A Blikk Nők interjú

Megkaptam a jóváhagyást a Kiadótól, ezért boldogan osztom meg minden kedves olvasómmal a Blikk Nők női magazinban 2008. február 6-án megjelent, velem készült interjút. Decemberben, a könyvem kapcsán, kerültem kapcsolatba Olasz Júlia szerkesztővel, akinek izgatottan bár, de nagy örömmel mondtam igent. :)

Az interjú készítésének reggelén nem kis izgalommal vártam, hogy megérkezzen Júlia és munkatársnője, Tucsek Tünde, aki, mások elmondása szerint életem egyik legjobban sikerült fotóját készítette rólam. ;) A beszélgetésünk másfél órát tartott, mialatt lelkesen beszéltem arról, hogy miről szól a scrapbooking, s méginkább arról, mit jelent az én számomra. Együtt néztük végig az eddig készült albumokat, hagyományos és digitális technikával készült összeállításaimat. Az egész interjú az első perctől kezdve oldott légkörben és nagyon jó hangulatban zajlott, szívesen emlékszem vissza rá.



Ezúton szeretnék köszönetet mondani ismét Júliának és Tündének, mert nagyszerű munkát végeztek! Büszkén vállalom a cikk minden sorát, úgy érzem abszolút, önazonos írás született, hitelesen képvisel engem és mindazt, amit ki szerettem volna fejezni.

Nagyon örülök, hogy ezzel az interjúval ismét publicitást kapott hazánkban a scrapbooking. Hatását mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a cikk megjelenése óta egyre többen kerestek meg a könyvem iránt érdeklődve. Nem kis boldogsággal fedeztem fel továbbá a Magyar Scrapbook Portál újonnan regisztrált tagjai között is olyanokat, akik e cikket olvasva kezdtek el érdeklődni és ismerkedni a scrapbooking világával!

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

Végre! Örülök, hogy megkaptad az engedélyt és feltöltötted a cikket! Így azok is olvashatják, akik esetleg lemaradtak róla! És jó volt olvasni milyen érzés volt interjút adnod, remélem hamarosan minél több scrapbook-kal kapcsolatos cikk jelenik meg a sajtóban és egyre elterjedtebb lesz nálunk! :-)
(A fotó pedig tényleg remekül sikerült! Szép vagy!) :-))
pavelancsika üzenete…
De jó, hogy zöld utat kaptál. :) Igy végre én is elolvashattam.
Az a fotó rólad gyönyörű!
Unknown üzenete…
Bár nekem (természetesen) megvan a cikk, jó volt itt is újraolvasni. :}
Gratulálok hozzá, szeretettel!
Remélem, egyre több újságból, magazinból mosolyogsz majd ránk a közeljövőben.
A fotó tényleg nagyon jól sikerült, ó és Tünde és Júlia nem is sejti mennyire irígylem, hogy végignézhették azokat az albumokat...
krisssz üzenete…
Gratulálok, nagyon klassz a cikk, és árad belőle az a szeretet és hozzáértés, amit el akartál mondani:) A fotó valóban nagyon jó, de nélküled ez nem jöhetett volna létre:)
Tina üzenete…
Szívből gratulálok!! Igazán fantasztikus, hogy valódi "élharcosként" töröd az utat ennek a gyönyörű, szívet-lelket gazdagító hobbinak. További sok sikert Neked!:-)
Kata üzenete…
Én is megvetettem azonnal az újságot és meg is őriztem, de nagyon jó, hogy feltöltötted.
Remélem, hogy még rengeteg hasonló cikk születik és sokakat megérint majd ez az új hobbi, mert komolyan jobbá teszi az emberek életét. És hogy Te ebben itthon úttörő vagy, ez valami nagyszerű dolog! További sok-sok sikert és örömet kívánok Neked!
Bea üzenete…
Szia Gigi!

Természetesen én is megvettem az újságot még akkor, de jó volt a cikk hátteréről olvasni.
Megnéztem Tünde honlapját, nagyon tetszenek a képei.
Tényleg szuper lett a rólad készült fotó!