Évforduló reneszánsz módra

Kedves Olvasóim!

Sajnos pont a scrapbookozásra mostanság kevés időm marad, így a személyes élmények stílusos beszámolója erről a blogról is elmaradt az utóbbi hónapokban. De ma olyan klassz dologban volt részünk, hogy gondoltam, egy picit rendhagyó formátumban, de megosztom Veletek.
Visegrádon, a Reneszánsz étteremben jártunk Matyival és a gyerekekkel, megünneplendő 9. házassági évfordulónkat. Ma volt ugyanis 9 éve, hogy templomi szertartás keretében összeházasodtunk. Fél hónappal ezelőtt pedig a 10 éves évfordulónkat ünnepeltük.
Négy óra előtt értünk Visegrádra. Ezt a képet Márkó készítette rólunk :) :

Az étterem teljesen üres volt - holt szezonban, szerdán 4 órára ugyan ki foglal asztalt? A felszolgáló körbemutatott: "Válasszanak, tessék bármelyik asztal, amelyik tetszik!" Mondtam is Matyinak, ó, nem kellett volna az egész éttermet lefoglalni... :D

Aztán leültünk egy ablak melletti asztalhoz és kaptam egy szép csokor virágot. 9 szál vörös rózsát.

Aztán kezdődött a móka. A felszolgáló egyből hozott két palástot a mi két kis királyfinknak, akik már a papírkoronától is odáig voltak (emlékeztek rá, hogy tavaly is kaptak). Egy pillanat alatt Márkó udvaribolonddá, Bali pedig királlyá avanzsált. Kis idő múltán mi is rátaláltunk egy-egy nekünk tetsző jelmezre és így, az üres étteremben vidáman szórakoztunk. Egy-egy fotó erejéig királlyá, királynővé válhattunk. Vicces volt ebbe a ruhába bújni, nevettük is, hogy termetileg óriássá teszi az embert (legalább is a képekről visszanézve).


Aztán következett a finomságok tömkelege. A spárgakrém-leves után lovagi tálat rendeltünk 3 személyre, gondolván, hogy az iskolai, óvodai ebéden már jóllakott csemetéink bizony nem sokat fogyasztanak majd. Szinte jól gondoltunk. Bali "hozta a formáját", Márkó szintén. Utóbbi emberes adagot fogyasztott, Balikánk pedig mindenből egy madárkának valót. Hamar ott is hagytak bennünket, és jókat játszottak - természetesen királyosat és udvaribolondosat. :) Persze, a jogar volt a fő attrakció. Bali alig tudott megválni tőle.

Ó, erről egy édes mondata eszembe is jutott. Van ennek a kelléknek a rúdján alul, ilyen fémdísz, rátét gondolom, hogy még valósághűbbnek tessék. Nos, a mai kor gyermeke mit kérdez? "Apa, ezt a gombot ha megnyomták, akkor mi történt?" :D Szerintem azt hitte, hogy valamiféle Jedi-kard. Nagyon édes volt. Márkó, persze a maga módján pózolt vele... (aha, most látom, ezen a képen látszanak is a gombok!).

A kedvenc gyerekes képem a következő:


Nem gyerekes pedig ez:

Nálam ma, és mindig ő a király. Király Mátyás. Mátyás, király. Most más ne figyeljen ide! Köszönöm ezt a mai napot, és a 9 évet, meg a 10 évet is Neked. Klassz vagy. :*

Így zajlott a mai délutánunk. Örömmel osztottam meg Veled, aki rendszeresen visszatérsz és olvasod a bejegyzéseimet. Így volt a legegyszerűbb és leggyorsabb elmesélnem. Oldalt pedig remélem fogok majd belőle készíteni. Talán olyasmit, mint ez itt:



Köszönöm, hogy ma is itt jártál.
Szeretettel üdvözöllek:
Gigi

Megjegyzések

eralilla üzenete…
Sok szeretettel gratulálok Nektek az 9/ 10 évhez. S kívánok még sokszor ennyi együtt töltött évet! Nagyon jó volt olvasni ezt a személyes beszámolót. A fotók is aranyosak, s az oldalad is.
Unknown üzenete…
Ó, de jó, hogy még lefekvés előtt láthattam, olvashattam ezt. :) Micsoda klasz fotók!!! Gratulálok az évfordulótok alkalmából és sok boldogságot kívánok Nektek én is! A duplaoldaladat pedig nagyon szeretem. :)
Rucola Designs üzenete…
Gratulálok nektek sok szeretettel. :) Várom a szépséges oldalakat is!
altalena üzenete…
Ó micsoda csodás délutánt töltöttetek el együtt! Látszott a fiúkon, mennyire élvezték a játékokat! Sok Boldogságot kívánok, és sok-sok fantasztikus évet, amelynek minden pillantatát ilyen örömmel éljétek meg!
Dorka üzenete…
Hú-Ha! Gratulálok az évfordulóhoz! Nagyon sok boldogságot, örömöt kívánok Nektek!
DAnett üzenete…
Drága Gigi! Gratulálok az évfordulótokhoz, és kívánok még sok-sok-sok...sok ilyen boldog évfordulót Nektek! Öröm volt nézni a képeket és olvasni az élménybeszámolódat! Köszönöm, hogy megosztottad Velünk :)
Szilvi üzenete…
Szerettel gratulálok nektek!
Nagyon jópofa módon ünnepeltetek!
Unknown üzenete…
Emlékeztem, hogy tavaly is itt voltatok (az oldalad is élénken megmaradt bennem ;)), tetszik, hogy idén is itt voltatok, és milyen jól állt nektek a palást és a korona :) a fiúk is nagyon aranyosak voltak! Én is sok Boldogságot kívánok Nektek és még sokszor ennyi, együtt töltött boldog éveket :)
Tinci üzenete…
Sok boldogságot kívánok nektek, drágáim! Nagyon jó volt olvasni a kedves soraidat.
hAnd-i üzenete…
Gigi, én is gratulálok nektek teljes szívemből... igazi mesés napon vagytok túl...
Kisnyul / Andi üzenete…
Gratulálok az évfordulóhoz!! És köszönöm az ötletet az étteremhez! :)
ilgya üzenete…
További nagyon sok boldogságot kívánok nektek!!!!
Eszter(beszteri) üzenete…
Gratulálok nektek, még sokszor ennyi boldog évet kívánok! :) A fotók pedig fantasztikusak. Nagyon várom az oldaladat belőlük. :D
Hesz Timea üzenete…
Gratuláció az évfordulótokhoz!!! Csodás fotók!!! További sok-sok ilyen gyönyörű napot kívánok nektek!!!
Secima üzenete…
Gratulálok az évfordulóhoz!!! Jó volt olvasni ennek a csodás napnak a történetét. Még sok ilyet kívánok nektek!
éva judit üzenete…
sok szerettel gratulálok az év fordulotokhoz,nagyon szép helyen voltatok,ismerem az éttermet
a képek amik készültek isteni ötletek a további oldalakhoz
és további 50 ilyet:)
szrjudit üzenete…
Olyan jó, hogy megosztottad velünk, ilyen részletesen, én nagyon örültem neki, és sok-sok boldog évet kívánok nektek ezután is! :)
Dorka üzenete…
Gigi kérlek nézz be hozzám, mert játékra szeretnélek invitálni.
Noncsi üzenete…
Szia Gigi!
Kukkants be hozzám, vár egy kis meglepi! :)))