Szerelem
Elkezdtem egy albumot férjem, Matyi számára. Az album arról szól majd, mit jelent számomra, hogy együtt vagyunk. Ezen az összeállításon, amely a kezdő oldalpár lesz, a legelső "hivatalos" fényképeinket dolgoztam fel: az együttjárás, a nászút, a gyermekvárás egy-egy képét. Férjem nagyon örült az összeállításnak, izgatottan várja a következő oldalakat.
A fényképeket egyforma méretű kartonkártyákra ragasztottam, aztán lekerekítettem a sarkokat. A képaláírás körül kézzel rajzoltam keretet, majd kézírással írtam rá a képhez tartozó "bizonyítékot" ;) , miért Ő az...
A vízszintes papírcsíkokkal ellensúlyoztam a képek elhelyezéséből adódó függőlegesek szigorúságát. A papírcsíkok mindkét rövidebb végég dekorollóval vágtam, széleiket, csakúgy mint a fényképkártyákét, bélyegzőpárnával (folyékony kréta - fluid chalk) öregítettem. A papírcsíkokból álló blokkokat ragasztás után körbevarrtam varrógéppel, ezáltal érdekes textúrát kapott az oldal.
A címblokk betűit az albumpapír hátuljára tükörnyomtatással nyomtattam, majd kézzel, művészkéssel kivágtam, több példányban. Egymásra ragasztva kiemelkedik a karton alapból és dimenziót ad az oldalnak. A csomagcimkére emlékeztető címblokkot az oldal színeivel harmonizáló organza szalaggal díszítettem.
A jobb felső kép ellensúlyozza a viszonylag erőteljes címblokkot. Sötétebb alapra helyeztem, és organza szalaggal és három strasszal díszítettem. Ez utóbbi dísz eddig nagyon távol állt tőlem, de nem bántam meg, hogy ezúttal kipróbáltam.
Technika: Hagyományos Scrapbooking
Hozzávalók: Daisy D's albumpapírok (Attic Heirlooms Collection), Fluid chalk (Color Box - Creamy Brown), organza szalagok, tűhegyű fekete filctoll.
Hozzávalók: Daisy D's albumpapírok (Attic Heirlooms Collection), Fluid chalk (Color Box - Creamy Brown), organza szalagok, tűhegyű fekete filctoll.
Örülök, hogy ma is itt jártál!
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi
Megjegyzések