Barátságok ma már a virtuális térben is köttetnek...
Helyezkedj el kényelmesen és még most döntsd el, hogy végigolvasod, vagy nem, mert elég sokat kell majd görgetned lefelé... :)
Először is Boldog Új Évet Kívánok nagyon sok szeretettel mindegyikőtöknek, személy szerint, bárhol is vagytok most éppen a világban, és még:
- Kívánom, hogy ebben az évben még több ünnepelni való dolog történjen életetekben, mint az elmúlt évben.
- Továbbá, jó egészséget, sok-sok, őszinte nevetést, csillogó szemeket kívánok Nektek és a magatok körül lévőknek egyaránt. Új célokat és beteljesült apró hétköznapi, csendes csodákat!
- És rengeteg-rengeteg olyan életélményt, amit albumoldalba foglalva megőriztek az örökkévalóság számára.
Ahogy a bejegyzés címében is utaltam rá, a barátság témája köré rendeztem most gondolataimat. Az elmúlt napokban nagyon sok olyan kedves figyelmesség ért, ami barátaimhoz, baráti érzelmekhez köt, valamint két kedves kötelességnek is szeretnék egyben eleget tenni.
Néhány személyes gondolatot engedjetek meg. 2006-ig semmilyen fórumban, közösségi oldalon nem voltam tag, mert valahogy furán éreztem/gondoltam az efféle ismeretségekre. Aztán ez megváltozott, mert a scrapbook kapcsán nemcsak magyarországi, hanem külföldi ismeretségeket is szereztem, amelyek, számomra hihetetlen módon a virtuális találkozások intenzitása és mélysége, de főképp a scrapbooking őszinte síkja miatt meglepő gyorsan barátságokká mélyültek.
Nem feledkezhetem meg viszont azokról sem, akiket már a világháló előtt megismerhettem és megszerethettem, valamint különösképp azokról a személyekről, akikkel rokoni kapcsolatunkon túl mély baráti szálak is összekötnek...
Név szerint felsorolhatatlan.
Ezzel a bejegyzésemmel szeretném hát átölelni mindegyik barátomat, akiket az interneten kívül és az interneten valaha megismerhettem.
Köszönöm, hogy vagytok! Ti adjátok a mindennapokban a családom után a legtöbbet az életemnek. Ezt az idézetet Nektek választottam:
Valami érthetetlen kapcsolat van a Barátság és a Csillag között.
Miért csillag a Barát?
És miért Barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő
van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, Barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag,
a világegyetemnek rám ragyogása.
Hamvas Béla
Ezek után az egyik kedves kötelezettség:
Hozzám is elérkezett az a barátság-oklevél-lánc, amelyet néhány olvasóm már jól ismer, lévén ők is megkapták már másoktól. Amikor megkaptam ezeket az okleveleket, a személyes mondataik kíséretében, nagyon meghatódtam és öröm töltött el.
Szeretném megköszönni Zsuzsinak, Linsey-nek, Katának, Betsie-nek és Mónikának ezt az érzést, de mindenek előtt barátságukat.
A lánc lényege, hogy ha megkapjuk, mi is megajádékozunk 8 olyan barátunkat ezzel az oklevéllel, akik szintén blogot vezetnek, hozzánk hasonlóan. Az oklevél szövege a következő:
"Igazából nem is jó szó rá a díj, inkább jelzés a barátságról és a közelségről,
ami legkevésbé értendő földrajzilag. Lényege, hevenyészett fordításban: "Ha
blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben, és kapcsolatokban való
közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik
célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket.
Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog
születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb
blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"
Az én választottaim már mind megkapták mástól is, de azért én is továbbküldöm Nekik, hogy tőlem is legyen egy oklevelük.
Az én 8 oklevelemből szeretettel nyújtok át a következő blogos barátaimnak egyet-egyet, néhány személyes gondolat kíséretében.
- Betsie az a kőszikla, aki mindig mellettem állt jóban és rosszban. Bölcs gondolataival, kedves szívével és józan figyelmeztetésével annyit tanított már nekem az elmúlt év alatt, mint más talán egész életében (sem). Közös hobbinkkal kezdődött, majd közös életszemlélet, azonos célok, közös vállalkozás és mély barátság lett ebből az ismeretségből. Munkái, szorgalma és precizitása miatt nagyon nagyrabecsülöm. És a legjobb ebben a barátságban az, hogy valódi. Köszönök mindent, glitterfairy....
- Francira a szelídsége és figyelmessége miatt nézek fel. Megtisztelve érzem magam amiatt, hogy leírhatom, barátnők vagyunk, bár még sosem találkoztunk. Csodálatosan szép kézimunkái, családja iránti szeretete, az emberekhez való türelme és mérhetetlen kedvessége számomra követendő példa.
- Zsuzsi az örök, mindenki által szeretett, tyúkanyónk! Az életben is ugyanolyan, mint az interneten. Élvezet tapasztalni a törődését, nagyon jó bebújni a szárnyai alá, számos blogján és honlapján olvasni a "megmondásait" és derülni a humorán. Nagyon-nagyon kedvelem, és örülök Neki.
- Kata, a széplelkű, szolíd, szorgos barátnőm, akinek annyi, de annyi biztatást, bátorítást, kedves üzenetet köszönhetek. Időgazdálkodása, családvezetése, technikai tudása és az életről való bölcs gondolkodása miatt nézek fel rá. Nagyon kedvelem, köszönöm, hogy elmondhatom, kölcsönös a barátságunk.
- Kolibri, Noémi(m) az örökké vibráló, repdeső tünemény. Az állam leesik minden egyes munkája láttán. Az a vitalitás, mindent lehengerlő engergia, érzelemhurrikán, életigenlés ami benne lakozik, sokszor segített át engem nehéz időszakokon (mégha nem is mondtam neki). Nagyon szeretem, azért, amilyen.
- Linsey-t a munkáin keresztül szerettem meg, aztán a közös beszélgetős fórumunkon még többet tudtam meg róla és még jobban megkedveltem. Nem volt nehéz hát, kedves Linsey téged örömmel üdvözölnöm. :) Nagyrabecsülöm mindazért, amit a gyermekei iránt tenni képes, én, bevallom, sokszor negyedennyit nem tudom, hogy kibírtam volna. Finom lelke áramlik aprólékos munkáin keresztül, számomra egy széplelkű anyagalamb (akikről ugye, tudjuk, mennyire gondosak fiókáikkal).
- Izzie-t nagyon nagy élmény ismernem és barátomnak mondanom. Zárkózott, rejtelmes személyiség, de amit megoszt veled magából, az csupa-csupa kedvesség és szépség. Stílusos, okos embernek tartom és szeretem az ízlését minden területen. Amiben a legjobb példa számomra az a visszafogottsága.
- Mesi, a nagy megmondóember. Bár még sosem találkoztunk, blogját és személyes naplóját (amit nagyon büszke vagyok, hogy olvashatok) olvasva már szinte ismerem! Szeretem a kifejezőkészségét, nagyon bírom, ahogy áradó gondolatait gát nélkül képes kiírni magából. Sugárzik a szabadság érzése belőle, még akkor is, amikor egy picit a padlón van. Szeretem azért, amilyen és vágyom, hogy személyesen is megismerhessem.
Másik kedves kötelezettségem, szintén egy lánc. Mónika kért fel, hogy tegyem közzé, melyik 5 könyvet olvastam 2008-ban. Volt egy pár, több is, mint 5, ezért 5-öt emelek ki, és néhányat még megemlítek. A könyvek listája láttán, azt hiszem lejön, mi minden foglalkoztatott engem 2008-ban. Az alábbiak a kiemeltek:
- Kornis Mihály: Vígasztalások könyve
Zsuzsi barátnőm ajándéka, ami az ágyam mellé kívánkozott már első oldalainak olvasása után. Vígasztal, kedves velem ez a könyv. Szeretem. Köszi, Zsuzsi! - Louise L. Hay: Éld az élted!
Betsie ajándéka. Szuper könyv. Teljesen megváltoztatott. Nem gondoltam volna. Köszönöm, Betsiekém! - John Trent: Fekete-fehér szivárvány
A fiaimnak vettem ezt a szédületes művészi technikával illusztrált mesekönyvet, de én és Matyi is tanultunk belőle sokat. Minden egyes szülőnek ajánlom tiszta szívvel. Nagy kincs van benne. - Ali Edwards: A designer's eye
Tavalyi szülinapi ajándékaim egyike, egyre bővülő scrapbook-könyvtáram megunhatatlan darabja. Imádom Ali stílusát minden értelemben. Szeretek tőle tanulni, nagyon nagyra értékelem azt, amit ebben a könyvében átad számunkra. - Friderikusz Sándor: Friderikusz eddig
Anyuéktól kaptam karácsonyra, amit ezúton is köszönök, anyu! :) Szeretem az interjúköteteket. Erről a könyvről csak azt tudom mondani, minden egyes gondolatát érzem és értem. Nagyon sokat tanultam olvasása kapcsán, élvezet volt beletekinteni egy olyan személyiség gondolatvilágába, akit nagyon nagyra értékelek azért, aki és mindazért amit tesz.
További olvasmányélményeim, amelyet őszinte szívvel ajánlok bárkinek elolvasásra: Mambretti & Serapheni: Orvostudomány a feje tetején; Penny Brohn: A szelíd gyógymód (köszönöm mindkettőt, Adrienn!; Müller Péter: Örömkönyv (köszi Andikám!) ; Paulo Coelho: Élet (köszönöm, Matyikám); Heidi Swapp: Love Your Journaling (köszi családom!); Farkasházy Tivadar: Ír úr (köszi Matyi ezt is).
Hát ennyi lett volna a mai bejegyzés....
Hát, te egy nagggyon rendes személy vagy, hogy végigolvastad, tudod?! Hálából, hogy ilyen kitartó voltál, és eddig jutottál az olvasásban, hadd mutassam meg egy meglepetésemet, amit a fenti oklevelek egyik tulajdonosának készítettem. :)
Technika: Digitális Scrapbooking
Felhasznált hozzávalók: Háttérpapírok, post-it papír, virágok, szalag, kapcsok: Weeds and Wildflowers Design: Creating beauty; Wordart: Weeds and Wildflowers design: Kickin' up the Leaves; Festés: Yvette Keohuloa: Sweet Memories Borders; Varrás: Shabby Princess (freebie); Betűtípus: TW Cen MT
Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi
Megjegyzések
Az idézet gyönyörű!
Mosolyra húzodott a szám a könyvlistádat olvasva is. Több ponton megegyezik. :)
A scrapbook oldal fantasztikus! Ragyogtok! A felhasznált készletekre meg már nem is írok semmit:))
:-*
Az oldal csudaklassz, tele van élettel, feltölti az embert, örülök hogy megismerhettelek Benneteket.
Az oldal nagyon klassz, vidám, feldobja az embert!
Ja, és köszi a kommenteket is .....
Nagyon jól estek!
Minden jót neked!
Puszi
Boldog új évet nektek is!
Meglepődtem és nagyon örültem, hogy nekem is jutott azokból az oklevelekből! Érdekes olvasni, milyennek látsz, de igen találó is. Köszönöm, hogy barátodnak tartasz még ismeretlenül is, és talán hamarosan találkozunk is. Iza majd eldönti. :)És köszönöm a segítségedet, most is, itt is, ez tényleg barátság, azt hiszem.