Tagságon innen és túl

Sokat gondolkodtam azon, hogy megjelentessem-e ezt a bejegyzést, hiszen egyrészről a blogom olvasóinak nagy része számára érthetetlen lesz a szituáció, lévén nem tagjai az alább említett honlapnak, másrészről pedig nem nyílt platformra való egyáltalán a téma.
Mégis, úgy érzem tartozom azok felé legalább egy gondolattal, akik ebben a közösségben ismertek meg néhány hónapja.
A magyar scrapbook honlapon személyemet érintő állításokat, bizonyításokat, értelmezéseket, megfogalmazott személyiségrajzomat eddig sem és a jövőben sem fogom kommentálni. Nem védekezem, nem magyarázkodom, nem akarok semmit sem bizonygatni, hiszen a pálca már megtöretett. Tiszta lelkiismerettel maradtam ugyanaz, aki eddig is. A scrapbook számomra továbbra is arról szól, amiről eddig. Az emberszeretetem, az életkedvem ettől nem ment el, a bizalmam az emberekben nem csökkent, s akit eddig is barátomnak gondoltam, továbbra is arra számíthat tőlem, amit eddig belőlem tapasztalt.
Ezért sem a hangnemet sem a módot nem fogom minősíteni aminek eredményeképpen tagságom törölték.

Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

N.Zsuzsi üzenete…
Szeretném, ha tényleg így lenne :) ne veszítsd el sem a kedved, sem az emberszereteted.
Szunyo üzenete…
Nagyon szomorú vagyok, hogy idáig fajultak a dolgok. :(( Remélem még sok szép képet látunk Tőled, itt!
Ölellek barikám! Ne is veszítsd el a hitedet!
Tina üzenete…
Mivel személyesen nem ismerlek, csak a scrap-hobbink közös (illetve az biztos, hogy az:-)) és nagyon szeretem az alkotásaidat, így továbbra is a blogod lelkes látogatója leszek. További jó munkát!
krisssz üzenete…
:(( Ülök bután és nem értem, mi van. Azt hittem találtam egy helyet, ahol vidám, kedves és kreatív lányok, vidám, kedves és szeretteli műveket kreálnak, s ettől legalább, ha nem is az egész világ, de a saját kis világuk szebb lesz és ezt sugározzák a környezetük felé. Egy illúzióval megint kevesebb:(
Kata üzenete…
Én is nagyon sajnálom ami történt és ahogyan történt. Remélem tényleg túl tudsz lépni ezen, nagyon sokan számítunk Rád!
Továbbra is látogatód maradok, sok sikert és szép munkákat!
Bea üzenete…
Igazából nem tudok mit írni....

Sajnálom...., hogy így alakultak a dolgok.

Jövök ide is, mert hiszen tudod Te, hogy szeretem a munkáidat...

....és megyek a scrap.hu-ra is, mert azt is szeretem.
Andi üzenete…
Draga Gigikem!
Ami tortent meltatlan Hozzad es meltatlan a kommentalashoz, ezert dobd a hatad moge. Erdemtelenek arra, hogy energiat fecserelj a miertekre. Nevelgesd tovabbra is kisszived viragait, legyen toretlen az oromod abban amit elkezdtel. Szeretlek, szeretunk, felnezek Rad, amiert ilyen kreativ vagy es csodaszep dolgok megalkotasara vagy kepes. Nezz szet Magad korul..latod? Nem egyedul mondom ezt, rengetegen vagyunk :)

Puszillak szeretettel :*
Budaházi Brigitta üzenete…
Köszönöm lányok, mindenkinek.
G.
ScrapMona üzenete…
Szia Gigi!
Engem sem érdekel ami történt, mert nekem is csak a SB a fontos itt Nálad és a Scrap.hu-n egyaránt. Számítok az inspiráló munkádra és szeretnék még többet tanulni Tőled.
Maradok továbbra is a látogatód!
Üdv: Mónika
Mesi üzenete…
Szia!
Ne igazán értettem én sem, mi történt, de azt hiszem, nem is tartozik rám. Mindenki megnyugszik majd, az alkotás örömét pedig nem veheti el tőlünk senk. Erről szól a scrapbook. Úgyhogy jövök ide is olvasgatni, megyek oda is feltölteni, neked pedig szívből kívánom, hogy töretlen maradjon a lelkesedésed ez iránt a szép hobbi iránt!
Mesi
{Hana} üzenete…
Szia Gigi!
Én is csak azt tudom írni, amit Mesi... szóval jövök ide is továbbra is(ha tudok), mert gyönyörűeket alkotsz! Örülök, hogy azt írtad, amit, az életkedvedről meg a többiről. Szóval csak előre egyenesen, és remélem továbbra is lelkesen. És remélem még sok-sok gyönyörű oldalt látunk Tőled!!! :D
Ari üzenete…
Szia!
Én is szivesen látogatom továbbra is a blogodat. A történteken én teljesen átléptem, nem is reagáltam rá semmit, mert nem rám tartozik. Én csak a scrapbookcsodákban gyönyörködöm. Továbbra is alkoss szépségeket!
kisvirág üzenete…
Csatlakozom az előttem szólokhoz. Továbbra is rendszeresen be fogok nézni, nagyon szeretem a képeidet és továbbra is szeretnék tőled tanulni.
Sok örömöt és kitartást kívánok neked továbbra is a scrappeléshez.