5 éve úgy döntöttem, hogy ünneplem az életem

Kedves Olvasóim!

5 évvel ezelőtt, 2007. július 3-án (hm, jéé, szintén kedd volt) indítottam el ezt a scrapbook témájú blogot Ünnepeld az életed! címmel. Az első bejegyzést itt olvashatod: Amolyan előszóként... Most is aktuális.


Az évek során 113 blogbejegyzést írtam, az elmúlt időszakban kevésbé itt, mint inkább más felületeken igyekeztem képviselni azt az életfelfogást, amit, e blog jegyzeteiben reményeim szerint, a sorok között Te is érzékeltél. Az életem továbbra is ünneplem, s erre biztatok mindenkit, aki valaha is erre járt, s megtisztelt figyelmével. Köszönöm szépen.







Szerényen ünneplem a jubileumot, nézzétek el, hogy nincs csinnadratta, freebie-hegyek és egyéb, hiszen mostanában itt nagyokat hallgattam. Egy mai zsengét hoztam inkább, a blogszülinapot megünneplendő. Tavaly készült a kép, Londonban, ahová a húgommal látogattunk el egyetlen napra. Engem is megkísértett az elmúlt hetekben a világ digitális scrapbookosai körében futótűzként terjedő digitális festés "szelleme". Ezt a technikát alkalmaztam itt is, a CEWE/Krissz blogján található leírást követve, Mörjike/Bíró Ági, Gina Marie Huff és Korsós Szabina digitális scrapbook termékeiből.

Köszönöm, hogy ma is itt jártál,
és velem örülsz a jubileumomnak.
Neked írtam mindezt.

Szeretettel:
Budaházi Brigitta/Gigi

Megjegyzések

Tina üzenete…
De szép lett!!:-)
Névtelen üzenete…
Imádom oldal!!!! Naggyon tetszik!
*mollee*
Eszter üzenete…
Gratula a blogszülinaphoz, nagyon szép az oldalad! :)
(Ó, én el is felejtettem megünnepelni a blogom szülinapját...)
Timi üzenete…
Gratulálok az 5. blogszülinapodhoz! Még sok-sok évet kívánok!
Az oldalad pedig csodás!:)
Rucola Designs üzenete…
Szépséges oldal. Gratulálok a szülinaphoz, írhatnál kicsit többet ide. :)
Secima üzenete…
Boldog blogszülinapot! Csodás oldalt készítettél ebből az alkalomból!
Kata üzenete…
Nagyon boldog 5. blogszülinapot! És még sokszor ennyit :) Az oldalad nagyon szép!
KreaMix üzenete…
Gratulálok Gigi! Örülök, hogy megismerhettelek!
Névtelen üzenete…
Nagyon boldog szülinapot, még sokszor 5 évet, dolgozz, örülj, ragyogj! Hadházy Ági
Trillucy üzenete…
Gratulálok Kedves Gigi,valóban szép és alkotós évek vannak mögötted! Kívánok még sok szép munkát és sikereket az élet egyéb területein! puszi
Annamari üzenete…
Boldog blogszülinapot! :)
Nagyon tetszik az oldalad!
Bíró Ágnes üzenete…
Gratulálok az 5 tartalmas évhez! Még sokat!!
A maszatolós oldalad csodálatos lett...hm azok a festett felhők. :)
Boldog szülinapot!
{Hana} üzenete…
Gratulálok az 5.-hez, és még jó sokat kívánok!! :) Az oldal nagyon klassz, a festés külön csúcsjó!
Gólya üzenete…
Szuper ünnepi kiadású digi! Boldog blogszülit! :)
kreatívhit üzenete…
Gratulálok Gigi! További szép nyarat nektek.
Budaházi Brigitta üzenete…
Nagyon szépen köszönöm mindegyikőtök kedves szavait, gratulációit és jókívánságait. Örülök, hogy tetszett nektek a festős oldalam. Én is mindenkinek csakis a legjobbakat kívánom, és szép nyarat Nektek is! :*
Rika üzenete…
Gratulálok a jubileumodhoz Gigi! Csoda, hogy a honlapod mellett még blogolni is tudsz. Nagyon klassz lett a londoni oldalad!