Ovis fényképtartó

Most, hogy közeledünk az ünnep végéhez és blogolvasó ismerőseim is megkapták már az ajándékokat, már el tudom kezdeni feltölteni a legfrissebb munkákat. A sort ezzel az ovis fényképtartóval kezdem.

Barátnőmmel találtuk ki közösen, hogy a szülők ezen a karácsonyon scrapbook technikával készült fényképtartóban kapják meg az óvodai fényképeket. Megkaptam a fotósorozatot, közösen kiválasztottuk a képekhez, és barátnőm ízléséhez leginkább illő papírkészletet és elkezdődhetett a munka. Nagyon inspiráló volt, hogy Adrienn bízik az ízlésemben, így szabad kezet kaptam. A bizalmát ezúton is köszönöm! :)

Mivel egyszerű, nem túldíszített végeredményt kértek tőlem, no meg, hogy 4 példányban kellett ugyanazt elkészítenem, nem bonyolítottam túl a dolgokat. Mindössze egy művészkést egy virág mintalyukasztót és végig ugyanazt a mintavágó ollót használtam a vágásokhoz. A gyönyörű papírok mintáit vágtam ki díszítésnek, és 3d ragasztópárnákkal emeltem ki néhány részletet. Így kapott keretet a közös kép, így emelkedik ki a papír síkjából a jobb oldali virág is. A mintalyukasztó virágmintája pont a borítón látható virágminta mása volt! Ez klassz! Gyorsan vágtam is ki egyet, és miltonkapoccsal rögzítettem a selyemvirág közepébe. Így még szebb lett! A pici cimkék (tag-ek) szintén a mintavágó ollóval készültek, egyszerű téglalapokból kanyarintottam ki őket. A képek alá majd az anyuka fogja saját kézírásával ráírni azt, amit szeretne: a lányok nevét, vagy az óvoda nevét, vagy az ajándékozottak nevét. Így, mégis csak személyesebb lesz, mintha idegen kéz (azaz én) írta volna rá. Szerencsés helyzet volt, hogy a lányok pólóinak színe visszaköszön a papírokon itt-ott megjelenő püspöklila és rózsaszín mintákon. Épp jókor jött egy maradék lila selyemszalag is, ezzel le tudtam zárni a fényképtartót.

Az ajándékok tetszettek a "megrendelőnek", én pedig örültem, hogy bizalmat kaptam és részem lehetett az ajándékozásukban!

Ajánlom minden anyukának vagy keresztmamának, hogy próbálja ki bármilyen más papírkészlettel ezt az elrendezést! Gyorsan elkészül, és így picit más környezetben tudja átadni a "szokásos" óvodai fotósorozatokat a mamáknak, papáknak!

Technika: Hagyományos Scrapbooking
Felhasznált anyagok: barna fotókarton, K&Company K Ology (Verbena/Peabody) papírkészlet, miltonkapcsok (K&Company), homokszínű fotókarton, selyemvirág (Szilvi, karácsonyi ajándéka volt számomra! Köszi!!! :) és bordó selyemszalag.


Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

kicsinap üzenete…
Szia!
Nagyon boldog ünnepeket kívánok neked, és az egész családodnak! Ne haragudj, hogy eddig nem írtam, csak összesűrűsödtek a dolgok nálunk.
Igyekszem majd pótolni.
Kicsinap
Szia Gigi!
Ismét fantasztikusan szépet alkottál, nagyon tetszik ez a fényképtartó! Egyébként is ez a kedvenc papírkészletem, de a sok kis kiegészítő és ötlet amit hozzátettél még gyönyörűbbé teszi az egészet.
Nagy-nagy gratula! :)
Kata üzenete…
Ez csodaszép! Biztosan nagy örömet okozott!
Unknown üzenete…
Nagyon szép lett.
Milyen kedves ajándék!
Ki is fogom próbálni!!! :)
Majd meglátod! ;)

Tetszenek ezek a kiemelkedő, apró részletek.
Névtelen üzenete…
Drága Gigi!

Élőben még érdekesebb és szebb a fényképtartó, mint ahogyan a képeken látszik! Végtelenül hálás vagyok a türelmedért, az idődért és az ENERGIÁÉRT, amit az elkészítésébe fektettél!

KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

A kis albumok - nemcsak ez, hanem minden más, amit őszinte szívvel és szeretettel készítesz (ill. készítenek a kedves olvasóid) bárki kezébe jutva "sürített formában" átadják azokat az ENERGIÁKAT és GONODLATOKAT amelyek az elkészítésénél jelen voltak.
Ebben az esetben is igaz tehát, hogy az elkészült album több, mint amit a szemünkkel érzékelünk belőle, "mert ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan..."

A scrapbooking album tehát - bármilyen apró, de ugyanúgy leírható, mint az Univerzum:
ENERGIA ÉS INFORMÁCIÓ!

ÁLDJON MEG TÉGED AZ ÚR ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGED!

ŐSZINTE SZERETETTEL:adrienn

(a fotókon látható királyleánykák büszke anyukája
De jó volt ezt is olvasni! :)