Vendégköszöntő

Első soraimban szeretném megköszönni a hozzászólásokat és a sok-sok támogató, bátorító, bíztató e-mailt, amit kaptam az elmúlt időszakban. Ezekben egyrészt a megjelenő könyvemhez gratuláltatok, másrészt pedig a gyógyulásommal kapcsolatban érdeklődtetek. Hihetetlenül sokat jelentettek számomra, köszönöm Nektek! Bár, még csak most jön a neheze, igyekszem minél hamarabb, újult erővel és sokkal nagyobb aktivitással visszatérni!

Addig is, íme egy újabb scrapbook ötlet, ezúttal lakásdekoráció. Néhány napon belül pedig, egy apró meglepetést találhat majd az oldalon, aki visszatér. Ez egy freebie (azaz egy ingyenesen letölthető scrapbook kiegészítő) lesz, amelyet nagy örömmel készítettem minden kedves látogatóm számára!

Tehát, ezt a bekeretezett scrapbook oldalt amolyan vendégköszöntőnek szántam. Amióta elkészült, itt függ az előszobánk falán a bejárat mellett. Nagyon egyszerű maga a technika: mindössze 14 db 4,5x4,5 cm-es négyzetet használtam fel, hálószerűen elrendezve. Egy alappapír, három fénykép kis családunkról, 5 féle háttérpapír, és egy dombornyomott karton "family" bélyeg kellett hozzá. Minden négyzetet gondosan körbetintáztam ( :) erről nem tudok leszokni! ), ami kiemelte a papírszéleket. Középre pedig tintával írtam a feliratot: "Isten hozott Otthonunkban!"

Azóta, aki csak belép hozzánk, rákérdez, elnézegeti, visszamosolyog a fényképeinkre. Scrapbook vendégköszöntőnk pedig - betöltve "hivatását" - kedvesen invitálja be a látogatót. :)

Technika: Hagyományos Scrapbooking
Hozzávalók: albumpapír: Basic Grey Sweet Pea Collection (Sprout), 5 féle háttérpapír (én 2 db kétoldalas kartont is felhasználtam, így tulajdonképpen csak 4 papírra volt szükségem), folyékony kréta (v. bélyegzőpárna), toll.


Örülök, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

Kata üzenete…
Nagyon kedves ez a vendégköszöntő oldal! Kiváncsian várom a freebie-t :-) Minden jót Neked!
Névtelen üzenete…
Szia!
Örülök, hogy visszatértél!
Nagyon aranyos a vendégköszöntőd.

xoxo

loncika
Névtelen üzenete…
Nagy ölelés :) igazán kedveset alkottál!