Vivaldit élőben az Astorián...

Kedves Olvasóim!
Ma reggel teljesen más útvonalon jöttem be ide a Stúdióba, mint ahogy szoktam. Nem a "kék" metróval, hanem a Keletitől a "pirossal". Ennek köszönhetően lehetett részem a következőben:

Ült egy srác a metró aluljáróban, és Vivaldi Négy évszakát játszotta egy szál hegedűn. Profin. Olyannyira, hogy amikor áthaladtam az aluljárón, meg kellett állnom, és tovább hallgatnom. Az a könnycsepp állított meg, amit öntudatlanul ejtettem. Aki volt már élő komolyzenei koncerten (netán Vivaldin), az tudja miről beszélek. Libabőr, arcpír, stb.... legalább is nálam.

Ezt ott, a fenti aluljáróban hallgatni, ahol elég jó ehhez az akusztika, hihetetlen volt. A Nyár mind a három tételét végigvártam, jól ismerem a darabot, nem bírtam otthagyni. Olyan volt, mint a legnagyszerűbb koncertteremben. Totál ki tudtam kapcsolni és át tudtam magam adni a zenének.

Aztán beszélgettünk is néhány mondatot, kiderült, hogy sosem lép fel sehol, mert túl izgulós... Mondtam Neki, hogy hát ez egyáltalán nem látszik rajta. Nagyon jó volt mosolyogva, örömködve beszélgetni, jól esett kimondanom, milyen nagy hatást tett rám a tehetsége, és az elképzelhető legjobbakat kívántam ennek a roma srácnak. Ő is nagyon örült, hogy nem csak bedobtam egy garast, aztán szemlesütve mentem tovább sajnálkozva. Megköszöntem, hogy szép napot csinált nekem. Jó adni. S közben kaptam is.
Beszúrtam ide az I. tételt, hogy Ti is meghallgathassátok, ha szeretitek....


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

NőiCsizma üzenete…
Köszi, Gigi! Bevallom, sosem szerettem a komolyzenét, nem is ismerem. Egyedül Vivaldi hegedűs darabjait hallgattam régen szívesen - nem is tudtam, mi a címe, csak hogy Vivaldi. Így tudom, milyen libabőrről és érzelmek feltolulásáról írsz! Most, hogy meghallgattam ismét, nekem is jó napom lesz! :)
Janka üzenete…
Most már legalább értem a feliratot a skype-odon :)
Én személy szerint szintén nem vagyok járatos a komolyzenében, pár darabot ismerek, többek között ezt, és imádom. Volt idő, amikor beraktam ezt a CD-t, teljesen lehalkítottam, és erre aludtam el :)
altalena üzenete…
Ó Gigi! Éppen hallgatom ezt a csodát... fantasztikus, amit most írtál nekünk! Érdemes, néha a megszokottat egy ismeretlenre cserélni, micsoda élmény! Szeretem, ahogy írsz, ez is szívbemarkoló bejegyzésed volt! Köszönöm:)
Szilvi üzenete…
Vivaldi az egyik nagy kedvencem Bach mellett. Hát én is ácsorogtam volna ott, az tuti:-)
éva judit üzenete…
Köszi a Vivaldit,én komolyzenét szoktam alkotás közben hallgatni,egész halkan,nincs kedvencem de szeretem vivaldi hegedüjét
Jó lenne ha valaki feltudná karolni az ilyen tehetségeket az elmondásod alapján
Kriszta üzenete…
Én is imádom a komoly zenét és éppen mostanábn kotorásztam elő a CD-met. Tökéletes takarításhoz és alkotáshoz is. Most kétszer is meghallgattam és közben alkottam Timcso csodás albumját. :)