék el! Szeretném azt is, ha tudnák, ki vagyok én.

Az albumoldalak ugyanis nem csupán az események megörökítését szolgálják. Az én személyiségemet, stílusomat, gondolati világomat tükrözik vissza. A papírválasztásaim, a kézírásom, a szóhasználatom, a díszítési módom mind mind engem jellemeznek, így ebből egy képet kapnak belőlem is. Kapocsként szolgálhat generációk között egy-egy ilyen album, nem beszélve arról, hogy pótolhatatlan és felbecsülhetetlen érték. Az önkifejezés, az érték létrehozásának egy egészen speciális formája, s ajándék szerepet tölt be.

Így, amikor mindezt végiggondoltam, már tudtam, amikor csak időm van, tévénézés helyett, délutáni alvásidőben, bizony belekezdek én is egy-egy ilyen albumoldal összeállításába. Lesz, amilyen lesz, a lényeg, hogy alkossak és hagyjak magam után egy ilyen albumot, ami Róluk, a gyerekekről szól. Aztán szépen gyűltek ezek az albumoldalak, egyre ügyesebbé váltam, hiszen más magyar scrapbookosok munkáit látva ötleteket kaptam, hogyan lehet ezt vagy azt megvalósítani. Ekkor pedig már nem az volt a kérdés „Miért scrapbookozzak?”, vagy az, „Jaj, hogy lesz nekem erre időm?” ehelyett már az volt bennem, „Mit foglaljak még oldalba?”!"
Olvasd el a teljes cikket az Anyazin e-magazinban!>>

A 44 oldalas Anyazin e-magazin mától ajándékként letölthető a Scrapbook.hu Facebook profiljáról, rajongóink számára. Te is megnyomtad már korábban a Tetszik gombot ? Ha még nem, tedd meg most!

Idei ünnepi fényképeid új köntösben

"Nálad hová kerülnek az idei fényképek? Kiírod egy családi DVD-re vagy előhívatod? Bújtatós fotóalbumban fogod tárolni őket és nézegetni fogjátok? Hadd adjak egy ötletet arra, hogy az ünnepi fényképeid milyen új köntösbe kerülhetnek idén! Nézzük a fotóleltárt! Készült kép a gyerekekről, ahogy bontogatták az ajándékot? Lefotóztad amikor találkoztatok a Mikulással? Sütöttél idén mézeskalácsot? Együtt gyúrtad nagymamáddal a beiglit, és le is fotóztad? Igen? Ez nagyszerű!

Én is készítettem az elmúlt karácsonyok alkalmával néhány fényképet. Szeretnék megmutatni egy pár hagyományos (papírból készült) és digitális scrapbook oldalt (a scrapbook afféle emlékalbum, ez pedig az angol neve), illetve egy olyan minialbum két oldalát, ami csak a karácsonyi családi szokásainkról szól. A tippem pedig a következő: az idei ünnepek fényképei közül foglalj Te is oldalba vagy minialbumba egyet vagy kettőt, és őrizd meg ezzel a módszerrel az idei emléket!"
Olvasd el a teljes cikket a Háziasszonysuli honlapon>>


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

Eszter(beszteri) üzenete…
Gratulálok, Gigikém, nagyon színvonalas cikkek!!!!! :)
Kata üzenete…
Gratulálok Gigi! Nekem is nagyon tetszenek. Szeretem hogy ennyiféle "nyelven" meg tudod foglamazni a scrapbookozás lényegét és szuper hogy egyre több helyen találkozhatunk Veled és kedvenc témánkkal! :)
Merika üzenete…
Én is nagyon örülök, és szívből gratulálok! Olyan jó látni, hogy a scrapbook népszerűsége nő, és Általad egyre több emberhez eljut. És mivel én úgy gondolom ez már életforma, talán jobbá is tesz minket valahol.
kreatívhit üzenete…
Örülök hogy egyre több ajtó nyílik.Egyre inkább érik be a rengeteg befektetett munkád.Nagyon sikeres évet kívánok Gigi.
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszönöm szépen a visszajelzéseiteket, jókívánságotokat, támogatásotokat. Én is nagyon örülök az új lehetőségeknek, igyekszem ahol lehet helytállni.